Megtiltja a kormány az egészségügyi dolgozóknak, hogy felmondjanak a veszélyhelyzet alatt

HírKlikk 2020. november 29. 09:09 2020. nov. 29. 09:09

Meghosszabbította az Orbán-kormány az átmeneti időt, csak 2021. március 1-jén lép hatályba az egészségügyi szolgálati jogviszony Magyarországon. 

Ettől függetlenül, az orvosok és az ápolók már jövő év januárjától az új bértábla szerint kapják a fizetésüket. Szigorítást jelent azonban, hogy egészségügyi dolgozó nem adhatja be a felmondását veszélyhelyzet idején – vette észre az IndexMagyar Közlönyben.

A 530/2020. kormányrendelet 2. paragrafusa úgy fogalmaz, hogy

az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt.

A korábbi hírekkel ellentétben, a kormány mégsem halasztja el 2023-ig a másodállás vállalásának korlátozását. Az új munkaszerződések megkötési határideje 2021. március 31-e lesz, a másodállások kérdését pedig külön rendelet szabályozza majd a későbbiekben.

A kormány viszont hajlandó az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelező kirendelhetőségének (átvezényelhetőségének) idejét „békeidőben” a törvényben szereplő 1+1 évről a munka törvénykönyvében meghatározott évi 44 napra csökkenteni (veszélyhelyzetre más, korábban keletkezett jogszabályok vonatkoznak). Ezen kívül lehetővé teszik, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, és 16 év alatti gyereket nevelnek, csak az egyik szülő lesz kirendelhető.

Ugyanígy, a részletszabályok szerint nem lesz kirendelhető az az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, aki várandós, aki 3 év alatti gyermeket nevel, aki nagycsaládos, aki 16 év alatti gyermekét egyedül neveli, aki személyesen gondozza hozzátartozóját, aki igazoltan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodásban szenved, aki szakvizsgája előtt áll, valamint aki öregségi nyugdíjra jogosult és nem járul hozzá a kirendeléséhez.

Veszélyhelyzet idején ugyanakkor a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok.

Forrás: Index