Megkezdődött a „partraszállás”, Orbánt kisakkozták

Csanádi Dávid 2020. július 24. 15:50 2020. júl. 24. 15:50

„Ha már Orbán Viktor mostanában mániákusan hadászati nyelven beszél: azt hiszem, hogy a bunkerben ugyan még hirdethet győzelmet a miniszterelnök, hiszen nyilván több csata hátravan még, de a demokráciáért és az európai egységért való partraszállás megtörtént” – kommentálta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a Hírklikknek az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsban történteket.

Orbánt „kisakkozták”

A politikus szerint, Orbánt kiismerték és tudják, hogy az erőpolitikában és a banditapolitikában verhetetlen, ezért egyszerűen kisakkozták – ez úgy zajlott, hogy a Tanács előtt napokon át, végig más volt a téma: a konfliktus nem a jogállamiság körül zajlott. A legvégén egy olyan mondatot tettek be, amivel kapcsolatban Orbán csak arra koncentrált, hogy ezt itthon meg tudja magyarázni. Azzal nem számolt, hogy a jelenlévő miniszterelnökök pártjai és az EP-ben lévő politikusai előre kiszámítható módon, azt fogják mondani, hogy a Tanács mégiscsak léptessen életbe egy új mechanizmust”. Ujhelyi rámutatott, hogy 2018-ban az Európai Bizottságnak volt egy javaslata: egy teljesen kidolgozott jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos új jogszabály, amit az Európai Parlament 2019 elején megtárgyalt és el is fogadott.

Már hónapok óta beszélek arról, hogy ezt a már elfogadott jogszabályt kéne elővenni, hiszen ez egy félkész jogszabály, ami még nem került a Tanács asztalára, mert jegelték, nem akartak róla dönteni” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ennek a „jegelésnek” részben erőhiány volt az oka, mert a Tanács soros elnökei között nem volt olyan, aki kezébe merte volna venni az ügyet.

Minősített többséggel fogadhatják el  

Ujhelyi szerint, most az változott, hogy Angela Merkel megígérte Orbán Viktornak, hogy foglalkozni fognak a helyzettel, és a hetes cikkelyt is lezárják. „Ez igaz, csak mindezt úgy teszik, hogy a magyar miniszterelnök sakk-matt helyzetbe kerül” – mutatott rá, magyarázatképpen hozzátéve, hogy a Tanácsnak az Európai Parlamentből érkezett javaslatról szavaznia kell, elfogadásához pedig minősített többség szükséges. Ez pedig azt jelenti, hogy a 27 tagállamból 15-nek elég a szavazata a jogszabály elfogadásához. 

Orbán azt hitte, hogy a végül bekerült fél mondat könnyítés, amire győzelemként tekinthet, de félreértette a helyzetet: 15 ország biztosan megszavazza majd az új jogállami mechanizmust, hiába beszél a magyar miniszterelnök lengyel-magyar hadtestről, ezt a szavazást nem fogja tudni blokkolni” – vélekedett a szocialista politikus, aki szerint, ezért is nyilvánvaló, hogy Orbán Viktort „kisakkozták”, mert most csak a költségvetéssel kapcsolatos döntésre koncentrált, és nem volt a fejében, hogy az Európa Tanács következő ülésén önálló napirendi pontként szerepel majd az új jogszabályi mechanizmus, amely „kőkeményen és egyértelműen fogalmaz: nem enged meg semmilyen joggal való visszaélést az állampolgárokkal szemben. Említhetném most a jogállamiság minden részét a költségvetéssel való visszaélést, az igazságszolgáltatás megfelelő működését, a demokratikus intézmények leépülését”.

Ujhelyi szerint, azért is érdekes, amikor Orbán libernyákoknak nevezi az ellene szavazókat, mert az Európai Parlamentben a néppárti képviselők – tehát a Fidesz saját pártcsaládjának tagjai kevés kivétellel megszavazták, hogy a jogszabály-javaslat az Európa Tanács elé kerüljön.

Az önkormányzatokat és a vállalkozásokat nem érheti hátrány

Benne maradt a jogszabályban az a korábban Ujhelyi István által javasolt kitétel, hogy amennyiben egy kormányt a politikája és az azzal kapcsolatos jogszabálysértés miatt büntet meg az Európai Unió, az nem érintheti az önkormányzatokat, vállalkozásokat, gazdasági szereplőket. „Ez a forrás nekik, a végső felhasználóknak jár akkor is, ha az EU-forrásokat zárolják. Őket ki kell fizetnie a kormánynak, amely azután kapja meg ezt a pénzt, hogy helyreállította a jogállamiságot. Így tehát egyetlen kormány sem mondhatja azt, hogy a csúnya EU elveszi az önkormányzatok és a vállalkozások pénzét” – mutatott rá a politikus.