A miniszterelnök felszólalásával kezdődik az Országgyűlés jövő heti ülése
Jövő héten kedden és szerdán ülésezik a parlament, a keddi ülésnap Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik - közölte a házelnök a házbizottság pénteki ülését követően az MTI-vel. Forsthoffer Ágnes arról is beszélt, hogy változik a parlamenti sajtótudósítás menete.
Az Országgyűlés elnöke a pénteki ülésen előterjesztett, a sajtótudósítás rendjével kapcsolatos javaslatáról azt mondta, hogy az az eddigi ünnepi alkalmakon bevezetett gyakorlattal párhuzamos, illetve azt kiegészíti. Hangsúlyozta, hogy korábbi ígéretükhöz híven szeretnének nagyobb mozgásteret biztosítani a sajtónak, ezért a média munkatársai az úgynevezett Kék társalgón kívül a Kupolateremben, a főlépcsőházban, valamint a Piros társalgó kijelölt területén tudnak majd dolgozni.
Hozzátette, hogy fényképeket a plenáris ülésterem földszintjén kijelölt páholyok hátsó soraiból, a vendégek megzavarása nélkül lehet készíteni. Emlékeztetett arra, hogy az úgynevezett sajtópáholy eddig az elnöki pulpitus felett elhelyezkedő tízes páholy volt, de ezt ki akarják egészíteni, ezért amikor az elnöki pulpitussal szemben található 4-es számú páholyban nem tartózkodnak kiemelt vendégek, akkor a tudósítók oda is beülhetnek.
Hangsúlyozta, az azonban nem változik, hogy az ülésteremben továbbra sem lehet videófelvételt készíteni, illetve az újságírók az ülésterem folyosóit sem használhatják.
A házelnök kiemelte azt a tervüket, hogy felcserélik a parlamenti imatermet a sajtószobával, így az utóbbi a félemeletről átkerülne a főemeletre. Indoklásként közölte, hogy ezáltal a sajtó munkatársai kényelmesebben dolgozhatnak, és azon a szinten lesznek, amelyiken a munkájukat végzik.
A bizottsági ülésekről azt mondta, hogy a bizottsági termek előtti folyosószakaszokon engedélyezik a kép és a hangfelvétel, de biztosítani kell a képviselők és a meghívottak szabad mozgását. A bizottsági üléstermekben azonban továbbra sem lehet interjúkat készíteni.
Forsthoffer Ágnes kitért rá, hogy az eddigiekhez hasonlóan az Országház egyéb területein továbbra sem engedélyezett a sajtótevékenység. Példákat sorolva a folyosókat, a beléptető kapukat, a hivatali helyiségeket, az éttermet, a büféket, a mellékhelyiségeket és a mélygarázst említette, hozzátéve, az ezeken a helyeken dolgozók nyugalmát, privát szféráját nem zavarhatja a sajtó tevékenysége.
Rámutatott, hogy a képviselőknek és kormánytagoknak továbbra is jogukban áll visszautasítani az interjúkérelmeket, amit a sajtónak tiszteletben kell tartania.
A házelnök arra kérte a sajtó képviselőit, hogy minden alkalommal az Országházhoz méltó ruházatban jelenjenek meg, amivel tiszteletben tartják az Országház méltóságát és az ott folyó munkát.
Arra is kitért, hogy a parlament szerdán megtárgyalja az alaptörvény 16. módosításáról szóló javaslatot. Az indítvány benyújtói többek között a kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezik, miközben a javaslat "lépéseket tesz" a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
Emellett az Országgyűlés napirendre veszi azt a javaslatot is, ami a még folyamatban lévő devizahiteles perek, valamint a devizahiteles ügyekben indult végrehajtások felfüggesztését kezdeményezi.
A keddi napon a képviselők döntenek a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság, az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság, a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését feltáró vizsgálóbizottság, a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság, illetve a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság felállításáról, valamint Kocsis Máté (Fidesz) mentelmi ügyéről.