Néhány mondat a rendszerváltozásról

A rendszerváltoztatás 1990-ben megtörtént. Azóta kormányok és kormányzati szerkezetek változtak, de a demokratikus politikai rendszer nem változott. Hol jól éltünk vele, hol rosszul. Ha rosszul, akkor az nem a rendszer, hanem a működtetők hibája volt. Antall József 1990-től szűk 50%-os többséggel irányította a rendszerváltoztatást. Egy 2/3-os többséget biztosító estleges SZDSZ nagykoalíció ötletét két indokkal utasította el. Az első, ha ilyen többségünk lenne miben különböznénk a Kádár János féle MSZMP kormányoktól. A második érv, az országa és nemzete biztonsága érdekében felelős kormánynak gondoskodnia kell – bármilyen kellemetlen is annak politikai aktivitása- egy kormányzóképes ellenzékről.

Mindenfajta kétharmad, legyen az bárkié, ellentétes Antall József és az őt követők politikai elveivel. Egy demokrata a politika mibenlétét Kossuth Lajos elveit követve úgy határozhatja meg, az az egzigenciák, vagyis az érdekek egyeztetésének szükségszerű és kikerülhetetlen művészete. A kétharmad semmiféle egyezetetésre nem kényszerül, ezért önmagában politikai veszélyforrás. Jelen helyzetben egyetlen támaszunk a társadalmi bizalom és annak a reménye, hogy a jelenlegi kétharmad az ellenzéki, szavazatokban kifejezhető kontrolt egészséges, morális és bölcs önkontrollal fogja helyettesíteni.

Mindebből az következik, egészéges parlamenti demokrácia nem létezhet potens ellenzék nélkül. Olyan ellenzék nélkül, ami most nincs. A rendszerváltó pártokat, MDF, FKGP, KDNP, Orbán végezte ki. A megmaradottakat, az MSZP-t, a DK-t és a JOBBIK-ot, Magyar Péter intézte el. Mára nem maradt más, mint a teljesen hiteltelen és politikailag jelentéktelen Orbáni FIDESZ, mint ellenzék, és a FIDESZ-ből kivált Magyar Péter által vezetett TISZA, mint kormányzó párt.

Maradt még valami. Két és félmillió csalódott és elárvult FIDESZ szavazó. Több, mint a magyar népesség egynegyede. Velük mi lesz? Ha tovább folyik és egyre mélyül a felelősök inkább közhangulat fokozó politikai, mint jogi kérdőre vonása, előbb-utóbb a FIDESZ szavazók is a bűnlajstromra kerülnek. Magam a jogi, csakis a jogi elszámoltatás és felelősségre vonás híve vagyok. A politikai felelősséget a választási eredmény mondta ki. A két és félmillió FIDESZ szavazó semmiféle jogsértést nem követett el, csak saját belátása szerint élt az Alkotmányban rögzített választó jogával. A politikai verdikt ismert, nem jól döntöttek. A rossz döntésnek két oka lehet. Az első ok feltételezhetően a tájékozatlanság, vagy a félretájékozottság. A másik ok összefügg az elsővel, vagyis Orbán Viktor -visszaélve bizalmukkal- félrevezette, magyarul hülyére vette őket.

Ránk magyarokra jellemző, hogy egy szimpatikus politikai megnyilvánulás gazdáját úgy fogadunk a bizalmunkba, mintha drukkerek lennénk egy futballmeccsen és a saját játékosainkat éltetnénk. De a meccs csak 90 percig tart, a politika pedig a teljes életünkre kihat. Óriási a különbözőség.

A FIDESZ részéről hiba lenne, ha magára hagyná szavazótáborát. Az a módszer, amit Orbán erőltet abban a tudatban tartaná a két és félmillió magyart, hogy nem hülyének letettek nézve, hanem hülyék vagytok. Jó volt, amit csináltam, jó lett volna az én húsz éves tervem, csak ostoba fejetekkel nem értettétek meg. Orbán helyzetéből adódóan nem tud jó választ adni a FIDESZ szavazó hülye vagyok, vagy hülyének lettem nézve alapkérdésére. Orbán sohasem fogja kimondani, saját hatalmam megtartása érdekében becsaptalak titeket. Hazudtam az EU-ról, hazudtam Ukrajnáról, behódoltam az agresszor Putyinnak, a nemzeti szuverenitást diktátorok társaságában láttam biztosítottnak. Annyi politikai és egyéb, akár anyagi büntetőjogi vád terheli Orbánt, hogy elnöki pozícióban maradása végveszély a FIDESZ számára. Elnöksége politikai és erkölcsi okokból egyaránt elfogadhatatlan.

A FIDESZ, mint jelenleg egyetlen észlelhető ellenzéki párt helyzete nem reménytelen. Az életben maradás, erősödés és épülés feltételei megteremthetők. Először is le kell számolni azzal a szemlélettel, hogy a FIDESZ tagok és követőik számára a mindenkori elnök személye az elsődleges, a legfontosabb. Ez a szemlélet, amit nevezhetünk személyi kultusznak, tartotta, vagy tartotta volna örök időkre hatalomban Orbánt.

Egy normális országban, egy normális pártban, nem az elnök személye, hanem a program kell, hogy elsőséget élvezzen. Az elnök személye pedig legyen a program megvalósulásának a garanciája. Nézzük, adódik-e a jelenlegi FIDESZ tagok között olyan, aki Orbánt váltva más pályára tudná állítani pártját? Biztosan van. Több is. Kívül állóként, egy FIDESZ tagnál talán objektívabb látómezővel, számomra két lehetséges elnökjelölt jöhet szóba.

Az egyik jelölt Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere. Szem és fültanúként mondhatom egykori parlamenti képviselőként, higgadt hangvételű szakmailag megalapozott hozzászólásaival kitűnt a frakciója tagjai közül. Polgármesterként a legjobbak -Gémesi György, Tóth József, Wittinghoff Tamás, Márki-Zay Péter- közé sorolom. Példásan és közmegelégedésre vezeti városát. Népszerű politikus és tökéletesen alkalmas lenne a párt vezetésére.  

A másik jelölt Navracsis Tibor, egykori frakcióvezető kollégám. Később több miniszteri funkciót is betöltött, jelentős kormányzati tapasztalattal rendelkezik. Bizottsági elnökként dolgozott Brüsszelben, tehát nemzetközi tapasztalatokkal, ismertséggel és az EU vezetői részéről sokkal nagyobb elfogadottsággal rendelkezik, mint Orbán. Nem kért vigaszágon helyet a FIDESZ országos listáján. Kijelentette, a FIDESZ politikájával hozzávetőleg 60%-ban képes azonosulni, ha egyéniben nem választják meg, felhagy a parlamenti politizálással. Egyáltalán nem baj, hogy nem tagja a jelenlegi frakciónak. A rá váró terepmunka, a pártja átpozícionálása a parlamenten kívül is megvalósítható. Ha ebben az állításban valaki kételkedne, tekintsen vissza az elmúlt két évre és Magyar Péter parlamenten kívüli teljesítményére, ami a miniszterelnöki székbe juttatta őt. Politológus ismerőseim állítják, nem rendelkezik elég karizmával. A válaszom az, egy működő demokráciában nem karizmatikus népvezérekre, hanem megfontolt, a vállalt feladat iránt alázatot mutató pártvezetőkre van szükség. Navrasics Tibor ilyen ember.

Az új elnök személyével egyenértékűnek kell lennie az új pártprogramnak, ami szöges ellentétben kell, hogy álljon a társadalmi többség által elutasított Orbáni tézisekkel.

Orbán megváltoztatta hazánk nevét, a Magyar Köztársaság megnevezést földrajzi fogalommá – Magyarország- degradálta. Kivette a névből a legfontosabbat, az államformát. Tehát adjuk vissza hazánk tisztességes nevét, neve legyen újra Magyar Köztársaság.

Orbán törölte Alkotmányunkat, Alaptörvénnyé silányította. A Magyar Köztársaság Alkotmányos Köztársaság volt és a jövőben is annak kell lennie. Az Alkotmány a törvények felett áll, az Alaptörvény, hiába kétharmados, csak egy a törvények közül.

A politikai korrupció -ami halálközeli helyzetbe sodorta a FIDESZ-t- melegágy a pártok költségvetési finanszírozásának a kérdése. A korrupció ott kezdődik, ahol a pártok frakciói maguk döntenek arról, mennyit vesznek ki a közösből maguk számára. Ez az a kivételes eset, ahol kormányoldal és ellenzék között kialakul az egyetértés. A költségvetési finanszírozás helyett a társadalmi akaratot szinte naprakészen jobban tükrözné, ha a pártok finanszírozását – az egyházakhoz és a civil szervezetekhez hasonlóan- a polgárok adójának 1%-os felajánlása biztosítaná. A pártok rákényszerülnének, hogy ne csak négy évente, a kampányok idején, hanem naponta, hetente, havonta tartsák a kapcsolatot választóikkal. A pártok népszerűségét mérő közvéleménykutatások is mellőzhetőek lesznek.

Az 1%-os adófelajánlás lehetőségéből a közel hárommilliós nyugdíjastábor ki van zárva. Európában egyedüliként a jövedelmekkel ellentétben a nyugdíjak nettó értékűek, amin egy törvénymódosítással, jelentősebb költségvetési hatás nélkül változtatni lehet. Ha a nyugdíjakat bruttósítjuk, az adó levonása után ugyan az az összeg illeti a nyugdíjast, mint a bruttósítás előtt. A költségvetés pedig a bruttósítás költségeit adó formájában beszedi. Senki sem veszít, a nyugdíjasok pedig korlátozott státusz helyett teljes jogú polgárai lesznek a nemzetnek.

Ez négy olyan kezdeti javaslat, amelyek megvalósítása nem pénz, hanem politikai akarat és szándék kérdése. Sőt, politikai kultúra kérdése. Meggyőződésem, hogy ilyen ellenzékben lévő FIDESZ javaslatokkal, ha azokat az új pártelnök kellő intellektuális megalapozottsággal, a kormányoldallal történő előzetes egyeztetések után terjesztené a parlament elé, megszerezné a parlamenti többséget és a társadalmi támogatottságot.

A vázolt elképzelés megvalósulása jelen hazai politikai kultúránkban reménytelennek tűnhet, de a remény soha nem halhat meg. Polgárainkat és a társadalmi mintát adó politikusaink zömét nem az együttműködés, hanem a szembenállás kultúrája jellemzi. Politikai elemzők állítják, április 12.-én nem Magyar Péterre, hanem Orbán Viktor ellen adták le voksukat a választók. Pedig tudomásul kell vennünk, a sikeres nemzetek eredményeinek a titka az együttműködés kultúrájában rejlik. Ezt a kultúrát ideje lenne nálunk is meghonosítani. Szép feladat lehet az új miniszerelnök és megújulásra készülő FIDESZ elnöke számára.