MSZP: a kormány tegye biztonságossá az idősotthonokat!

HírKlikk 2020. július 6. 18:10 2020. júl. 6. 18:10

Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy tegye biztonságossá a bentlakásos idősotthonokat.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfői, online sajtótájékoztatóján azt javasolta, hogy az intézményekben rendszeresen teszteljenek koronavírusra, és lássák el megfelelő védőfelszereléssel a dolgozókat. Korózs Lajos úgy fogalmazott: a járvány alatt a „kormányzati propaganda elriasztotta" az időseket, sokan akkor sem mernek beköltözni, ha ők következnének a várólistán. Ez pedig óriási terhet jelent a családoknak, ha megjelenik a vírus következő hulláma – érvelt.

A politikus hozzátette, még mindig nem késő, hogy a szociális ágazat munkatársai is 500 ezer forintos egyszeri jutalmat kapjanak.

A képviselő a múlt hét pénteken elfogadott költségvetésről azt mondta, hogy a nyugdíjasok semmi jóra nem számíthatnak, mert a kormány továbbra is az inflációkövető nyugdíjemelést alkalmazza. Megjegyezte, ha a kabinet megfogadja javaslatukat és áttér a svájci indexálásra, akkor 2,8 helyett 6,5 százalékkal emelkedtek volna a nyugdíjak. Most azonban drasztikusan nyílik az olló az átlagnyugdíjak és a bérek között – jelentette ki.

Korózs Lajos hangsúlyozta, hogy az MSZP 140 ezer forintban szerette volna maximálni a 13. havi nyugdíjat, amit minden érintett megkapott volna.

Emlékeztetett, költségvetési módosító indítványukban többek között azt javasolták, hogy a háztartások díjmentesen juthassanak egy köbméter ivóvízhez, valamint jutányos áron kapjanak havi 15 köbméter földgázt és 30 kilowatt áramot. A szocialisták olyan indítványt is benyújtottak, amelynek segítségével fel lehetett volna emelni a közgyógyellátásban biztosított állami támogatást – tette hozzá.

Forrás: MTI/Hírklikk