Megszünteti a kormány az OKJ-s rendszert

HírKlikk 2019. július 22. 11:49 2019. júl. 22. 11:49

Az alapszakmák száma várhatóan nem fogja meghaladni a 180-at.

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett az egész Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) megszüntetik, és egy teljesen új rendszert állítanak fel – írja a Magyar Nemzet.

Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a lapnak azt mondta, hogy „az OKJ-re épülő rendszer elavult, ezért olyan szisztémát alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez”. Az alapszakmák száma a jelenleginél alacsonyabb lesz, számuk várhatóan nem haladja majd meg a 180-at.

A cikk alapján a jövő évtől felálló új rendszer tehát két lábon fog állni: lesznek az alapszakmák, amelyeket iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolákban lehet majd megtanulni és lesznek rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések, amelyeket kizárólag felnőttképzésben lehet oktatni.

Pölskeiné úgy fogalmazott, hogy harmadik képzési szintként továbbra is megmaradnak a céges keretek között működő, rövid ciklusú vállalati képzések is, amelyeket szintén nem korlátoz senki.

Forrás: Magyar Nemzet