Nagy Navarro: bizonyos pártokban bizonyos megtisztulás kell, a saját érdekükben

HírKlikk 2021. június 23. 15:15 2021. jún. 23. 15:15

Akik egyetértenek a kormánnyal, azokat is zavarja a szabadság hiánya, de elfogadták. A média pici, egyre szűkül – jelentette ki Nagy Navarro Balázs a közmédiában dolgozó kollégákról. Az újságíró, aktivista úgy fogalmazott, ez a rendszer az erőből és a megosztásból áll, arra játszik, hogy ha nem adunk hírt egy eseményről, akkor az kifullad, és működik.

A mai hatalomnak van a saját klientúrája, a régi 3T, azaz, amit támogat, akit eltűr, a többiek pedig tiltólistán vannak. De ez működik, és közben elveszítjük az egész szabadságunkat – tette hozzá.

Nagy Navarro Balázs a KlikkTv Tíz című műsorában elmondta, még maga sem tudja, hogy indul-e az előválasztáson. Szerinte „az előválasztás nagy dolog. Talán példátlan Európában, hogy minden területen lesz jelölt, de ugyanakkor a civilek részvétele nagyon hendikeppes, a pártok pedig saját érdekeiket követik, ami érthető.”

Az újságíró rámutatott, „a civil nem apoltikus, nem pártellenes, de nem párttag. Most annak, aki indul az előválasztáson, kötelezően be kell állnia valamelyik párt mögé, de azt sem tudni, hogy a pártok szívesen fogadják-e.”

A civil aktivista elmondta, hat párt van, mindegyikben van valami, ami számára szimpatikus, de egyelőre nem tudja megmondani, száz százalékig melyik pártot tudná szívesen magáénak.

„Két-három párt helyzete most nagyon necces – akár az LMP, akár a Párbeszéd –, amely önállóan nem jelentős, annak ellenére, hogy adnak egy miniszterelnök-jelöltet és egy főpolgármestert, de egy százalékon van – és az MSZP is lejtmenetben.”

„Kellenek pártok, de kell bizonyos pártokban bizonyos megtisztulás kell – a saját érdekükben –, hogy fenn tudjanak maradni és 2022-ben tartóssá válhassanak. Ehhez arra van szükség, hogy tagjaik olyan emberek legyenek, akiknek nem feltétlenül a párthovatartozás a lényeg, hanem a tisztesség. Így van esély arra, hogy ezt a rendszert megváltoztassák.

„Ez nem remény, ez kell, hogy a cél legyen.”

Forrás: Hírklikk