Miniszterelnök úr, Ön Magyarország?

- Miniszterelnök úr, jobban van?

- Mire gondol?

- Hát, hogy vannak ezek a kényszerképzetei.

- Kényszerképzeteim? Nekem?

- Igen. Ön egy ideje Magyarországnak képzeli magát.

- Mikor mondtam ilyet?

- Hogy Brüsszelben támadják Magyarországot. És most már az Önök pártcsaládja, a Néppárt is a magyar emberek ellen fordult.

- Miért? Nem így van?

- Ha Ön Magyarország, akkor természetesen ez a helyes kifejezés. De Ön a nem Magyarország, miniszterelnök úr. Hadd emlékeztessem rá: Önt Orbán Viktornak hívják. Vagyis, Brüsszelben, Strasbourgban és úgy általában, a világ demokratikus felén nem Magyarországot, hanem Önt támadják.

- Irigylik az eredményeinket, ezért feszültek és frusztráltak. Európa hanyatlik, a Nyugatnak bealkonyult, és most már a Néppárt is Soros kottájából játszik.

- Nem a magyar embereket bírálják, miniszterelnök úr, hanem Önt.

- A magyar emberek 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is belénk helyezték a bizalmukat.

- Kormányzásra kaptak felhatalmazást, miniszterelnök úr. Jobb életet vártak Önöktől, mert ezt ígérték nekik. Kevesebb korrupciót, jobb egészségügyet, versenyképesebb oktatást. Önök ellenségünkké tették a fél világot. 

- Nekünk nem ellenségeink, hanem irigyeink vannak. Nem tetszik nekik, hogy sikeresek vagyunk.

- Azért végezetül, nyugtassa meg az Önért aggódókat: ugye, nem képzeli Magyarországnak magát?

- Nem képzelem magam Magyarországnak. Ugyanis én vagyok Magyarország…Most ne nézzen így rám: jobb lenne, ha Bonaparte Napóleon volnék?