Ábrándokat kergetők megvalósult álma a Magyar Zene Házában
Ötven éve, ami a gyerekeknek már ókor, igen, akkor éltek népművelők, művelődéskutatók, művészek és egyéb talpasok, akik az országot járva álmodoztak. Miről álmodoztak?
A nyitott térről, a nyitott művelődési házról, ahol a falu, a város információit mindig megtalálja a helyi lakos és az átutazó érdeklődő a menetrendektől a háztervezési segédletekig, a tanácsi jelentésektől az újságokig, az agrárismeretektől az álláshirdetésekig.
Erről álmodozva jártuk az országot és vittük a szabadság eszméjét, a nyitott tér gondolatát, ami több volt, mint a művelődési ház kinyitása és előterének tudásbázissal való feltöltése, vittük, vitték (felsorolom, mert ennyit megérdemelnek): Beke Pál, Varga A. Tamás, Vercseg Ilika, Varsányi Gyula, Vitányi Iván, Péterfi Ferenc, Balipap Ferenc, Takács Péter, Földiák András, Vattay Dénes, Makovecz Imre, Koncz Gábor, Lipp Márta, Alföldi Albert és még nagyon sokan mások, akiknek szívében talán mára már végleg kihunyt a lobogás, az élet.
Álmodoztunk a szabad lélegzetről, és talán egyáltalán nem tudtuk, hogy közvetve arról is ábrándozunk, ami nyolcvankilencben félig-meddig, mostanában pedig „kétharmadig” megvalósulni látszik.
Álmaink között a bénán elterpeszkedő néma múzeumok aktivitásra serkentése is szerepelt, amely kulturális kriptákat csak a gyerekprogramok ébresztgették vasárnap délelőtt.
És most – tatatatam! – a New Yorkból idelátogató gyerekkori baráttal, Ancsával betévedtünk a Magyar Zene Házába.
(Ritkán utazó, de szerencsés emberként eljutottam a brüsszeli Hangszerek Múzeumába. Nos, az ottani animátorok eljöhetnének Pestre egy kicsit tanulni. A brüsszeli MIM ugyanis még a félig-meddig a néma és béna múzeumok gyermeke, legalábbis az volt 10-15 éve.)
A Magyar Zene Házában, amint fülhallgatóval a fülünkön sétálgatunk, minden installáció előtt megszólal az adott korhoz, stílushoz, zeneszerzőhöz kapcsolható zene, illetve a témát ismertető elbeszélő hang. Az ősember mágikus szertartásától a komolyzenei stílusokon át a popkultúráig minden zenei irányzat, minden zenei minta megszólal. Mire a két-három órás séta véget ér, feltöltődünk egy ritka erős érzelmi élménnyel meg egy zeneakadémiai szemeszter sűrített tudásával.
Mindezt hitelesen egy cikkben nehéz érzékeltetni. El kell vándorolni a helyszínre, a Városligetbe, és meg kell tapasztalni. (Bizarr példával élve, más dolog csókot küldeni mobilon át, és megint más személyesen gyakorolni a szeretet aktusát.)
A Magyar Zene Háza különleges élmény. Nagy kérdés, mikor lesz ilyen aktív, ilyen aktivizáló minden múzeumunk. Nem hiszem, hogy pénzkérdés. Feltételezem, hogy egy jogosulatlan NKA támogatás felének visszaszerzéséből finanszírozható.
(Mellesleg, ha már a látogatók fülhallgatójában megszólaló zenei installációk módszerét dicsértem, meg kell említenem sok évtizedes népművelő-álmomat is. (Hátha eljut az üzenet Karácsony Gergelyig. J)
Kedves, velem sétálgató partnereim – Budapesten és más városokban – bizonyíthatják, hogy az erről-arról híres helyszínek felé járva (itt valaki híres született, ott volt egy valamiről nevezetes kocsma, amott pedig megöltek egy hentest) mindig feltámadt bennem a népművelő, és elmondtam: milyen jó lenne, ha a várost járó polgár vagy turista a valamiről nevezetes hely közelébe érve (és a mobilján a megfelelő applikációt nyitva tartva) a fülhallgatójában hallaná a helyszín, az épület, a szobor vagy az emléktábla történetét olyan nyelven, amelyiken akarja. (A kezdeményezés előnyeiről nem érvelek. Az olvasók meg az illetékesek bizonyára felfogják.)
Nógrádi Gábor
