Nagy változás jöhet a közoktatásban

HírKlikk 2019. november 8. 12:08 2019. nov. 8. 12:08

A korábbi hírekkel ellentétben a kormány nem mondott le a kilenc osztályos általános iskola tervéről, a készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész – értesült a Népszava.

A lap szerint ezek olyan felkészítő osztályok lesznek, amelyeket az óvoda és az általános iskola közé illesztenek be, és elsősorban azok a gyerekek kerülnek ide, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek.

Úgy tudják, a nulladik évfolyam bevezetéséről a november 5-7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett. A közoktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket.

A lap megkeresésére azt írták: amíg az új Nat előkészítés alatt van és nincs róla döntés, addig a tartalmáról nem tudnak tájékoztatást adni. 

Forrás: Népszava