Nemzetgazdasági balalajka
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter december elsején az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt számolt be (inkább: „el” vagy még inkább „le”) a magyar államháztartás pillanatnyi helyzetéről (-vel).
A tőle megszokott egészen őszinte módon kijelentett két dolgot. Az egyik, hogy „az uniós pénzek hiánya nem jelent semmilyen növekedésbeli hátrányt Magyarországnak”, a másik pedig, hogy „ilyen gazdasági környezetben a hiány csökkentése szinte lehetetlen.” Ha megpróbálom össze-legózni ezt a két gondolatot, nálam nem igazán passzolnak egymáshoz. Önök hogy vannak ezzel? Sikerül kibékíteni ezt a két állítást?
Neki sikerült, utalva, hogy a befagyasztott uniós pénzek ügye nem gazdasági kérdés, hanem politikai. Igazi közgazdasági Houdinivel van dolgunk, nem igaz?
A gondolatából két rosszul patkolt lóláb lóg ki: ha oly lényegtelen az uniós pénz, akkor miért sírnak reggeltől-estig a propaganda-gyárban erről a kérdésről, illetve, ha politikai a kérdés, akkor ez azt jelenti, hogy az uniós célzott támogatásokat politikai célra használták fel eddig?
Valakinek meg kellene pengetni ezeket feszes húrokat, nem?
A pengetésről jut eszembe: a balalajka egy háromszög alakú testű, orosz népi pengetős hangszer, általában három húrral ellátva. Ez azt jelenti, hogy bármilyen dalt ezen a pár húron kell eljátszania a modern muzsiknak is. Hogyan jön ez ide? Hát így:
a miniszter a fenti kiszólások után három költségvetési politikai alapelvet is említett: egy, hogy nem növekedhet már a költségvetési hiány, kettő, hogy az államadósságot fenntartható pályán kell tartani és három, hogy „az Európai Unió nemzeti védelmi záradék mozgásterét ne lépje túl a kormány, mert ha ez megtörténne, élesednének a túlzott deficit-eljárás következményei”. (Telex) Az utóbbi mondat azt hiszem, segítségért kiált, valószínűleg azt jelentette a miniszter szájából, hogy a kormány csak az EU által engedett mértékben növelheti a hiányt védelmi kiadásokra, mert ha túllépi, akkor az EU szigorúbb büntetőlépéseket alkalmaz a túlzott deficit-eljárás keretében.
Igen valószínű, hogy Nagy Márton a választásokig ezt a három húrt fogja pengetni, akármiről is lesz szó. Ezzel megalkotta a nemzetgazdasági balalajka fogalmát, ami remélhetőleg csak ideiglenesen állomásozik majd a szókészletünkben.
A probléma ezzel azonnal látszik: hiszen folyton növekedik a költségvetési hiány, az nem reagál sem a parancsra, sem a csúszópénzre, az államadósságot meg évek óta képtelen a kormány a fenntartható pályán tartani, kivéve, ha ezt a pályát az emberek kizsigerelhetőségének maximumának tekintik. Ebben az esetben valóban rajta vagyunk a fenntartható pályán. Ami pedig a túlzott deficit-eljárást illeti, az a hókuszpókusz magasiskolája lehet, a számokkal való bűvészkedés cirkusza, olyan, mint amit a KSH tett a szegénységi adatokkal.
Nem szeretem a balalajkát: a citerára szavazok.
