Móricz Eszter: Magyar Péternek most egy erős férfi kellene, aki „fejbe vágja”

„Nem elég a felszínen dolgozni”

Móricz Eszter több mint húsz éve foglalkozik vezetőkkel, ez idő alatt mintegy háromezer emberrel dolgozott trénerként, coachként és vezetőfejlesztési specialistaként. A traumatudatos megközelítéshez saját fejlődési útja is hozzájárult, miközben egyre inkább azt tapasztalta, hogy a vezetők viselkedését nem lehet pusztán a felszínen megfigyelhető kommunikáció vagy döntési helyzetek alapján megérteni. „Manapság már nem elég a felszínen dolgozni, hanem mindig kell tudni azokat a mélyebb rétegeket, amik indukálják a különböző reakciókat és a viselkedést” – fogalmazott.

A szakember egy fiatal férfi történetét hozta fel példaként, aki tinédzserként hosszú időn keresztül szexuális kapcsolatban állt tanárnőjével. A fiú később indulatkezelési problémákkal küzdött, és egy segítőhöz került, aki azonban Móricz Eszter szerint nem tárta fel a probléma valódi hátterét. Ehelyett kizárólag az indulatok kezelésére koncentrált. A történet szerinte jól mutatja, miért van szükség traumatudatos szemléletre: a tünetek kezelése önmagában nem feltétlenül oldja meg azt, ami a viselkedés mögött húzódik.

A coach szerint ugyanez társadalmi szinten is megjelenhet. Egy öt posztkommunista országban végzett kutatás alapján a résztvevők között erőteljesen jelent meg a negatív énkép. Magyarországon 507 ember vett részt a vizsgálatban. Móricz Eszter szerint ennek egyik fontos következménye, hogy sokan saját értéküket mások megítélésétől teszik függővé. „Én akkor vagyok oké, hogyha valaki rám azt mondja, hogy oké vagyok” – magyarázta, hozzátéve, hogy aki nincs jóban önmagával, annak a hibázás könnyen válik kudarccá vagy akár megsemmisülésélménnyé.

Móricz Zsigmond árnyékából a saját útjára

A beszélgetésben szóba került Móricz Eszter családi háttere is. Móricz Zsigmond unokájaként élete egy részében nehéz volt elszakadnia attól a kérdéstől, hogy mit jelent egy ilyen jelentős író leszármazottjának lenni. Elmondása szerint nagyanyját, Árvácskát és édesapját Móricz Zsigmond fogadta örökbe, a családi történethez pedig egy máig tisztázatlan kérdés is kapcsolódik: egyes irodalomtörténészek szerint Móricz lehetett Móricz Eszter édesapjának biológiai apja is.

A coach azonban ma már nem érzi úgy, hogy ezt a kérdést kellene megfejtenie ahhoz, hogy megértse önmagát. „Én Móricz Zsigmond nélkül is az vagyok, aki vagyok” – mondta, hangsúlyozva, hogy hosszú fejlődési folyamaton ment keresztül, amíg eljutott oda, hogy ne a híres nagyapához képest határozza meg saját értékét.

Szerinte a trauma feldolgozatlansága többféleképpen jelenhet meg: valaki beismeri, más elfojtja, megint más tagadja, vagy éppen önigazolásra használja. Ez utóbbi különösen veszélyes lehet, mert ilyenkor az ember könnyen teljesen áldozati szerepbe helyezi magát. „Nincsen meg ezt ilyen agenciának hívják, vagy nincsen meg a képességem, a motivációm, nincsenek meg az eszközeim, és nem is akarok tenni azért, hogy én ebből a sorsból kitörjek” – írta le ezt az állapotot.

A coach szerint a segítőnek ilyenkor elsősorban megértőnek kell lennie, és onnan kell elindulnia, ahol az adott ember éppen tart. Ha valaki mély elkeseredettségben van, az első lépés sokszor az, hogy ítélkezés nélkül meghallgassák. Ugyanakkor a coaching és a terápia között fontos különbséget lát: ő elsősorban azokat az erősségeket keresi, amelyek már jelen vannak az emberben, csak még nem tudatosultak benne.

A vezetők stresszhelyzetben visszacsúszhatnak gyerekszintre

Móricz Eszter egyik legfontosabb tapasztalata a vezetőkkel végzett munkája során az volt, hogy a magas szintű tudás és képzettség önmagában nem jelent védelmet a traumák hatásaival szemben. Európa számos országában dolgozott vezetőkkel, és azt tapasztalta, hogy bár rendkívül képzettek, egy feszült helyzetben sokszor elveszítik mindazt, amit korábban megtanultak. „Abban a pillanatban, amint valamilyen feszült helyzetbe kerülnek, mindent elfelejtenek, amit addig tanultak, és egy ilyen három-négy-öt éves gyerek szintjén reagálnak a dolgokra” – mondta.

Szerinte ezért nem elegendő újabb és újabb vezetői technikákat tanítani. Meg kell találni azt az elakadást is, amely miatt a vezető bizonyos helyzetekben képtelen felnőttként reagálni. Egyik ügyfelének története jól példázza ezt. A felsővezető több mint tíz éve dolgozott egy nagyvállalatnál, szakmailag már nem tudott továbblépni, és maga is érezte, hogy váltania kellene, mégsem lépett. Egy éven át vívódott, miközben újra és újra arra hivatkozott, hogy nem hagyhatja cserben a csapatát.

Móricz Eszter egy ponton azt kérdezte tőle, mire emlékezteti ez a helyzet. A kérdés nyomán előkerült egy gyermekkori emlék: amikor az apa ittasan tért haza, a férfi gyerekként a testvérei elé állt, hogy őket védje meg. A régi szerep később is működött benne, csak már felnőttként, felnőttekért érzett felelősség formájában. „Neki nem szabad cserben hagynia azokat, akiket egyszer őneki kellett védenie” – magyarázta a coach.

Móricz Eszter szerint a vezető azért is különösen fontos szereplő, mert kommunikációja és viselkedése az egész szervezetre hatással van. „A vezetők azok, akik megadják a hangot és a példát” – mondta. Ha egy vezető kommunikációs kultúrája és értékrendje meghatározó, akkor annak mintázatai előbb-utóbb a teljes szervezet működésében megjelennek.

A beszélgetésben a közélet is előkerült, így Magyar Péter coachingjának lehetősége is. Móricz Eszter erre úgy reagált, hogy coachként csak azzal tud dolgozni, aki maga is akarja ezt a folyamatot. Magyar Péter esetében nem érezte úgy, hogy könnyen tudna hozzá kapcsolódni, és inkább egy erős férfi jelenlétét tartaná számára megfelelőbbnek. Azt is hangsúlyozta, hogy amit ő csinál, azt semmiképpen nem nevezi terápiának: a coaching számára arról szól, hogy az ember „mindig valahonnan megyünk valahová”, miközben a már meglévő erősségekre épít, és új erősségek kialakítását segíti.