Nagy Erzsébet: uniós pénzekből akarják leépíteni a demokráciát

Millei Ilona 2023. január 30. 07:25 2023. jan. 30. 07:25

Mivel az oktatásirányításnak az egyes emberek kirúgásával nem sikerült elfojtania a pedagógusok ellenállását, most az ellenséges fészkeknek tekintett elitgimnáziumok „levadászása” következik. Az oktatásirányításnak ugyanis nem érdeke az állami elitoktatás – mondja Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője. Szerinte közben az uniós pénzekből finanszírozott új teljesítményértékelési rendszer bevezetésével a pedagógusok még kiszolgáltatottabbá tételére törekednek. Ebben a helyzetben azt tekinti fő feladatuknak, hogy nyilvánvalóvá tegyék az unió számára, az uniós pénzekből akarják leépíteni a magyarországi demokráciát.

Az Eötvös József Gimnáziumról a múlt héten kirobbant állítólagos korrupciós ügybe már a PDSZ-t és személy szerint önt is belekeverték. 

Azon gondolkodtam, megkérdezem az ügyvédünket, van-e egy kis szabad kapacitása, mert az az érzésem, eredményesen be tudnánk perelni ezeket az orgánumokat. A PDSZ már nyert sajtópert, az akkor kapott pénzből vettünk egy fénymásolót. Most is több új dologra lenne szükségünk, beperelhetnénk a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t. Először persze helyreigazítást fogunk kérni, de arra általában nem szoktak reagálni. Úgyhogy a jogász véleménye alapján lehet, hogy pert indítunk.

A PDSZ-t hogyan akarják ebbe az ügybe belehúzni?

A kiindulópont az volt, hogy az újságírók folyamatosan kérdezgették tőlünk, mit tudunk erről az Eötvös-ügyről. Én meg mondtam, hogy semmit, mert tényleg semmit nem tudtunk róla. Az, hogy engem felhív egy újságíró és megkérdezi, tudok-e valamit egy bizonyos ügyről, mindennapos dolog. Ami mostanában új elem, hogy valószínűleg kiadták a propagandalapjaiknak, „foglalkozzanak” velünk. És elkezdtek foglalkozni velünk. A Hír TV például valamelyik nap behívott élő adásba aznapra, de miután én Pécsen lakom, egy kollégám ment be helyettem. Ugyanakkor olyanok is hívogattak, akiknek abszolút ismeretlen volt a nevük, és amikor rákérdeztem, hogy melyik médiától, az volt a válasz: Mediaworks. Eddig az ilyen jellegű lapok minket sohasem kerestek. A legutolsó sztrájkbizottsági tárgyalás előtti sajtótájékoztatón is meglepetést jelentett, hogy ott volt a Hír TV. Eddig egyik tárgyalás előtt sem jelentek meg. Rajtuk kívül volt még két kamera, amelyekről nem lehetett tudni, hová tartoznak. Mikor rákérdeztem, a velük beszélgető, és engem kérdezgető riporter azt mondta, hogy: Mediaworks. Ott is az Eötvös-ügyről kérdezgettek. Elmondtam, amit egy kollégánktól tudtam meg, akit az újságírók előtt, épp az ő kérdésükre hívtam fel. Hallhatták, a beszélgetést, de utána el is mondtam, ami elhangzott. (Azt, hogy szó szerint mi hangzott el, a cikk végén olvashatják- A szerk.)

Közben az Eötvös József Gimnázium is kiadott egy nyilatkozatot, amiben azt írják, nem igaz, hogy az igazgatónak adott pénzért lehetett bejuttatni gyereket a gimnáziumba, és az egész iskola támogatja a hatósági vizsgálatot…

Csak a nyilatkozatot későn adták ki. Nem tudom, miért kellett ilyen sokat várni rá. Ez engem zavart. Egyébként, ha jól tudom, a nyilatkozatban magyarázatot adtak a saját kontingensre is. Szerintem az intézményvezetés is hibát követett el, mert a vádra viszonylag gyorsan kellett volna reagálni. Kellemetlen volt, hogy hosszú idő eltelt, mire válaszoltak.

Az is megjelent a sajtóban, hogy ez már állítólag egy három éves ügy. Ön szerint miért most vették elő?

Azt én nem tudom, ahogy azt sem, hogy hány évre visszamenőleg lehet vizsgálódni. Ám akárhány éves is egy felvétel, meg kell nézni, hogy az abban az időben érvényes SZMSZ-ük, pedagógiai programjuk mit írt elő. Az intézmények nem kötelesek felvételit indítani, eldönthetik, hogy tartanak, vagy sem, ahogy azt is, hogy a rendszerük hogyan nézzen ki. Én az Eötvösét nem ismerem. 

Eddig senki nem értette, miért pont azokból a gimnáziumokból, és miért pont azokat rúgták ki, akiket, miközben még a saját intézményükben is jó néhányan voltak olyanok, akik náluk többet polgári engedetlenkedtek. Már van rá magyarázat?

Ez elég egyértelmű: a „belvárosi, liberálbolsevik”, a„libsibipsi” magot kell kivágni. Egyébként is, szerintem az oktatásirányításnak láthatóan nem érdeke az állami elitoktatás. Azt úgyis ki akarja játszani az egyházaknak, amelyeket jobban tud dróton rángatni. Az intézményekre pedig, mint ellenséges fészkekre tekint. Én ezt a tendenciát látom.

Nem arról van szó, hogy először a hangadókat próbálták eltávolítani, aztán rájöttek, hogy nem sikerült?

Szerintem is a hangadókat próbálták eltávolítani, csak azzal nem sikerült az embereket eltántorítani az ellenállástól. Vagyis igazából nem volt sikeres az az akció, amivel megpróbálták megfélemlíteni őket. Ezek az intézmények továbbra is a centrumai maradtak a tiltakozásnak. Így le kell ezeket járatni, ahogy nyilván a fő szervező PDSZ-t is. Miután pedig én elég hangos vagyok, engem is. Csakhogy ez azért butaság, mert videó van arról, amit én elmondtam az Eötvösről. 

Vagyis most az elitgimnáziumok renoméjának tönkretétele következik? 

Igen. Látszik, hogy az elitgimnáziumok tönkretétele következik, hogy mint tiltakozási fészkek szűnjenek meg. A tönkretételben az az érdekes, hogy azzal sem foglalkoznak, magukat a gimnáziumokat próbálják így lejáratni. Hiszen az Eötvösnél is a felvételi eljárásba kötöttek bele, és nem abba, milyen liberális az intézmény, milyen nézetű tanárok vannak ott. Úgy akarják beállítani, mintha ezek az elitgimnáziumok nem is lennének elitgimnáziumok, mert ezekbe korrupció útján be lehet kerülni. Vagyis az elitgimnázium mivoltukat, valójában a szakmai munkájukat támadják ezzel.

De még mindig nem tiszta, a kormány miért akarná az elitgimnáziumokkal együtt a PDSZ-t is lejáratni?

Mindig is le akarta járatni a PDSZ-t. Én már úgy is bemutatkozhatnék, hogy „Ulrike Meinhof”, Maruzsa államtitkár mondott már olyat is, hogy mi jelentkezzünk a Rote Armee Fraktion-ba, egy másikuk meg még össze is keverte a Vörös Brigádokkal, úgyhogy már oda is jelentkezhetnénk. Nyilván azért akarnak bennünket, meg konkrétan engem lejáratni, mert a sztrájktárgyalásokon mi szoktunk hangosabban odaszólogatni. Én például ostobának neveztem ezt az új teljesítményrendszert. Megkérdeztem, miért nem az intézményekre bízzák, hiszen most is van mozgóbérlehetőség a Nemzeti Köznevelési Törvényben, miért kell új szabályt előírni. De a PDSZ kezdett először beszélni arról is, hogy az új teljesítményértékelési rendszernek – a szisztémájuk szerint – az a lényege: elvehetik az eddig béremelést eredményező pótlékokat, de valójában alapbérben nem emelnek semmit. Igaz, erre Maruzsa azt mondta, nem, a pótlékokat majd alapbéresítik, de mondott ő már sok mindent, ami később nem történt meg. A másik fontos része a szisztémának, hogy ami bért elvesznek majd az egyik kollégától, azt odaadják a másiknak.  Így valósulna meg egy béremelés? Nem biztos, hogy ezt annyira szeretné a pedagógustársadalom. Mivel a kormányban is tudják, hogyha ez elterjed a kollégák között, akkor az olaj lesz a tűzre, ez is oka lehet a PDSZ gyanúba keverésének. A sztrájktárgyaláson elhangzott, az a céljuk az, hogy olyan bérrendszer és teljesítményértékelési rendszer legyen, amitől vonzóvá válik a pedagóguspálya. Én pedig azt mondtam, akkor ebben konszenzus van közöttünk, valóban ilyennek kéne lennie. Csak mi azt állítjuk, hogy amit ők kínálnak, az nem, hogy nem ilyen, hanem olyan, amitől még inkább elrettennek a kollégák. Még inkább kiszolgáltatottá, mindenes szolgává, magyarul csicskává teszi a kollégákat, és arra irányul, hogy fogják be a szájukat. Majd lojalitás alapon osztogatják a pénzeket. Ez nem az az irány, amitől vonzóvá válik egy pálya. Véleményem szerint ez a rendszer arra irányul, hogy a kormány, amely eddig csak az igazgatókat tudta kordában tartani, most ugyanerre törekszik a pedagógusokkal. Szolgai módon végrehajtó szerepbe akarja kényszeríteni őket azzal, hogy a bérük is attól függ majd, mennyire lojálisak. Ezért mondom mindig a kollégáknak – és valószínűleg ez sem tetszik a kormánynak –, hogyha most abbahagyják, és értelmetlennek találják a további ellenállást, mondván, hogy a kormány a füle botját sem mozdítja, akkor nincs igazuk, mert mozdítja. Ha pedig abbahagyják az ellenállást, akkor nem a zéró pontra térünk majd vissza, hanem a negatív tartományba jutunk. Mert nem csak attól kell tartani, hogy a hangadókat majd „levadászgatják”, hanem attól is, valóban egy olyan szisztéma lép majd életbe, amiben nagyon brutálisan végrehajtó szerepbe kerülnek a pedagógusok. Ez eddig nem volt. A fizetésüket aszerint fogják differenciálni, hogy ők konkrétan mennyire „hajolnak be”. Egy elemet még nem tudunk, azt, hogy ehhez hogyan kapcsolódik majd a bérrendszer. De azt mondták, hogy kapcsolódik. Azt is mondták, azért nem sajtónyilvános még ez az anyag – ami lényegében ugyanaz, mint ami kiszivárgott –, mert még nincs meg a bérrendszerre vonatkozó terv.

Szerintem meg még egy szintet akar lépni a kormány a pedagógusok még kiszolgáltatottabbá tételére, és ráadásul mindezt uniós pénzekből akarja finanszírozni. Ez azért nagyon durva. Nekünk pedig feladatunk az unió számára nyilvánvalóvá tenni, hogy a magyarországi demokrácia további leépítését uniós pénzekből akarják megvalósítani. Mert ebből az új teljesítményértékelési rendszerből jelenleg ez derül ki. 

A hitelrontás iskolája

2023. január 23-án Pedagógus Egység közösségi oldalán „A kiüresített sztrájkjog szemléltetése – budapesti Eötvös József Gimnázium” címmel a következő poszt jelent meg:

„A budapesti Eötvös József Gimnázium 84 fős tantestületének fele csatlakozik a pedagógus szakszervezetek által meghirdetett országos sztrájkhoz, témanapok miatt csak három napon keresztül. Vannak olyan kollégáink is, akik minden fenyegetés ellenére továbbra is polgári engedetlenséggel fejezik ki tiltakozásukat, és vannak olyanok is, akik értelmetlennek érzik a sztrájkot, ezért inkább távol maradnak. Miért? A táblákon azt mutatjuk, hogy a három napos sztrájkunk során kinek hány tanórája lenne, és ebből a sztrájkrendelet értelmében hány tanórán van tényleges jogunk a munkabeszüntetéshez. Átlagosan három tanórából kettőt meg kell tartanunk, hogy jogszerűen tiltakozzunk, ennyi az elégséges szolgáltatás az ezt szabályozó jelenleg érvényes törvény szerint. Pintér Sándor belügyminiszter nem érti, miért állítjuk, hogy ez a törvény megfoszt bennünket a sztrájkjogunk érvényesítésétől. Hát ezért.

Továbbra is keresnünk kell az ellehetetlenített sztrájknál hatékonyabb eszközöket, hogy a kilenc pontos követeléseinkre végre érdemi választ kapjunk. Nem hagyjuk abba!”

A poszt megjelenése után, január 25-én először került nyilvánosságra az Eötvös József Gimnáziumot érintő korrupciós vád a Metropolban. Az újság 14:26-kor tette közzé a cikket, „Botrányos felvétel jutott a Metropol birtokába: pénzért árulják az iskolai helyeket a budapesti elit gimnáziumban” címmel. Nem győzték hangsúlyozni, hogy: „az elit budapesti gimnázium az élen jár a tanártüntetésekben”.  

Az Origo röpke fél órával később. 2023. január 25-én 14.54.kor már át is vette a cikket , és „Botrányos felvétel: pénzért árulják a helyeket a pesti elitgimnáziumban” címmel közölte. Innen sem maradhatott el „Az elit budapesti gimnázium az élen jár a tanártüntetésekben” kitétel. 

Január 26-án a pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottsága és az oktatási államtitkárság sztrájkbizottsági tárgyalása előtt sajtótájékoztatót tartott a PSZ és a PDSZ. Miután egy újságíró rákérdezett, mit tud az Eötvös-ügyről, Nagy Erzsébet, a következőket mondta: 

„Itt még egy nagyon fontos információt el kell, hogy mondjak, az egyik nagyon fontos nyomozásomnak az eredményét. Ugye, itt napvilágot látott egy olyan közlés, illetve egy hangfelvétel, ami arról szól, hogy az Eötvös Gimnáziumban nem a megfelelő eljárásrend szerint vettek fel tanulót, és azt az információt kaptam, hogy ez koholmány, és a gimnázium ki fog adni ezzel kapcsolatban egy részletes tájékoztatót. Ezt még hozzá szerettem volna tenni. Köszönjük a figyelmüket, és várjuk a további figyelmüket is. És nagyon örülök neki, lehet, hogy ez már a brüsszeli kérelmeknek, szuper mérföldköveknek a hatása, hogy végre olyan televízióval is találkozhatunk, amelyik eddig közvetlenül nem tudósított az eseményünkről. Köszönjük, és várjuk a további érdeklődést.

Újságírói kérdés: Azt esetleg el tudná mondani, hogyan sikerült kideríteni, hogy koholmányról van szó?

Nagy Erzsébet: Én ezt ottani kollégánktól kaptam információként, azt mondta, hogy ennyit tud mondani erről, mert egyébként az intézményvezetés szeretne részletes tájékoztatást adni. Azt kértem, hogy azt mondja meg nekem, ha tőlem, mint szakszervezeti tisztségviselőtől kérdezik, mit tudunk erről, hogy ez koholmány, vagy van valóság alapja. Azt mondta nekem, hogy ez koholmány.

Újságírói kérdés: és ön elfogadta ezt?

Nagy Erzsébet: Én mindig elfogadom azt, amit közvetlen kollégám állít, egészen addig, amíg annak az ellenkezője nem bizonyosodik be. Várjuk meg, hogy most mit mond erről az intézményvezetés, jó, és akkor mindenki, akinek feladata ezzel a dologgal foglalkozni, az nyilvánvalóan nyomozzon. Én úgy gondolom, hogy bármelyik oldalon is álljon, bármiféle világnézetű ember is legyen az, aki törvényt sért, szabályt sért, arra mindenképpen sújtson le a törvénynek az ereje, legyenek szankciói. Nem gondolnám, hogy ebben különbséget kéne tenni, de az is nagyon fontos, hogy valótlan információk ne terjedjenek. 

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke mindehhez hozzátette: a Pedagógusok Szakszervezete soha nem sajtóból tájékozódik. Első kézből, az intézményvezető és a tantestület véleményére vagyunk kíváncsiak, de nem úgy, hogy nekünk van igazunk, vagy nem történt ilyen, történjen kivizsgálás, legyen átlátható minden, ezt követően lesz véleményünk. 

Nagy Erzsébet: Tehát az egy információ, amit hallottunk, jó? Köszönjük szépen.”

(Az elhangzottakat szó szerint közöltük!)

Január 26-án a Magyar Nemzet mégis már „Rajtakaptuk a PDSZ-est: az Eötvösből azt kérték tőle, mondja azt a botrányra, hogy koholmány + videó” címmel közölte a történtekről szóló írását. A cikkben már az is szerepel: „A PDSZ ügyvivője telefonon kért segítséget, hogy mit mondjon a sajtónak az Eötvös József Gimnáziumot érintő botrányban. Az intézmény igazgatósága azt kérte tőle, hogy mondja azt, koholmányról van szó.”

Ugyancsak január 26-án jelent meg a Napi.hu-n egy cikk, amiben az olvasható: „Évekkel ezelőtti lehet az elitgimnázium igazgatóját leleplező kenőpénzes felvétel

Három évvel ezelőtt készülhetett az a hangfelvétel, amely a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatójának állítólagos korrupciós ügyét igyekszik bizonyítani. Valamiért most került elő és jöhetnek még újabb részletek.”

Szintén január 26-án „BRFK: Vesztegetés gyanúja miatt folyik nyomozás az Eötvös-ügyben” címmel a Magyar Hang közölt cikket. Ebben azt írják: „Vesztegetés bűntett gyanúja miatt január 26-án csütörtökön rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Eötvös József Gimnázium ügyében. Erről lapunkat a BRFK kommunikációs osztálya tájékoztatta, miután érdeklődtünk a kormánypárti Metropol által szerdán közölt esetről. A BRFK a tájékoztatás szerint vizsgálja a sajtóban közzétett hangfelvétel tartalmát.”

Január 27-én a Hír TV már „Telefonos segítség: mondd, hogy koholmány” címmel közölt cikket. Azt írták: „Saját véleménye sem volt a PDSZ ügyvivőjének – telefonon kérdezte meg az Eötvös József Gimnázium korrupcióval vádolt igazgatójától, hogy mit válaszoljon a sajtónak a vesztegetési ügyről. A válasz pedig úgy tűnik azt volt, hogy koholmányról van szó.”

Ugyancsak január 27-én megjelent az Eötvös József Gimnázium nyilatkozata is az intézmény oldalán.

„A napokban komoly támadás érte az iskolánk munkáját támogató Reáltanoda Alapítványt és rajta keresztül iskolánkat, illetve igazgatónkat egy bizonytalan eredetű hangfelvételen elhangzott kijelentések miatt.

Bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz. 

A jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz.

Iskolánk a középiskolák rangsorában hagyományosan az elsők között van, és ez annak köszönhető, hogy a felvételi eljárás során a kompetenciák, készségek és a tantárgyi tudás az, ami számít, mert a diákok további tanulmányi előmenetele érdekében ez a legfontosabb.

A hangfelvétel tartalmának kérdésében a hatóságok vizsgálják a sajtóban nagy visszhangot kapott ügyet, mely vizsgálatot az egész iskola támogatja.

A továbbiakban a folyamat ideje alatt nem tudunk és nem is szeretnénk többet mondani.”