Megszűnhet az Ügyfélkapu
Az állampolgárok ügyeinek elektronikus intézésére eddig az Ügyfélkapu szolgált, illetve annak továbbfejlesztett, biztonságosabbnak mondott verziója, az Ügyfélkapu+. A Szabad Európa egy birtokába jutott belső utasítás alapján arra a következtetésre jutott, hogy az Ügyfélkapu teljes megszüntetésére készülhet a kormány.
Az említett belső utasítás szerint egy meg nem nevezett kormányzati szerv arra kötelezné az alkalmazottait, hogy október 15-ig töltsék le a telefonjukra a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazását – írta a 24.hu. Egy másik dokumentumból pedig azt olvasták ki, hogy hamarosan már csak ezzel az egy alkalmazással lehet majd elektronikus ügyeket intézni. Az Ügyfélkapu+ is „tudja” a kétfaktoros azonosítást, és ezzel megfelel a követelményeknek, ezért nem is világos, hogy a kormányban miért ragaszkodnak a DÁP-hoz.
A Szabad Európa a cikk megjelenése után levelet kapott a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától. Ebben azt írták, „nincs központi utasítás” arra, hogy a kormánytisztviselőknek le kell tölteniük a DÁP-ot a telefonjaikra.
Ezt a Szabad Európa viszont nem is állította, ők azt írták, hogy az egyes szervezeti egységek, minisztériumok saját hatáskörben intézkednek erről. Arról azonban, hogy az Ügyfélkapu megszüntetése után az Ügyfélkapu+ megszüntetését is tervezik-e egy szót sem írtak.