Melinda két élete

Már több mint harminc éve Melinda vágja a hajam, egyetlen hónapot sem hagytam ki. Ismerem a lányait, jártam a házában, az üzletben felkent festékkel a fejemen ringattam az unokáit, akik közül már a legfiatalabb is iskolás. Sokszor voltunk együtt színházban, koncerten. A kis fodrászüzletet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetném szalonnak, a szó szépészeti jelentése szerint. A szó kulturális értelmében azonban nagyon is az. Melinda bemutatja egymásnak azokat a vendégeit, akik hasonló érdeklődésűek és úgy gondolja, érdekesek lehetnek egymás számára. És soha nem téved. Sok különleges embert, zenészeket, képzőművészeket, tanárokat, professzorokat ismertem meg Melinda „szalonjában”. Amit évtizedek óta csinál, azt mostanában úgy nevezik: érzékenyítés. 

Melinda cigány. Muzsikus családból származik, Gyöngyösön született, ahol a muzsikus nagypapa elismert tagja volt a város értelmiségének. Nem azért, mert jól húzta a kedvenc nótáját az iskolaigazgatónak, a körorvosnak vagy a patikusnak, hanem mert igyekvő volt, földeket bérelt, tehetségesen gazdálkodott. Fia, Melinda édesapja is követte őt a muzsikusi pályán. Melindát katolikus szellemben nevelték. Sokszor mesélt arról – miközben a hajamat vágta –, hogy milyen szép gyerekkora volt. Soha nem érte rossz szó, megbélyegzés, kirekesztés cigány volta miatt. A család öregjeitől mindig azt hallotta, hogy csak jó és rossz ember van. Legyél jó, legyél becsületes és jó életed lesz! Tudod, el voltunk magyarosodva – mondta egyszer erről az időszakról.

De arról is beszélt, hogy a rendszerváltás után egyre több ébenfekete hajú, szép cigányasszony vendége kérte, hogy fesse szőkére a haját. Először nagyon meglepődött, hiszen azelőtt ez nem volt szokás a romáknál. Amikor rákérdezett az okra, elmondták, munkát keresnek, de látják rajtuk, hogy cigányok és nem akarják őket alkalmazni. Kicsit irigykedve mondták: könnyű neked, Melinda, te nem látszol cigánynak!

Férjét a kispesti fodrász tanműhelyben pillantotta meg. Bár a férfi talán észre sem vette Melindát, de ő első látásra úgy érezte, hogy a felesége tudna lenni ennek a jóképű, úri cigányfiúnak. Jól nevelt, szófogadó lánya voltam a szüleimnek. Tudtam, hogy zenész fiúhoz szeretnék a lányukat férjhez adni. Romantikus, katolikus lányként éreztem, ő lenne az, aki nem csak nekem, hanem a szüleimnek is megfelel. Mert Losó Gyuri roma, mert zenész, mert jó családból, muzsikus dinasztiából való. Szerelem volt, első látásra – mondta Melinda.

Losó György, az Állami Népi Együttes hegedűse, később nagyon is észrevette Melindát. Másfél év udvarlás után 1975 decemberében házasodtak össze. Felhőtlenül boldogok voltak. A szülőktől lakást kaptak. Két lányuk született. Szépen gyarapodtak, Gyuri sokat utazott, több hónapos turnék követték egymást. Melinda is jól keresett, de egyedül építgette fodrász karrierjét. Üzletet nyitott a kispesti Centrum Áruházban 1987-ben, azután átalakított egy jó helyen lévő cukrászdát. Óriási vendégköre volt, de férje nem támogatta szakmai ambícióit.  – Gyuri nagyon féltékeny ember volt. Akkor is, ha itthon dolgozott. De ha a világot járta, akkor meg különösen. Ez volt az én keresztem – mondta sokszor ezekről az évekről. 

Amikor 1993-ban Melinda vendége lettem már nem a saját üzletében, hanem egy nagy fodrászszövetkezetben dolgozott és a férje beteg volt. A fájdalom, a hivatás elvesztése, a haláltól való félelem nem a legjobbat hozza ki az emberekből. Ezzel mentegette párját. Vendégei, ugyanúgy, ahogy én is, mondogatták, lépjen ki ebből a kapcsolatból. De tudtuk, úgysem teszi meg. Hogyan is tette volna? A hit, a vallás fontos része volt az életének. Keresztjét nem tette le. Lelkigyakorlatokra járt, rengeteget olvasott. Istentől várt válaszokat.

Bár Melinda saját bőrén nem igazán érezte a mindennapos rasszizmust, roma vendégei keserű tapasztalatainak keresztjét is a vállára vette. Minél többet olvasott, annál inkább foglalkoztatta cigány származása, népe eredete. Zavarta, hogy nem tud cigányul, még a roma gasztronómiát se nagyon ismerte. Dolgozott a fodrászatban, gondozta, ápolta beteg férjét, támogatta lányait a továbbtanulásban. Niki kozmetikus, Adrien fodrász lett. 

Amikor először ültem be Melinda székébe, nem tudtam a származásáról.  Csak azt vettem észre, hogy sok roma férfi és nő van a vendégei között. Bevallom, riadtan néztem körbe ilyenkor, hogy hová is tettem le a táskámat? Nem rasszizmus, hanem két kellemetlen, rendőrségi, illetve évekig húzódó bírósági ügy sértettjeként reagáltam előítéletesen a roma vendégekre. Talán látta rajtam mindezt. És a maga kedves, finom módján bemutatott nekik. Nagyszerű embereket, cigány származású nótaszerzőket, dzsessz zenészeket, költőket, festőművészeket ismertem meg. Melinda érzékenyítése nálam bevált és a mai napig tart.

Melinda második élete tragédiával kezdődött. Húsz éve, éppen karácsonykor veszítette el hosszú ideje súlyos beteg férjét, 50 évesen. Gyuri sírja mellett a 100 tagú Cigányzenekar muzsikált, amelynek alakulása óta tagja volt a férfi. Olyan rettenetes üresség volt a szívemben, hogy azt hittem belehalok. A család, a gyerekek, az unokák és a vendégeim tartották bennem a lelket – mondja Melinda. – Tudom, hogy jó felesége voltam, hiszen nagyon-nagyon szerettem.  Mégis sok éven át bűntudatom volt amiatt, hogy szándéka ellen tettem, amikor nem maradtam otthon háztartásbeliként, főállású anyaként, hanem voltak ambícióim, önálló utam a munkámban és hitemben is. A hitben kerestem a békémet. Lelkigyakorlatokra jártam, zarándokutakon vettem részt. Megismertem az Országos Cigánypasztoráció vezetőit és céljait. Lassan megtaláltam a saját utamat.

A Horánszky utcai Jezsuita Rendházban működő Párbeszédek házában ismerkedett meg Hofher József jezsuita szerzetessel, a Cigánypasztorációs Műhely alapítójával, dr.Székely János püspök atyával, az Országos Cigánypasztoráció vezetőjével, dr. Kármán Judittal, aki romológiát tanított az egyetemen, Gergely Dezső bácsival, a romák rásájával, a cigányok lelki vezetőjével és cigány költőkkel, írókkal. Így lett az ő kis fodrászüzletéből kulturális szalon. Hajtott a vágy, hogy megmutassam cigány vendégeimnek: a romák is lehetnek értékes emberek írók, költők, filmrendezők, hozzáadhatnak az egyetemes magyar kultúrához. A nem cigány vendégeimnek pedig büszkén akartam megmutatni, hogy a tehetség, a szorgalom származás feletti. Hiszem, ha megismerik a roma kultúra gyökereit, az közelebb hozza egymáshoz a romákat és nem romákat. Így született meg a Talentum Klub ötlete.

Vallási, nevelési, kulturális programok szervezése volt a cél. A Talentum Klub havi rendezvényeinek törzsközönségét – cigányokat és nem cigányokat – zömében Melinda fodrászatának vendégei alkották és alkotják ma is, bár a klub tíz éve átalakult a Romák Felzárkóztatásáért Egyesületté. A rendezvényeken ma már roma és nem roma fiatal zenészek, írók, képzőművészek és más, szakmájukban kiváló emberek mutatkoznak be. 

Évekkel ezelőtt Melindától hallottam először a cigány holokausztról. A kispesti zsidóság deportálásának 70. évfordulójára készülve, a MEASZ kispesti vezetője, Szonderik Gyula keresett kapcsolatot az egyesülettel. Azóta minden évben a MEASZ és a ROMFEL Egyesület együtt emlékezik a holokauszt kispesti zsidó és cigány áldozataira.  Az évforduló alkalmából megrázó rendezvénnyel tiszteleghettek a holokauszt áldozatai előtt. Az egyesület összejövetelére meghívták Fahidi Évát, az auschwitzi pokol túlélőjét és a kispesti Neumann Ernőné Éva nénit. A két túlélő nem ismerte egymást, de emlékeik felidézése közben döbbentek rá, hogy Auschwitzban éppen barakk-szomszéd voltak…

Az egyesület tagjai Auschwitzba is zarándokútra mentek Iványi Miklós, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkészének szervezésével. Pályázati támogatás híján, saját pénzből utaztak. Melinda fontosnak tartotta, hogy unokái megismerjék a roma holokausztot. Az egyesület rendszeres támogatója a kispesti önkormányzat. Ebből próbálják finanszírozni rendszeres havi rendezvényeiket, előadóikat. Pályázati támogatással tudtak kiadni egy komoly helytörténeti gyűjtést összegző könyvet, Muzsikus dinasztiák és híres zenészek Kispesten címmel. 

Tartoztam ezzel Gyurinak és családjának, barátainak, zenésztársainak – mondja Melinda és sorolja az egyesület terveit. Az egyik nagy álma részben már megvalósult: egy parkot neveztek el Kispesten a világhírű jazz zenészről, Pege Aladárról. És hamarosan kerül oda egy dombormű a legendás bőgősről. A másik terv, hogy a roma holokausztnak is emléket állítsanak. A 2. magyar hadsereg áldozatainak van emlékhelyük a kerületben. A mementó vasúti síneket ábrázol. A Don kanyarba és a haláltáborokba is vagonokban vitték az embereket. Oda szeretnénk egy emléktáblát, ha az önkormányzat továbbra is tud támogatni – magyarázza.

Egyszer megjegyeztem Melindának, hogy talán könnyebben megvalósíthatnák elképzeléseiket, ha kicsit közelebb hajolnának a politikához… Hiszen a cigányok felzárkóztatására sok-sok milliárd forintot költött már eddig is az állam. Igaz, kevés eredménnyel. Akkor azt mondta, hogy csak a politikától függetlenedve tudnak hitelesek lenni. És hozzátette:

A politikáról egy foci hasonlat jut eszembe. A politika magához öleli a labdát, mint a kapus, amikor elkapja. Néha lábfejjel picit arrébb pöcköli, hogy egy icipicit jobb helyen legyen. De legtöbbször jó alaposan belerúg. Valójában mi nem felzárkóztatni akarjuk a cigányságot, azt szeretnénk, ha cigányok és nem cigányok is tennének egy-egy lépést egymás felé megértésben, elfogadásban.

Móza Katalin