Náci rohadékot bújtatott idáig a 888

FSP 2019. február 7. 18:29 2019. feb. 7. 18:29

A képen Oláh Gellért a 888. újságírója látható. Pontosabban, volt újságírója, mert a sajtómunkás, miután napvilágra került a Fidelitas egyik rendezvényén róla készült fotó, felmondott a munkahelyén. Mely munkahely nem mellesleg, az idén Budapesten megrendezendő Maccabi játékok (aki nem tudná, ezt zsidó olimpiának is szokták nevezni) egyik médiapartnere.

Oláh Gellértben annyi tisztesség sincs, hogy felvállalja, amit tett. Azt írja, hogy a képen „felemelt karral ujjukat mutató emberek között az látszik, mintha félreérthető mozdulatot tennék a kezemmel.”

Nem félreérthető a mozdulat, picinypofám, nem lehet félreérteni. Kinek filmekből, kinek a történelemből ismert ez a náci karlendítés, amelyet a 888 most felmondott sajtómunkása bemutatott.

És az is kizárt, hogy a 888-nál ne tudtak volna Oláh Gellértnek eme kis csínytevéséről. Ami, állítása nem az, aminek látszik, hanem valami más. 888-ék pedig lapultak, egészen mostanáig, míg le nem lepleződött a gyalázat.

Az, amikor annak idején ezrek üdvözölték a Führert hasonló karlendítéssel, sokak szemében először szintén nem az volt, aminek látszott. Mire rájöttek, hogy mi lett belőle - mintegy hatmillió ember elpusztítása – már késő volt.

Néhány hete Sneider Tamás Jobbik-elnök lakodalmáról került fel az internetre hasonló fotó, ahol az ifjú feleség azzal védekezett, hogy ő csak „viccelődött”. Akkor - jogosan - tele volt ezzel a sajtó. A most napvilágra került eset, amelynek érintettje nem csupán újságíró, de a Fidesz ifjúsági tagozatának, a Fidelitasnak is tagja, egyelőre nem okozott komolyabb megdöbbenést.