Mesterházy Attila: a kormány bedobta a lovak közé a gyeplőt

HírKlikk 2020. október 29. 15:20 2020. okt. 29. 15:20

Az MSZP országgyűlési képviselője úgy látja, hogy a kormány a gazdaságra és a nemzeti konzultációra hivatkozva, nem akar szigorítani.

Mesterházy Attila az ATV Start című műsorában azt mondta, szerinte jelentősen változott az ország gazdasága, mert míg az első hullám alatt az emberek voltak a középpontban, most úgy tűnik, a kormány inkább a gazdaság működőképességére fókuszál.

A politikus véleménye azonban az, hogy mivel Magyarország gazdasága nyitott, így hiába nem áll le, ha az exportpiacai megszűnnek. A képviselő példának Svédországot hozta fel, ahol a nyájimmunitásra hivatkozva, nem állt le az élet, mégis jelentős gazdasági visszaesés történt, mert a gazdasági partnereik a leállást választották.

„Tehát nem elég csak Magyarországon nyitva hagyni a gazdaságot, ehhez az is kell, hogy a felvevő piacok ugyancsak működjenek” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Mesterházy szerint, a Fidesz közvélemény-kutatások által vezérelt politikát folytat. Valószínűleg folyamatosan mérik, az emberek mit gondolnak, minek örülnének a járvánnyal kapcsolatban, de a kormány most „kicsit bedobta a lovak közé a gyeplőt”. Az MSZP képviselője egyetért a Magyar Orvosi Kamarával, ő is úgy gondolja, hogy ideje lenne szigorúbb szabályokat hozni.

„Míg más európai országokban sorra hozzák a szigorító intézkedéseket, Magyarország hozzájuk képest szabadosan kezeli a járványt” – fogalmazta meg Mesterházy és hozzátette, hogy úgy látja, a kormány most felületesebben kezeli a járványt, mint az első hullám alatt.

Az ellenzéki politikus véleménye az, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv már az első alkalommal sem volt elégséges, nem érte el a kellő hatást. A költségvetési hiány folyamatosan nő, ezzel együtt pedig egyre szűkül a kormány mozgástere is.

Forrás: ATV/Hírklikk