Miért kell Orbánnak a kóser pecsét?
A KlikkTV Centerpálya című műsorának vendége Radnóti Zoltán neológ főrabbi volt, aki a magyar zsidó közösség és a politika elmúlt másfél évtizedes kapcsolatáról beszélt. A Mazsihisz vallási vezetője szerint a Fidesz-kormány tudatosan épített ki partneri viszonyt az EMIH-hel, miközben a Mazsihiszt háttérbe szorította, de úgy véli, a magyar zsidóságot végül nem sikerült politikailag maga alá gyűrnie. A beszélgetésben szó esett emlékezetpolitikáról, a Sorsok Házáról, történelmi példaképekről, valamint arról is, hogyan viszonyul a neológia a női rabbik és az LMBTQ-kérdések témájához.
A Goldmark-teremtől a parkolópályáig
Radnóti Zoltán szerint téves leegyszerűsítés azt állítani, hogy a NER egyszerűen az EMIH-et favorizálta, a Mazsihiszt pedig háttérbe szorította, ugyanakkor szerinte volt egy jól meghatározható fordulópont. Felidézte, hogy Heisler András akkori Mazsihisz-elnök tíz évvel ezelőtt, Benjámin Netanjahu és Orbán Viktor jelenlétében arról beszélt: Magyarországon továbbra is érzékelhető az antiszemitizmus. A főrabbi szerint ez elegendő volt ahhoz, hogy a kormányzat látványosan eltávolodjon a Mazsihisztől. Mint fogalmazott, ezt követően a szervezet vezetőjét már legfeljebb államtitkári szinten fogadták.
A beszélgetésben felmerült az is, miért volt ennyire fontos a kormány számára, hogy a zsidó közösség egy része igazolja: Magyarországon zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben. Radnóti szerint a kabinet számára elsősorban a kritika elutasítása volt meghatározó, miközben a nemzetközi politikai kapcsolatok – különösen Izrael és az Egyesült Államok republikánus körei felé – is fontos szerepet játszottak. Úgy vélte, a magyar kormány egyszerre kívánt megfelelni külső elvárásoknak és saját politikai céljainak.
A főrabbi ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a zéró toleranciáról szóló kommunikáció mellett a kormányzat olyan történelmi és kulturális szereplőket emelt piedesztálra, mint Nyírő József, Hóman Bálint vagy Wass Albert. Szerinte egy politikai rendszer mindig példaképeket állít maga elé, ám ezek kiválasztása értékválasztást is jelent. A Horthy-korszak hangsúlyozása mögött szerinte az a szándék állt, hogy a korábban tabuként kezelt időszakból építsenek új történelmi identitást.
A Sorsok Háza és a „megosztva uralkodj” politikája
Radnóti Zoltán szerint a magyar zsidó közösség megosztásának egyik leglátványosabb példája a Sorsok Háza projekt története. Felidézte, hogy az eredetileg a holokauszt emlékezetét szolgáló intézmény létrehozásába kezdetben valamennyi jelentős zsidó szervezet bekapcsolódott, ám a nézetkülönbségek miatt ez a konstrukció hamar felbomlott.
A projekt később Schmidt Máriához, majd az EMIH-hez került, jelentős állami támogatással és tulajdonjoggal együtt, végül azonban – Lázár János döntése nyomán – teljesen leállt. Radnóti szerint mára milliárdokból felépített, kihasználatlan épületek rozsdásodnak, miközben maga az emlékezetpolitikai vita sem jutott nyugvópontra.
A főrabbi úgy látja, a kormányzat hosszú éveken keresztül arra törekedett, hogy a zsidó közösségen belül új hatalmi centrumokat hozzon létre. Ennek részeként említette a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány átalakítását is, amely szerinte azt a célt szolgálta, hogy a hagyományos egyházi struktúrák helyett egy államilag befolyásolható szervezet váljon a kormány első számú tárgyalópartnerévé.
A beszélgetés során hangsúlyozta: a vita valójában nem vallási kérdésekről szólt, hanem arról, ki beszélhet a magyar zsidóság nevében. Szerinte az EMIH már nevében is ezt az igényt fogalmazta meg az „egységes” jelző használatával, miközben a Mazsihisz történelmi szervezetként továbbra is a legszélesebb társadalmi bázissal rendelkezik.
Nem politikai győzelemre, együttműködésre számít
Arra a felvetésre, hogy a politikai fordulat után a „libikóka” átbillenhet-e a Mazsihisz javára, Radnóti Zoltán nemmel válaszolt. Szerinte az egyetlen objektív mérőszám az adó egy százalékos felajánlásai, amelyek alapján a zsidó egyházaknak adott támogatások mintegy háromnegyede a Mazsihiszhez, körülbelül 15 százaléka pedig az EMIH-hez érkezik. Úgy véli, ez jól mutatja, hogy továbbra is a Mazsihisz rendelkezik a legnagyobb társadalmi beágyazottsággal.
A főrabbi ugyanakkor hangsúlyozta, nem politikai revansban gondolkodik. Elmondása szerint mindig kész volt együttműködni más felekezetek képviselőivel, és az EMIH-ben is számos kiváló szakembert ismer. A problémát szerinte nem a személyes viszonyok, hanem a felülről érkező politikai nyomás jelentette.
A beszélgetés végén szóba került a neológia viszonya a női rabbikhoz és az LMBTQ-közösséghez is. Radnóti emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Zsidó Hitközséghez tartozó Bálint Ház évek óta tart Pride-hónaphoz kapcsolódó, LMBTQ-barát istentiszteleteket, ugyanakkor a neológia ortodox gyökerei miatt nem támogatja sem a női rabbik avatását, sem az egalitárius vallási gyakorlat teljes bevezetését.
Hozzátette, rabbiként soha nem vizsgálta senkinek a magánéletét vagy szexuális orientációját, mert szerinte senkinek nincs joga „bemászni a másik ember hálószobájába”. A vallási szabályok és az emberi méltóság tisztelete szerinte nem egymást kizáró, hanem egymás mellett létező elvek.
