Müller Péter: Isten helyére a pénz került

Hat év után kérte meg a kezét

Müller Péter különös történetet idézett fel elhunyt feleségével kapcsolatban, akivel több mint hat évtizedet élt együtt. Ági 1956-ban, a forradalom idején tűnt el az életéből. Az író akkor szerelmes volt belé, és éppen hozzá igyekezett, amikor meglőtték. A nő három utcányira lakott tőle, ám az orvos később közölte vele, hogy másnaptól már nem jön, és hat évig nem is látta.

A hat év elteltével azonban Ági váratlanul jelentkezett. A Madách Színházat hívta fel, ahol Müller dolgozott, majd egy találkozóra hívta. Az író szerint nem volt benne sértettség, hat éven át várta a telefont. A régi Madách Színház melletti presszóban találkoztak, és Ági első mondata az volt: „Kiskutyám, vegyél el engem feleségül.” Müller Péter igent mondott. Mint felidézte, akkor már volt egy gyereke, így viccelődve azt mondta: „Van egy előregyártott gyerekünk, ezzel se kell bíbelődni.”

Az író szerint ezután egy feleséget, egy fiút és egy zseniális munkatársat kapott, akivel rengeteg mindent csináltak együtt. Azt azonban máig nem tudja, mi történt Ágival abban a hat évben, amíg eltűnt. Halála előtt megpróbálta megfejteni ezt a titkot, de felesége nem mondta el neki. „Pedig jó lett volna. Hát egyrészt nekem is jó, neki is jó lett volna” – mondta, hozzátéve, hogy még az utolsó időszakban sem tudta rávenni, hogy beszéljen róla.

Müller Péter számára a halál és az elmúlás ugyanakkor nem pusztán veszteséget jelent. Felesége hosszú ideig betegeskedett, és szerinte értelmetlen szenvedés volt az élete utolsó szakasza. Együtt imádkoztak azért, hogy Isten engedje el őt. Amikor pedig meghalt, Müller úgy érezte, könnyen tudta elengedni, mert már nem akarta, hogy tovább szenvedjen.

„Isten helyére a pénz került”

Az író szerint a derűhöz és a boldogsághoz már gyerekkorában különös kapcsolata alakult ki. A második világháború idején egy mosókonyhában bújt meg édesanyjával, miközben a házukat lebombázták. Müller mégis úgy emlékszik erre az időszakra, mint élete egyik legszebb élményére. Azért, mert életben maradtak, és mert édesanyja akkor is azt közvetítette felé, hogy lehet boldognak lenni.

A családhoz később megérkezett a nagyanyja is, akinek Eperjesen kiirtották az egész családját. Müller mégsem úgy emlékszik rá, mint egy megtört, szomorú asszonyra. Inkább a derűt, a mosolyt és a boldogságot hozta magával. Az író számára ebből is az következett, hogy a körülmények ellenére sem kötelező boldogtalannak lenni. Ez a derű pedig azóta is meghatározó része a gondolkodásának.

Müller szerint azonban a világ ma veszélyes irányba halad, mert az ember „hadat üzent a természetnek”. A természetellenes kövek között élünk, miközben egyre inkább megtagadjuk a természettel való rokonságunkat. Ezzel összefüggésben beszélt arról is, hogy szerinte a mai világ embertelen és istentelen. Úgy látja, új világ csak akkor születhet, ha a régi összeomlik. „Egy új világ csakis a régi romjain épülhet fel” – fogalmazott, Shakespeare drámáira utalva, amelyek szerinte ugyanezt a törvényszerűséget mutatják.

Müller Péter új könyvében, amely a 90. születésnapjára készül, a féltékenység kérdését is fontosnak tartja. Bóta Gábor kérdésére elmondta, azért ezt a részt ajánlotta elsőként elolvasni, mert szerinte ebben sűrűsödik össze a kötet lényege. Nem csupán a hétköznapi férfi-női féltékenységről van szó, hanem arról is, hogy az Ószövetség Istene miért nevezi magát féltékeny Istennek. Müller szerint ennek mélyebb jelentése van: az ember az isteni helyére a pénzt állította.

„Isten helyére a pénz került” – mondta, és úgy vélte, hogy a pénz ma már az élet szinte minden területét meghatározza. Szerinte még az egyházak működése sem választható el ettől, hiszen a vallási intézményeknek is szükségük van anyagi forrásokra. A hatalom pedig annak a vallásnak ad több pénzt, amelyhez több ember tartozik, hiszen abból több szavazó lehet. Ezért szerinte az állam és az egyház függetlensége sok esetben inkább illúzió.

A színészből író lett, miután meglőtték 1956-ban

Müller Péter szerint saját életében is fontos szerepet játszik az az érzés, hogy bizonyos dolgok előre készen vannak benne. Már tízéves korában úgy érezte, hogy hosszú élet vár rá, és amikor írni kezd, sokszor azt tapasztalja, hogy a történet már eleve ott van benne. „Tudom előre, hogy az a könyv, amit meg akarok írni, az már bennem készen van. Nekem csak ki kell tölteni a papírt” – mondta. Ettől azonban az írás még korántsem könnyű számára: sokat javít, elégedetlen, küzd és szenved, miközben maga az alkotás számára édes gyönyörűség.

A pályájáról beszélve elárulta, hogy eredetileg színész akart lenni. Fiatalon sportolt, bokszolt, birkózott, és a Madách Színházhoz is kötődött. Az 1956-os sérülése azonban megváltoztatta az életét. A lába olyan súlyosan megsérült, hogy színészként már nem tudta volna azt az életet élni, amelyre készült. „Hátha nem tudom eljátszani, akkor megírom” – gondolta, és így kezdett drámákat, regényeket írni.

Saját magát ezért tulajdonképpen „elvetélt színésznek” tartja. Az írásban azonban továbbra is eljátszhatta a különböző szerepeket. A Mária evangéliumában egyszerre tudott azonosulni Máriával, Pilátussal, a koldussal, a rablóval és más szereplőkkel. Mária alakjában pedig azt az élményt próbálta megragadni, hogy egy nő nem egyszerűen gyermeket vár, hanem egy új világ születik benne.

A Szomorú vasárnap című darabja kapcsán Seress Rezső alakjáról is beszélt. A zeneszerzőről számos legenda keringett, köztük az is, hogy szinte ki sem mozdult a hetedik kerületből, és egy ujjal játszott a zongorán. Müller szerint Seress különleges zseni volt, akinek dalai évtizedeken át fennmaradtak. A „Szeressük egymást, gyerekek” sorát például ma is olyan gondolatnak tartja, amely a jelen pillanat értékére figyelmeztet: nem szabad elvesztegetni az életet jelentéktelen dolgokra.

A szerelemről szólva az író azt mondta, hogy számára az csak akkor valódi, ha kölcsönös. Lehet valaki szerelmes, vágyakozhat vagy szenvedhet, de ha az érzés nem talál visszhangra, szerinte az nem szeretet. „Szeret csak ott van, ahol az kölcsönös” – fogalmazott.

A kilencvenéves kor közeledtével ugyanakkor számára az egyik legnehezebb tapasztalat az öregség elfogadása. Müller úgy érzi, ezt még mindig tanulja, és talán soha nem is fogja teljesen megtanulni. Ugyanakkor úgy véli, kilencvenévesen többet tud az életről, mint hetvenévesen tudott. C. G. Jung gondolatát idézve azt mondta, hogy addig nem is lehet igazán beszélni az öregségről, amíg valaki nem jut el erre a korra.

Müller Péter új könyvét ezért már ennek a tapasztalatnak a birtokában írta meg. A kötet hamarosan megjelenik, ő pedig nemcsak a könyvben, hanem egy új, lakásában kialakítandó stúdióban is folytatná a munkát: barátjával podcast jellegű műsort tervez, amelyben az olvasókkal közvetlenül beszélgethet, kérdéseikre válaszolhat, és továbbadhatja azokat a gondolatokat, amelyeket korábban könyvekben rögzített.

December 1-jén pedig kilencvenedik születésnapját ünnepli. A tervei szerint nyitott ajtókkal, belépődíj nélkül várja azokat, akik szeretnének vele együtt ünnepelni. Zene, étel és barátok is lesznek, Müller pedig azt mondta, egyszerűen az jöjjön el, akinek kedve van hozzá.