Miskolcon példát statuálnak az igazgatóhelyettessel
Jó esélyük van a miskolci Hermann Ottó Gimnázium pedagógusainak arra, hogy iskolájuk 800 méter kerületű tömbje köré hétfőn reggel, az oktatás megkezdése előtt feketeruhás élőláncot tudjanak vonni – tudtuk meg Pilz Olivértől, a gimnázium tanárától és a Tanítanék mozgalom társalapítójától. Az akcióval szolidaritásukat akarják kifejezni Dezsőfi Györggyel, az iskola fizika-matematika szakos tanárával, akit a tankerület vezetője leváltott igazgatóhelyettesi posztjáról. Az indok az volt, hogy részt vett a polgári engedetlenségben.
Fekete ruhába öltözött pedagógusok alkotnak élőláncot hétfőn reggel a miskolci Hermann Ottó Gimnázium körül. Az ok, hogy bár a polgári engedetlenségben résztvevő összes tanár kapott egy kirúgással fenyegető levelet a helyi tankerülettől pénteken, a miskolci gimnáziumban ennél erősebb retorziót alkalmaztak. A miskolci tankerület vezetője ugyanis hétfőtől felmentette igazgatóhelyettesi beosztásából Dezsőfi Györgyöt, aki az oktatás helyzetéért és a tanítványaikért érzett felelősségétől vezérelve, szintén részt vett az akcióban. A jelek szerint a múlt hét közepén kezdődött gördülő polgári engedetlenségnek eddig ő az egyetlen áldozata. Odáig persze nem merészkedett a tankerület vezetője, hogy az állásától is megfossza, hiszen az igazgatóhelyettes fizika-matematika szakos tanár, és mostanában – mint tudjuk – nem dúskál a magyar oktatás ilyen végzettségű tanárokból.
Dezsőfi György az igazgatótól személyesen kapta meg a határozatot, amelyben visszavonják megbízását. Az írásban indoklás nem volt, a tankerület igazgatója szóban azzal magyarázta a döntést, hogy Dezsőfi az élére állt a polgári engedetlenségnek, holott azt vezető beosztása miatt nem tehette volna meg. Az igazgatóhelyettes ezt tagadta, hiszen ő csupán résztvevő volt.
Az iskola közösségét megrendítette és felháborította az eset, a tantestület tagjai azonnal egy szolidaritási nyilatkozatot írtak alá Dezsőfi György mellett. Ebben tiltakoznak a felmentés ellen, majd így folytatják: „határozottan kiállunk a véleménynyilvánítás szabadsága, a lelkiismeret-szabadság gyakorlása mellett. Elutasítjuk, hogy igazgatóhelyettes urat azért mentették fel tisztségéből, mert polgári engedetlenség keretében kiállt a diákok és pedagógusok érdekeiért, hitet tett a magyar oktatás jobbítása mellett. Elkeserít és felháborít minket, hogy egy kiváló szakembert ezekért retorzió ér”. Egyúttal követelik a határozat visszavonását, már csak azért is, mert Dezsőfi munkakörén belül olyan feladatokat lát el, amelyek az iskola zavartalan, szakszerű működéséhez nélkülözhetetlenek.
S valóban, a matematika és a fizika magas színvonalú és eredményes oktatása mellett, hozzá tartozik többek között az érettségi vizsga megszervezése, a statisztikák, az elektronikus napló, az iskola digitális megújítása. A járvány alatt is az ő munkájának volt köszönhető, hogy hamar és egységes platformok használatával képesek voltak átállni a távoktatásra. Ezért készülnek a gimnázium tanárai arra, hogy fekete ruhás élőlánccal jelezzék e példastatuálás elfogadhatatlanságát. S bár tudják, hogy a tantestületben kevesen vannak ahhoz, hogy a mintegy 800 méter kerületű tömböt körülfogják, de reménykednek benne, hogy mégis elegen lesznek véleményük kinyilvánítására és láthatóvá tételére.
Erre jó esélyük is van, ahogy azt Pilz Olivértől, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium másik tanárától, a Tanítanék mozgalom társalapítójától megtudtuk.
Mint a Hírklikknek elmondta: reményeik szerint, hétfőn a reggeli iskolakezdés előtt az élőlánchoz szülők és szimpatizánsok is csatlakoznak. Nagyon sokan keresték meg őket azért, hogy kifejezzék a szolidaritásukat. „Nemcsak a saját iskolánk tanítványainak a szülei, hanem más iskolák diákjai, az ő szüleik is. Több civilszervezettől is megkerestek bennünket, vannak, akik nyilatkozatot adtak ki, vannak, ahol kisebb, szimbolikus megmozdulások, kiállások is lesznek. Sok mindenféléről hallunk. A szülők közül sokan közölték, hogy az iskola köré vont élőláncba ők is beállnak.”
Pilz Olivér kifejtette, már az is óriási segítség a számukra, ha éreztetik velük, hogy mögöttük állnak. Úgy tűnik ugyanis, hogy az iskola közössége lelkileg összezuhant ettől az eseménytől, a retorziótól, a megfélemlítéstől. Az emberek sokféleképp kinyilváníthatják az együttérzésüket, és azt is, hogy egyetértenek velük, akár szöveges, szóbeli kiállással, akár kisebb megmozdulással, de még olyan szimbolikus dologgal is, mint egy-egy gyertyagyújtás. A Tanítanék mozgalom társalapítója arról is beszámolt, hogy a leváltott igazgatóhelyettes ugyan egyelőre elviseli, ami vele történt, de mindez elég nyomasztó számára.
Eközben a Facebookon sokan fejtik ki a véleményüket a történtekről, adnak tanácsot. Nahalka István oktatáskutatónak az jutott eszébe, a megfélemlítéshez használt tankerületi levélhez hasonlót a minisztériumi főkorifeusoknak is lehet címezni. Ez többek közt arról szólna:
„Sajnálattal értesültünk arról, hogy Ön előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumában, jelenleg a Belügyminisztériumban közoktatásért felelős egyik vezető funkcióban lévő alkalmazottként nem látta el feladatát. Elsősorban a következő hiányosságokat tapasztaltuk:
• Nem kezdeményezett hathatós, eredményes és elfogadott intézkedéseket a pedagógusok bérének értékállóságáért, ma az oktatásban dolgozók bérének átlaga ismét a nemzetgazdasági átlag alatt található, csakúgy, mint 2001-ben és 2012-ben.
• Nem javasolt olyan eredményes változtatásokat, amelyeket az apparátus kivitelezett, és amelyekkel megelőzhető lett volna a jelentős pedagógushiány.
• A Nemzeti alaptanterv (NAT) 2020. évi változtatásakor az oktatásért felelős miniszter számára nem készítettek nyilvánossá tett és a tanterv fejlesztésében felhasználható elemzést a korábbi NAT beválásáról, pedig erre a köznevelési törvény kötelezi a minisztert.
• A közoktatás nem tudta teljesíteni az Európa 2020 stratégiában országunk által vállalt, a korai iskolaelhagyók arányának tíz százalék alá történő csökkentését, erre nem voltak sem Önnek, sem munkatársainak megvalósult, eredményt hozó javaslatai.
• Az Önök irányítása alatt gyakorlatilag megszűnt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, helyettesítésére nem jött létre új szervezet.
• Nem tudtak hatékony intézkedésekkel gátat vetni a közoktatásban az esélyegyenlőtlenségek és a szegregáció növekedésének.
• Az Önök irányítása alatt kellett volna érvényesülni annak, hogy a központi tantervekben annyi tananyag és követelmény legyen megfogalmazva, amennyi bármely(!) iskolában tanítható, teljesíthető a tanítási idő 80 százalékában. Ezzel szemben az iskolák többségében a teljes tanulási idő is kevés a teljes tananyag elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez.
• Önök azt ígérték, hogy bár központosítják a tankönyvfejlesztést, a kiadást és az ellátást, de korszerű, jól használható és a „digitális világ” követelményeinek megfelelő tankönyvek nem születnek. Ezzel szemben a pedagógusok, hacsak megtehetik, nem használják az új tankönyveket, kifejezetten nagyon rosszak is vannak közöttük, és az okostankönyv program nevetségesen alacsony szakmai szinten vált valóra.
• A Digitális Oktatási Stratégia (DOS) számos – a kormány által elhatározott, felelősökkel és határidőkkel ellátott – programpontja nem teljesült.
A sornak ezzel nincs vége, igyekeztünk fontosabb feladatok nem teljesítését felsorolni.
Miután a fentebb jelzett időben sztrájk nem lett meghirdetve, Ön jogosulatlanul nem végezte el a feladatait.
Az iskolába járó gyermek tankötelezettségét teljesíti, tanulni jár az iskolába. Az iskolai munkakörülmények lényeges mértékű rosszabbodása, a pedagógusok színvonalas munkájának ellehetetlenülése korlátozza a tanulók tankötelezettségének eredményes, hatékony teljesítését.
Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a magyar közoktatás fejlesztésével kapcsolatos feladatait továbbra is elhanyagolja, az a köztisztviselői jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségének szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének minősül és alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre. Kérjük, hogy a jövőben a hasonló magatartástól tartózkodjon.”