A Honvédelmi Minisztérium szerint a MIG-29-esekből ellopott alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincs
A kecskeméti repülőtéren történt betöréses lopást követően – már jóval az erről megjelent híreket megelőzően – a honvédelmi miniszter azonnal belső vizsgálatot indított, illetve nyomozás kezdődött. A tárca most nyilvánosságra hozott részleteket.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint, a bűncselekmény a laktanya területén belül, a kerítéshez közeli roncstelep szerű helyen tárolt, feleslegesnek nyilvánított és a hadrendből 2010-ben kivont MiG–29-es repülőgépeket érintette – adta hírül az MTI.
A repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága – a rágalmakkal ellentétben – nem került veszélybe.
Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen.
A régóta működésképtelen repülőgépek az MNV Zrt. tulajdonában vannak, azokat több mint egy évtizede csupán tárolják Kecskeméten. A betörést követően a bázison tárolt MiG–29-es repülőgépek őrzés-védelmét megerősítették.
A MiG–29-eseket a Magyar Honvédség Gripenjei 2010-ben váltották fel, azóta biztosítják hazánk és számos más NATO tagország légtérvédelmét. A rendőrségi nyomozás folyamatban van.
A KlikkTV témához kapcsolódó műsora itt nézhető meg: