Mélyaltatásban tartják Balázs Fecót

HírKlikk 2020. november 21. 19:40 2020. nov. 21. 19:40

Az énekes múlt hét szombaton került kórházba. Másnap lélegeztetőgépre kapcsolták, és ma már hetedik napja, hogy az orvosok mélyaltatásban tartják.

Állapotáról barátja, DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila minden nap beszámol a Borsnak, és eddigi hírei arról szóltak, hogy bár Fecó állapota nem változik, esetében ez a stabilitás jót jelent, ma azonban egy újabb, halovány remény csillant meg.

„Fecó felesége, Imola beszélt az orvosokkal, akik azt mondták, hogy Fecó csendben gyógyul, ugyanis az állapota nem romlik, továbbra is stabil, ami ilyen helyzetben a lehető legjobb hír” – Várkonyi Attila, aki a család közeli barátjaként elsők között értesül az énekes hogylétéről, így arról is be tudott számolni, hogy Fecón a napokban már elkezdték a vérplazma-terápiát, ami jó eséllyel megmentheti az életét.

„Kapott és kap is még vérplazmát, amit ugye a már a fertőzésből kigyógyult emberek adhatnak, akiknek a vére gazdag a vírus ellenanyagában. Imola mindenkit arra kér, hogy aki tud, és már meggyógyult, menjen és adományozzon a kórházaknak vérplazmát, hogy legyen elég utánpótlás Fecónak és a többi betegnek is!” – tolmácsolta Fecó nejének kérését a lemezlovas, aki maga is átesett a víruson és elsőként jelentkezett, hogy segít barátján, ám nem tudott. A vérplazma adás ugyanis lehetséges és szükséges is, de nem mi döntjük el, hogy kinek adunk.

„Minden gyógyultat kérek én is, hogy menjen és adjon vérplazmát, csak annyit kell tudni, hogy nem lehet irányítottan, személynek adományozni. Tehát, én hiába mondtam, hogy elsősorban Fecónak szeretnék, ilyet nem lehet. A kórház, és az illetékesek döntenek arról, ki, mikor kap plazmaterápiát, a mi feladatunk annyi, hogy adjunk, adjunk, adjunk!” – tette hozzá DJ Dominique.