Mellár Tamás: Itt már nem bal- meg jobboldali kérdések vannak
Megtartotta első ülését a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége, amelynek Mellár Tamás is tagja lett. A Párbeszéd-frakcióban ülő, de függetlenként politizáló közgazdászprofesszor a Sztárklikknek adott interjúban nem csinált titkot abból, hogy előbb-utóbb egy összellenzéki ernyőszervezet létrehozása a céljuk.
Hogy került a mozgalom első sorába?
Azért álltam ebbe a csapatba, mert nagy szükség van a megújulásra az ellenzéki oldalon. Hogy hiteles emberek üljenek össze, és hozzanak létre egy új formációt a Fidesz ellenében. Ez a csapat olyan emberek bizalmát is megszerezheti, akik az ellenzéki pártokban nem bíznak eléggé.
Nem jelent problémát, hogy jelenleg éppen az egyik ilyen párt, a Párbeszéd parlamenti frakcióját erősíti?
Ebből nincs konfliktus. Amikor a frakcióhoz csatlakoztam, leszögeztük, hogy a képviselői munkámat függetlenként végzem, azaz nem köt semmiféle frakciófegyelem, így a mozgalomhoz való csatlakozásról sem kellett egyeztetnem velük.
De mégis, mit szóltak hozzá a frakcióban?
Abszolút pozitívan fogadták, mivel a Párbeszéd is egyfajta megújulást, illetve együttműködést céloz az ellenzéki térfélen. Ezért léptek szövetségre már az MSZP-vel, de szerintem jól érzik, hogy szükség lenne egy szélesebb körű szerveződésre ahhoz, hogy a szkeptikus civileket is meg tudjuk szólítani.
Párt lesz a Mindenki Magyarországa Mozgalomból?
Reményeim szerint egy ernyőszervezet lesz, amely például az én városomban, Pécsett is elő tud állítani egy olyan szituációt, hogy 2019-ben mind a 19 önkormányzati körzetben egyetlen hiteles ellenzéki jelölt álljon a Fidesszel szemben. Ha úgy tetszik, egyfajta franchise-rendszert képzelünk el, a hódmezővásárhelyi mintára.
Hol van ebben rendszerben a pártok helye?
Természetesen nekik is megvan a helyük, de tudomásul kell venniük, hogy egyetlen szervezet ernyője alatt, közösen indulva van csak esély leváltani legalább helyi szinteken a Fideszt. Pécsett ezért már el is kezdtük az egyeztetéseket az ellenzéki pártokkal és a helyi civil szervezetekkel, hogy közösen megtaláljuk azokat a hiteles személyeket, akikre pártállástól függetlenül jó szívvel szavazhatnak majd az orbáni világ ellenzői.
Ha már a pártállást említette: ön egy zöld baloldali frakció tagjaként csatlakozott egy kimondottan konzervatív társasághoz. Ennyire nem számít ma már a bal- vagy jobboldaliság?
Itt már nem bal- és jobboldali kérdések vannak, hanem alapkérdések: egy nyugati kultúrájú, demokratikus országban akarunk élni, vagy egy keleti típusú autokráciában? Hogy az Európai Unióba, vagy Putyin karjaiba akarunk egyre inkább gazdaságilag és politikailag beágyazódni? Ezek ma a kérdések, ezek közt kell választani. Részletkérdéseket majd ez után beszélhetünk meg.