Megúszta a börtönt a Formula-1 93 éves, elítélt milliárdosa

Nagy Mariann 2024. február 3. 17:21 2024. feb. 3. 17:21

​​​​​​​Az idén 93 éves Bernie Ecclestone, a Formula-1 alapítója, aki világszerte rendezett autóversenyeiből milliárdos lett. A mindenkori magyar kormányok és sportkörök által is körüludvarolt életművész újabban arról nevezetes, hogy rekord összegű adócsalásért 650 millió font hátralékot és büntetést kellett kifizetnie, s csak korára tekintettel nem került börtönbe.

A híres-hírhedt Ecclestone tavaly őszi, nagy feltűnést keltett londoni pere és elítélése óta hallgatott. A napokban először állt a nyilvánosság elé, a londoni Timesnak volt hajlandó (telefonon) interjút adni pompás villájából a svájci Gstaad síparadicsomában, ahol meggazdagodása óta, tehát sok évtizede él.

A világ egyik legsikeresebbnek tekintett üzletembere szegény halász fiaként született. Már gyerekként édességekkel üzletelt az iskolában, majd tehetsége azután igencsak kibontakozott: globális vállalkozást épített ki az F-1-es autóversenyekből, vagyonát ma mintegy két és fél milliárd brit fontra becsülik. Ennek tükrében sajátos a mohósága, amellyel Szingapúrban tárolt több száz millióját próbálta eltitkolni a brit adóhivatal előtt.

Az adóhivatal és vezető adósa közötti per hosszú időn át tartott, mivel a gyanúsított azt állította, hogy „tévedésből” felejtett el egy szingapúri tőkealapja után adózni – hiszen nem is tudott arról, hogy ő annak tulajdonosa... Akármiként is, azt mindenképpen el akarta kerülni, hogy lecsukják. Gazdagon fizetett ügyvédei – nyilván a legjobbak közül valók – a többi között korával érveltek, mondván: ha a 90 feletti, beteges aggot elítélik, nyilván nem éli túl a börtönt. 

Ecclestone agg ugyan, de aligha beteg: 90 volt, mikor elvette harmadik feleségét, egy mexikói volt modellt. Fabiana Flosi, aki zömök férjénél majd egy fejjel magasabb, fiúgyermekkel ajándékozta meg idős, de annál gazdagabb lovagját. Ace – büszke apja szerint – olyan „ász”, mint a neve és sok a dolga, hogy gondoskodjék róla. A papának egyébként korábbi házasságaiból négy lánya van, a legidősebb 68 éves, így érdekesek lehetnek az össz-családi találkozók. 

A milliárdos egyébként 2014-ben kipengetett már egy igencsak tekintélyes pénzbüntetést: egy németországi zsarolási ügyben 60 millió fontos bírságot kellett fizetnie, de akkor megúszta anélkül, hogy elismerte volna bűnösségét. Az adócsalási ügyben viszont ez elkerülhetetlen volt. Ecclestonet a német ügy után egy évvel, még 2015 júliusában hívták be először az adóhivatalba és 2023 őszéig tartott, amíg megszületett az ítélet bonyolult ügyében: 17 hónap börtön – felfüggesztve, valamint 653,3 millió brit fontnyi adóhátralékot, illetve büntetést kell befizetnie.

A bíró, az ítélet kihirdetésekor kijelentette: „Az ön által elkövetett bűncselekmény igen súlyos, de nem biztos, miszerint azonnali bebörtönzésével érjük el a legjobb eredményt. Minden körülményt mérlegeltem, és végül arra jutottam, hogy felfüggesztett szabadságvesztésre ítélem, amennyiben eleget tesz a büntetés anyagi vonatkozásainak.” A bíró egyébként nem tett eleget a védelem kérelmének, hogy védence rossz egészségi állapota miatt függesszék fel az eljárást, de annyit megengedett, hogy az kies gstaadi lakásából videókapcsolaton tegyen vallomást. 

Ugyancsak kemény pénzbüntetéssel és börtön nélkül úszta meg az ügyet az elsőrendű vádlott korábbi könyvelője is, akinek a csalásokért 20 millió fontot kellett fizetnie. Így is maradt neki, hiszen a bírósági adatok szerint 40 milliót vett fel 1999-2013 között munkájáért Ecclestone Szingapúrban, titokban felállított pénzügyi alapjától. 

„Bernie” ahogy barátai hívják, a maga 652,6 millió fontjával így is csak a második helyet foglalja el a múlt év legnagyobb adófizetőinek nagy-britanniai listáján. Az első helyezett bizonyos Alex Gerko, Moszkvában született orosz matematikus, aki lemondott orosz állampolgárságáról, viszont szakismeretei révén óriási vagyonra tett szert a tőzsdén.  

Egyébként Ecclestone ügye érdekes bepillantást enged a brit adóhivatal egy különleges részlegének tevékenységébe, írja a Times. E speciális osztály azzal foglalkozik, hogy nagy összegekkel tartozó adóalanyokat, adócsalókat bírjon fizetésre. Évente mintegy 400 ilyen esetük van és általában másfél évig tartanak a sikert ígérő vizsgálatok, amelyekhez világszerte kell beszerezni és mérlegelni banki, vállalati adatokat, egyebeket. A vádlottnak már ez is rengeteg pénzébe kerül, hiszen ahhoz, hogy sikeresen védekezhessen, profi tanácsadókra van szüksége. 

Amennyiben a különleges adóhivatali vizsgálat úgy látja, hogy kezében van mindaz, ami szükséges, ajánlatot tesz az adócsalóknak. Megmondja, mennyi adót kell visszamenőleg befizetni (kamatostól), hozzá a büntetést, ami akár az adóhátralék 100 százalékát is kiteheti. Ha valakit behívnak a különleges részleghez, bizonyos lehet benne: az adóhivatalnak meggyőző adatok vannak a kezében. Tehát a legjobb, amit tehet, ha bevallja, amit tett és közreműködik a vizsgálatban, ha hazudozik vagy ellenáll, annál rosszabbul jár. Aki együttműködik, annak büntetéséből valamennyit elengednek, ha viszont a gyanúsítottról kiderül, hogy hamis állításokat tett, az utolsó fontig fizetnie kell.

A nagy adócsalóknak a Covid idején szerencséjük volt, akkor a megbetegedések és az általános közhangulat miatt még az adóhivatal különleges részlege is visszafogta magát, utóbb azonban teljes lendülettel igyekeztek pótolni, amit elmulasztottak. A kérdésre, hogyan jut tippekhez, feljelentésekhez az a bizonyos különleges osztály, a Times forrásai elmondták: nem ritka, ha elvált házastárs tesz bejelentést, de vannak elbocsátott vállalati vezetők is, akik így állnak bosszút korábbi főnökükön.