Nahalka István: a kormányt semmivel sem lehet komoly lépésekre bírni

Ön szerint lehet hatása az Ipsos felmérésének? 

Nem hiszem. Ez a hatalom nem szokta figyelembe venni a tényeket, sőt, sokszor a tényekkel szemben politizál. Nagyon sok mindenben mutattunk már trivialitásokat, a magyar oktatás eredményei több ponton is rosszak, romlanak, de hiába minden, nem lehet semmiféle komolyabb lépésre rábírni a kormányt. 

Ráadásul az is kiderült, hogy Magyarországon a válaszadók 76 százaléka nem javasolná senkinek, hogy tanárnak álljon, 74 százalék szerint a tanárok nincsenek megfizetve. Azt is mondják, a politikai, ideológiai elfogultság az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az oktatásnak szembe kell néznie. Ön szerint is ez utóbbi a „vezérelv” a magyar oktatásban? 

Van ilyen, ez tetten érhető a Nemzeti alaptantervben, a kerettantervekben, sok pedagógus pedagógiai munkájában is, de azért én a problémák között semmiképpen nem tenném a legelső helyre. Ennél súlyosabb gondjaink vannak a színvonallal, azzal, hogy tudunk-e XXI. századi műveltséget biztosítani a gyerekeknek. Probléma persze a politikai, ideológiai elfogultság is, egy indoktrináló, bizonyos ideológia mellett nagyon elkötelezett iskola sem jó. Jó lenne, ha egyszer ezt is elő lehetne venni, és ezzel kapcsolatban is más irányba terelni a magyar iskolát. De az a helyzet, hogy ebben a pillanatban nem ez a legnagyobb gondja az iskolának.

Hanem?

Az anyagi helyzete, a pedagógusok helyzete, a pedagógushiány – ezek azok, amik egészen közvetlenül jelentik a problémákat. Persze, van egy mélyebb szint, hogy mennyire felkészültek a pedagógusok arra, hogy modern módon tudjanak tanítani, hogyan tudnak ehhez feltételeket biztosítani az iskolák – nem tudnak biztosítani –, milyen az oktatáspolitikai környezet. Hozzáteszem, az oktatáspolitikai környezet nem tud olyan feltételeket teremteni, amelyek között lehetne jobb, eredményesebb, hatékonyabb tevékenységet végezni. Ezek az igazi nagy problémák. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy az ideológiai egyoldalúság az nem probléma, az is az. 

Eközben a kormány arra hivatkozik, hogy mi nagyon is jól bánunk a pedagógusainkkal, mert Magyarországon 10,6 diák jut egy tanárra, míg az uniós átlag 12,1, és a V4-ek közül is hazánk teljesít a legjobban. De miért hamis ez a beállítás?

Először is nem tudom, hogy miben teljesít a V4-ek között jobban Magyarország, de talán lehet találni egy-két olyan mutatót, amiben talán megelőzzük Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot, és akár még egy-két országot körülöttünk. Az biztos, hogy nem sok ilyen lenne. A legtöbb tekintetben inkább mögöttük kullogunk. A szlovákok szoktak még mellettünk lenni, hol mi előzzük meg őket, hol fordítva, de náluk nagyon hasonló a helyzet. Nem is értem, hogy lehet olyat mondani, hogy a V4-ek közül a legjobbak vagyunk. Az pedig, hogy jó feltételeket teremtenek a pedagógusoknak azzal, hogy 10 gyerek jut egy pedagógusra? Vegyük észre, hogy a 10 és a 12 között nem olyan nagy a különbség. A másik pedig, egyáltalán nem biztos, hogy ez jó. Nagyon sok az igen alacsony létszámú csoport, és azért az pedagógiailag indokolt – legalábbis a legtöbb tantárgy esetében –, hogy egy csoport olyan 20 körüli létszámú legyen. Magyarországon túl sok az ennél kisebb létszámú csoport. Ezt is figyelembe kell venni. Egy osztálytermi munkához, jó tanításhoz kell, hogy ott „forrás” legyen, munkaerő, legyen elég ötlet, sokféle megközelítés a gyerekekben, és ez nem megy akkor, ha 8 gyereket tanít a pedagógus. Legalábbis sokkal kevésbé teljesíthető, ha kevés gyereket tanítunk egy osztályban. Úgyhogy kétélű ez a dolog, és lehet, hogy azok járnak jobban, ahol 12 gyerek jut egy pedagógusra. 

Ráadásul ez a szám attól is függ, hogy kit számítanak bele a pedagógusok számába. Hiszen az unió legtöbb országában többnyire pedagógiai asszisztensek segítik a pedagógusok munkáját, és nekik csak kifejezetten az oktatással kell foglalkozniuk. Nálunk meg sok helyen nincs is pedagógiai asszisztens.

Igen, ez így van. És még egy tényezőt hadd mondjak, nálunk nagyon magas a részmunkaidőben és az óraadóként alkalmazott pedagógusok száma. Ha őket egy pedagógusként számoljuk a tanárok közé – miközben lehet, hogy csak 20 százaléknyi órájuk van –, akkor egy viszonylag egy nagy szám jön ki a pedagógusokra teljesen indokolatlanul. Mert nem annyi órát látnak el, amennyit egy tanár látna el főállásban. És ezt a nagy számot használják a számításokban, ami teljesen hamis helyzetet teremt. 

Kijött az üres álláshelyekre vonatkozó KSH-összesítés is nemzetgazdasági áganként. A mutató negyedéveket mér, és a 2023-as második negyedéves adat szerint amíg a legtöbb ágazatban csökkent a betöltetlen álláshelyek száma, az oktatásban 7620-ra nőtt. Az év első negyedében egyébként még 6852 volt ez a szám. Több iskolában pedig ideiglenes órarenddel indult a tanítás a tanárhiány miatt, máshol az épület nem alkalmas az oktatásra, és már több mint tízezer magyar gyereket taníttatnak az osztrák közoktatásban. Ennek ellenére, a kormány még mindig azt mondja, hogy minden rendben van, sőt, óriási vívmány a pedagógusok új jogállása…

Az ön által említett adat valóban megdöbbentő, mert ezt még ki kell egészíteni mással is. Azzal, hogy ott, ahol ellátott órák vannak, gyakran fordul elő, hogy nyugdíjas látja el azt az órát. Lehet, persze nagyon jó, de azért nem egészséges az, hogy nyugdíjasok tanítanak vissza az iskolákba. Jó lenne, ha friss munkaerő tudna belépni az oktatási rendszerbe. Illetve itt vannak azok az esetek, amikor részmunkaidőben meg óraadóként látnak el egyesek órákat. Tulajdonképpen az óraadók állását is egyfajta hiányként kell értelmezni, ugyanis egy óraadó „nem él benn az iskolában”. Egy óraadót húsz százalék erejéig foglalkoztatnak, ami azt jelenti, hogy egy héten öt órája van. Ő megtartja az öt órát, bemegy az első órájára, és az ötödik után elmegy. Nem vesz rész más feladatokban, nincs benne a közösségi tevékenységekben, természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak, akik még így is megszállottjai ennek a munkának, és megteszik. Azért a többség nem ilyen, hisz' nyilván van más munkája, esetleg főállása másutt, és csak melléktevékenységként tanít. Valójában ők nem azok az igazi pedagógusok, akik ott vannak rendszerszerűen a tantestületek igazi tagjaként, alkotó tényezőkként az iskolákban. Ezt is egyfajta hiánynak kell gondolni, és ők is nagyon sokan vannak. Ha egy kicsit számolunk, akkor lehet, hogy összejön a szakszervezetek 16 ezer fős adata. 

És akkor a kormány vívmányként kiáltja ki az új „pedagóguséletpálya-törvényt”, a pedagógusok új jogállását, miközben az történik az oktatásban, ami történik…

Ez a törvény bizonyos jogokat elvesz a pedagógusoktól, bizonyos területeken rosszabb helyzetbe kerülnek a pedagógusok, a törvény deklarál olyan alkalmazásokat, amelyeket tulajdonképpen szégyellni kell. Érthető, hogy miért deklarálja, mert hisz' nincs pedagógus, és azért valakit mégis csak oda kell állítani. De azért az egy nagy szegénységi bizonyítvány, hogy nálunk egy jogszabálynak kell valahogyan körülírnia azt, mégis csak hogyan lehet még akár egy felsőoktatási végzettséggel nem rendelkezőt is odaállítani a katedrára. Tudom, hogy ez kényszerűség, és meg kell tenni, de, hogy idejutottunk, és az, hogy ezt egyfajta dicsőséges dologként adjuk el, az azért egész egyszerűen nevetséges.