MSZP: igazságossá kell tenni a nyugdíjemelést!

HírKlikk 2020. október 24. 12:17 2020. okt. 24. 12:17

Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés technikáját és a 13. havi nyugdíjra szánt összeg elosztását – hangsúlyozta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szombaton.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta: javaslatuk, hogy az 53. heti nyugdíjat minden érintett egy összegben kapja meg, függetlenül attól, hogy ƒ„többmilliós, vagy éppen 50 ezer forintos havi nyugdíjjal rendelkezik". Javaslatot tett arra is, hogy néhány évig a nyugdíjemelést egy összegben fizessék ki.

Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy „a kormány szándékosan alultervezte az inflációt", hiszen a költségvetés tavaly nyári elfogadásakor világosan látszott, hogy az idén lényegesen magasabb lesz az üteme, mint amivel a kabinet számolt.

Álláspontja szerint, az 1,2 százalékos visszamenőleges emelés lehetett volna 1,5 százalék is, mivel az élelmiszerek inflációja mintegy nyolc százalékos. A kormány – mint folytatta – úgy is dönthetett volna, hogy a visszamenőleges emelés összege nem lehet kevesebb 25 ezer forintnál, így a kevés nyugdíjból élők jobban jártak volna.

Korózs Lajos elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezzel szemben, a kormány százalékos arányú emelés mellett döntött. A többi között példaként említette, hogy az 1,2 százalékos emelés átlagnyugdíj esetében mintegy 1700 forintot, egy megváltozott munkaképességű embernek mintegy 900 forintot jelent.    

Úgy fogalmazott: Orbán Viktor „gyakorlatilag kifosztja a nyugdíjasokat" és „szándékosan visszatart több tízmilliárd forintot hónapról-hónapra, hogy utána nagy kegyesen novemberben odaadja a nyugdíjasoknak".

A kormánynak „esze ágában sincs visszatérni a svájci indexáláshoz, az alacsony nyugdíjaknak legalább a létminimum szintjére felzárkóztatásához, továbbá kártalanítani azokat a rokkantakat, akiket 2012-ben megfosztottak a jussuktól" – mondta az ellenzéki politikus.

Forrás: MTI