Mintha átok ülne Orbánon, lassan minden ráomlik, minden akciója visszafelé sül el

A választások előtt nem egészen három héttel már tényleg csak a legelvakultabb Orbán-hívők hiszik el, hogy minden rendben van. Csak az elmúlt néhány nap jelei közül álljon itt egy-kettő. 

Az egyik oldalon a nagy csinnadrattával megrendezett, a buszoztatással az adott helyszínre elszállított hívekkel/bértapsolókkal teletömött orbáni nagygyűléseken megjelenő, „Orbán takarodj!”, „Mocskos Fidesz!” jelszavakat skandáló ellentüntetők mutatják: oda a főnök nimbusza. Az Orbán-stáb terve az volt, hogy a Fidesz politikáját elvető emberek kiélik majd magukat az erre kitalált Lázár-infókon, ám Orbán kiengedte a szellemet a palackból, miután Magyar Péter hasonló akcióinak rossz utánzataként maga is „országjárásba” kezdve leereszkedett „a zemberek” közé. Az ellenzéki tüntetők – élve az alkalommal – egyre nagyobb csoportokban, lassan már tömegesen jelennek meg ezeken a miniszterelnöki szeánszokon, s fejezik ki a véleményüket, ráadásul meglehetősen hangosan és látványosan. Utoljára ilyen jeleneteket akkor láttunk, amikor a Fidesz, konkrétan Orbán 2006 után szisztematikusan uszította és a Fidesz meg is szervezte az akkor regnáló kormányfő, Gyurcsány Ferenc ellenes különféle durva fellépéseket; talán még emlékeznek például a sípolásra, a bohócozásra. Nagy különbség, hogy a 2010-es választásokat előtt Orbán felhívására, a Fidesz szervezésében zajlottak ezek a kormány ellen fellépő megmozdulások, most azonban Magyar Péter nem szólít fel ilyen akciókra, a Tisza nem szervez gyűlölet-felvonulásokat, az emberek maguktól elégelték meg Orbánékat. 

No meg azt, hogy egyre átlátszóbb, és mind aljasabb eszközökkel próbálkoznak a politikai ellenségnek kikiáltott, valójában csak politikai ellenfél (ugye érzik a különbséget?!) lejáratásával, csapdába csalásával. De a magyarok mind nagyobb számban kiröhögik ezeket a próbálkozásokat, legyen az egy „üresszoba-akció”, AI-manipulált üres moziterem stb. 

Magyarországon a szavazók számára ugyan nincs lényeges hatása a külpolitikának, a lakosság túlnyomó többségét nem érdekli, nem érti, nem látja át a magyar kormány nemzetközi mozgását, jószerint csak annyit vesz tudomásul, s ítéli meg pártállástól függően, hogy a főnök éppen merre kavar, kinek udvarol, kivel tárgyal, illetve kit támad, kivel hadakozik. Ezt az érdektelenséget legfeljebb annyiban tudják oldani Orbánék, hogy a korlátlan média- és propagandaerejükkel bugyuta üzeneteket igyekeznek az emberek fejébe sulykolni, aminek hatására a hithű tagozat papagájként ismétli a legabszurdabb állításokat is egyebek közt Zelenszkijről, Brüsszelről az egyik oldalon, Putyinról és Trumpról a másikon. Ennek ellenére is sokat árt – és borzasztóan fájhat Orbánnak –, hogy már nem csak a hazai tevékenysége és annak hatása miatt omlik rá a hazugságaiból épült kártyavár, hanem már látványos jelei vannak annak is, hogy a nemzetközi színtéren folytatott ámokfutásából a még megmaradt partnerei zömének is elege van. S már egyre több hazai választó is feltesz a kérést: hol van Donald Trump, akinek a budapesti megjelenését hónapok óta lebegteti Orbán? Hol van  J.D. Vance amerikai alelnök, akiről azt sugallták, hogy mégiscsak eljön a CPAC-re, ám Szijjártó már kénytelen volt kitolni a látogatásának  lehetséges időpontját áprilisra? Hol vannak a neves amerikai politikusok, szenátorok, akiket az előző négy CPAC Hungary-ra sikerült idecsalogatni? Feltűnően sehol. De akkor hogyan is állunk Orbán állítólagos nagy külpolitikai sikerével, az amerikai-magyar kapcsolatok aranykorával? És hol vannak az európai szövetségesek, mint Babis cseh kormányfő, akinek a neve ugyan ott szerepelt a CPAC előadóinak a névsorában, ám aki utóbb mondvacsinált okokkal mégis csak lemondta a részvételt? Hol vannak az olyan korábban szövetségesnek, de legalábbis szimpatizánsnak mondott vezető politikusok, mint Meloni? S a sort lehetne folytatni. 

A válasz egyértelmű: a hazai tömegek számára kevésbé látványos, de Orbánra már a totálisan elhibázott külpolitikája is ráomlik. Vájtfülűnek sem kell lenni ahhoz, hogy lássuk: rendre elfordulnak Orbántól már lassan a legelszántabb hívei is, belátva: vállalhatatlan, amit tesz, amit mond. A király meztelen. 

A pechsorozatát tetézve – Magyarország szempontjából hála istennek! – egyre többen súgnak róla, a kormánya húzásairól. Ez vélhetően összefügg a leáldozóban lévő csillagával is, mindenesetre mind több hiteles információ lát napvilágot az ország, a magyar nép ellen elkövetett aljas próbálkozásairól, amelyek egyetlen célja a hatalmának megtartása, s nem mellesleg a büntetés elkerülése. Immár nem csak a magyar oknyomozó és „csak” újságírók göngyölítenek fel olyan botrányos dolgokat, mint mondjuk a „Szőlő utca” néven elhíresült gyermekvédelmi szörnyűség, a Magyar Nemzeti Bank aranybudijai és -wc-keféi, vagy éppen az elképesztő korrupciós ügyek és lenyúlások. Már a külföldi sajtó is robbantja a bombákat – most éppen a Washington Post értesüléseit olvashattuk arról, hogy Putyin emberei egy Orbán-ellenes önmerénylettel fordítanák meg a regnáló miniszterelnök javára a számára jelenleg vereségnek ígérkező választási eredményt. 

Még ha ez utóbbival meg is próbálkoznának, ma már a saját hithű tagozatán kívül ember nem hinné el, hogy nem saját maguk hajtották az akciót végre. És a hithű tagozat bizony már kisebbségben van Magyarországon. A kártyavár pedig leomlóban...