„Úgy b..meg, hogy elromolhat bármi, amit használnak” – írta Takács Péter a János kórház fűtetlen gyermekügyelete miatt háborgó szülőnek
A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárának párbeszéde egy dühös apával kicsapta a biztosítékot a közösségi oldalakon.
Egészen elképesztő, Magyarország közállapotait és az egészségügy katasztrofális helyzetét bemutató esetről számolt be a 444, miután egyik olvasójuk megkereste a portált történetével - írja a Népszava. András elmondta, hogy múlt pénteken este nyolc körül leesett a 11 hónapos gyermeke az ágyról. A baba beütötte a fejét és csillapíthatatlanul sírt, ezért bevitték a Szent János Centrumkórház gyermek ügyeletére.
– „Vaksötét, semmi sincs kivilágítva, táblákat nem látsz, olyan mint egy horrorfilm díszletei. (...) Nagy nehezen megtalálom a gyermekügyeletet, besétálunk egy kis szobába és legnagyobb meglepetésemre ott ül egy 70-80 közötti hölgy nyakig felhúzott kabátban.”
Kiderült, egy olajradiátor mellett ülő asszisztens sajnálkozva közölte, hogy nincs fűtés. A babát pucérra le kellett vetkőztetni, miközben mindenki télikabátban volt. A vizsgálat szerencsére megállapította, hogy a baba rendben van, de Andrást nem hagyta nyugodni, hogy nincs fűtés a gyerekügyeleten. Ezért még aznap este írt Takács Péter egészségügyi államtitkár privát Facebook-oldalára, aki nem finomkodott válaszában. A 444 közölte a párbeszédet:
András: „János kórház, gyermekügyelet, tegnap este. NINCS FŰTÉS. A jó Isten áldjon meg… Hogy nézel tükörbe???
Takács Péter: „Úgy bazmeg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy! A műszakisok dolgoznak rajta, amint tudják, megcsinálják.”
András: „És te vagy az eü miniszter ebben az országban, viccnek is rossz!”
Takács: „Sajnos ez ilyen. Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat. Megjegyzem az összes gyerekemet oda hordom én is.” Jobbulást a gyereknek!
A történet utóélete még nagyobb hullámokat vet, Takács Péter immár hivatalos Facebook-oldalán így kommentálta az alpári válaszain felháborodott üzeneteket:
„A Magyar Péter által felhergelt sokadik tiszás troll »talált be« magáncsatornáimon. Messenger-üzeneteket küldözgetnek nem csak nekem, hanem a családtagjaimnak is. Redditen szervezik őket. Az egyiknek szombat késő este már keményebb hangvételben is reagáltam, amikor azzal vádolt, hogy direkt teszem tönkre a fűtést a gyermekosztályokon. Bár politikusként sokat kell tűrni, és a szóhasználat részemről is kifogásolható volt, de a zaklatásnak is van határa!”
– Egy jobboldali emberrel szemben mindent lehet, és ha nem hagyja magát, reagál az agyament vádakra, akkor jöhet a kioktatás és az áldozatpóz. Mindezt szervezett akció keretében a liberális tolerancia nagyobb dicsőségére – posztolta az egészségügyi államtitkár.
A felemlegetett Magyar Péter reagált a történtekre:
„Ez itt Orbán Viktor egészségügyi államtitkárának az üzenete egy 11 hónapos kisgyermek édesapjának. Az apuka bűne annyi volt, hogy rákérdezett Takács Péternél, hogy miként lehet az, hogy vaksötétben kell a Szent János Kórházban botorkálni a sérült gyerekével és hogy a fűtés nélküli vizsgálóban kell levetkőztetnie a gyermekét, ahol mindenki télikabátban volt. Takács Péter egészen alpári stílusban osztotta ki és vádolta meg az édesapát és még azt is írta, hogy „nem direkt szopatják a kisgyerekes családokat”.
– A sem szakvizsgával sem betegágy melletti tapasztalattal nem rendelkező Takács Péter sokadszor bukott meg szakmailag, emberileg és vezetőként is. Szégyen, hogy egy ilyen ember egy napig is vezethette a magyar egészségügyet Semmelweis Ignác hazájában. Orbán Viktor nyilatkozzon, hogy egy ilyen vezető továbbra is pozícióban maradhat-e a kormányában – szólította fel a miniszterelnököt a Tisza Párt elnöke.
|
A BM egészségügyi államtitkára a sajtóban a mai napon megjelentekkel kapcsolatban, azok lezárásaként kedden délután az alábbiakat közölte: „1. A stílusért elnézést kérek. Bár az üzenetváltás magánbeszélgetésként történt, akkor is hiba volt. 2. Az üzenet tartalmi részét vállalom. Csak Budapesten 250 milliárd forintnyi infrastukrtúrafejlesztés valósult meg a kórházakban. Ebből majdnem 30 milliárd jutott a Szent János Kórházra és a Kútvölgyire. Idén 3 milliárd értékben korszerűsítettük a fűtési rendszert is. 3. Ennek ellenére előfordulhatnak műszaki hibák, ahogyan most is történt. Ezek mielőbbi elhárításáért mindenki (a műszaki dolgozóktól a kórházi vezetőkön át az államtitkárig) legjobb tudása szerint mindent megtesz. 4. Magyar Péter terelhet, hergelhet, hazudhat bámit, mindenki tudja: még soha életében nem tett senkiért semmit. Senkinek a problémáját nem oldotta meg. Egy kétszínű, hazug alak, aki most is brutális megszorítócsomagra készül.” |