Megtorpant a kormány, de még nem adta fel

HírKlikk 2019. december 11. 13:34 2019. dec. 11. 13:34

A Fidesz kulturális életre vonatkozó új törvénytervezete és az ez elleni tiltakozás a Magyarországgal kapcsolatos vezető hír a nemzetközi sajtóban: nagyrészt hírügynökségi jelentések alapján, világszerte számtalan sajtóorgánum beszámolt a tervezet tartalmáról és a tiltakozó megnyilvánulásokról, ezen belül a budapesti tüntetésről. Az ORF osztrák közszolgálati műsorszóró jelentése szerint ezrek tüntettek a budapesti belvárosban a szabad színházakért és a független kultúráért, a jobboldali nemzeti kormány ellen, amely „egy tervezett törvénnyel meg akarja sérteni a színházak autonómiáját”. 

A jelentés részben ismertette a tüntetésen elhangzott beszédeket, külön kiemelve, hogy az Orbán-kormány centralizálási törekvései most az oktatás és a tudomány után elérték a kultúrát is. Hozzátette az írás, hogy a heves tiltakozások nyomán, a nagy nyomás hatására, a kormány – sajtóértesülések szerint – enyhített a javaslaton, és eltávolította – egyebek között – a minisztert a színházigazgatók kinevezésében megillető vétójogot, és a független színházak támogatására vonatkozó tilalmat. Színházi személyiségek ezt úgy értékelték, hogy a tiltakozások hatottak a kormányra, ezen belül az is, hogy a vonatkozó petíciót közel 50 ezer ember írta alá.

Ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy mi lesz az önkormányzatokhoz tartozó színházak igazgatóinak kinevezésével. A kormány némi visszalépése ellenére – a szervezők szándéka szerint – a tiltakozások mindaddig folytatódnak majd, amíg vissza nem vonják az egész törvényjavaslatot – áll a jelentésben, amely azonban hozzátette: a tervek szerint a törvényt már szerdán elfogadják a kormányzó Fidesz kétharmadával.

Forrás: Hírklikk