Nahalka István: a magyar oktatáspolitika már 2010-ben konzervatív fordulatot vett

Mit jelent az a magyar oktatás szempontjából, ha a frissen létrehozott nevelésügyi kormánybizottság tagja, a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs a Facebookon ország-világ tudtára adja, hogy nálunk konzervatív oktatáspolitikai fordulatra van szükség?

Éppen két svéd szerzőnek a svéd oktatásról szóló 2022-ben megjelent könyvét olvasom, aminek az a címe, hogy „Elhülyülés”. Ez a könyv pontosan ezt a konzervatív fordulatot írja le. Vagyis amit Orbán Balázs mond, az világjelenség. Egyre több olyan hang van a pedagógiában, amely a XX. században – szerintem a ’60-as-’70-es években – elkezdődött reformváltozásokat, a reformpedagógiát tartja az oktatásban a rossz eredmények okának. A két svéd szerző is több dolgot nagyon nehezményez a modern oktatásból, és azt a rossz eredmények okának is tartják. Az egyik az a piacosodás, ami sajátos svéd szempont. Nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, mert nálunk ez nem jelent különösebb problémát. A másik viszont alapvető, és nagyon sok minden másra is kiterjed. Ők azt mondják, hogy az oktatási rendszerben az alapvető tanulásszemlélet konstruktivista lett, egy posztmodern konstruktivista, „az igazság utáni” szemléletmódot tükröz. Vagyis tulajdonképpen az a nagy-nagy átalakulás, ami zajlik – kicsit zajtalanul, nem nagyon veszi észre a közönség, sőt sokszor a pedagógusok sem, a pedagógiát nagyon jelentős mértékben átalakulóvá tette az elmúlt évtizedekben. A svéd szerzők szerint ez rossz irány, és ők ezt a svéd iskolarendszeren keresztül próbálják meg bemutatni. Ők is azt mondják, hogy vissza kell térni a hagyományos értékekhez, de sok minden mást is mondanak emellett. Szerintük az emberiség összegyűjtötte az igaz, tudományosan igazolt tudásrendszereket, amiket a tantervekbe bele kell rakni. Azt is mondják, nem igaz, hogy mindenkinek azt kell tanulnia, amire neki személyesen szüksége van, szerintük mindenkinek ugyanazt kell tanulnia. Egységes tantervekre van szükség, a gyermekközpontúság butaság. Az oktatásnak pedagógusközpontúnak kell lennie, mert a pedagógus a legfőbb letéteményese a sikernek. Vagyis mindent hasonlóan fogalmaznak meg, mint Orbán Balázs, legfeljebb nem annyira nacionalista a megközelítésük, mint az övé. (O.B.: „a természettudományos ismeretek elengedhetetlen és alapos átadása mellett az iskolának el kell köteleznie magát az olyan értékvállaláson alapuló ismeretek mellett, mint amilyen a klasszikus műveltség és a nemzeti kultúra.” – a szerk.) De, mint mondtam, ez a konzervatív pedagógia világjelenség. 

Az embernek úgy tűnik, mintha az egész egy visszafordulás lenne…

De hát ez a fordulat Magyarországon már bekövetkezett 2010-ben. Ezért nem értem, hogy Orbán Balázs hová akar visszafordítani. Épphogy az ő szempontjából nem kell mit visszafordítani, itt egy abszolút konzervatív pedagógia érvényesül. Nézzük meg a tanterveket. A központi tantervek abszolút előíróak, normatívak, az indoktrináció (befolyásolt tanítás) érvényesül, a pedagógusok döntő többsége nem birtokolja a modern pedagógiai elképzeléseket, és nem annak megfelelő a gyakorlata. (Van egy szűk kisebbség, amelyik nem ilyen, bár nem elhanyagolható, de nem is számottevő a hatásuk.) Az érettségiben fokozatosan hozzák vissza a tananyag-központúságot, ahogy a tantervek is visszahozták azt. A tankönyvekben is látszik mindez. A fejlesztési folyamatoknál, amelyek modern pedagógiai irányt vennének – de igazából nem vesznek –, maradnak a központi fejlesztési feladatok, és azok hamvukba halnak. Ahol valamifajta modernebb dolog fogalmazódna meg, ott az egyszerűen elhal. Van valami végkimenetel, nagyjából az, hogy elköltik a tízmilliárdokat rá, de ezeknek a fejlesztési programoknak ténylegesen semmilyen hatásuk nincs. Magyarországon konzervatív pedagógia érvényesül, ezért Orbán Balázs valami olyasmit követel, ami már megvan. Erről van szó.

De hát hová viszi ez a már amúgy is romjaiban levő magyar oktatást? 

A romokba.

Orbán Balázs szerint „a fizikai világ folyamatainak feltárásában természetesen a természettudomány a legilletékesebb. A probléma ott kezdődik, amikor a természettudomány eredményei alapján, erkölcsi rendszereket kezdünk kiépíteni. Mi konzervatívok amellett érvelünk, hogy a feltételes érvényű természettudományos ismeretek akkor vannak leginkább hasznunkra, ha azokat értékvállalások mentén tudjuk rendszerezni.” Lehet a természettudományos ismereteket értékvállalások mentén rendszerezni?

A természettudományos paradigmák, elméletek melletti elköteleződésnek vannak értékmozzanatai. Például az, hogy valaki elfogadja-e a darwinizmust, vagy nem, abban van bizonyos értékmozzanat. Persze, ma már gyakorlatilag alig tekinthető adaptívnak az, hogy valaki nem fogadja el a darwinizmust. A természettudomány sem intakt a társadalmi viszonyoktól. Sőt, azt szokták mondani, hogy a tudományos kutatásokat is mélyen áthatják a társadalmi folyamatok, és ebben az emberek etikai, erkölcsi nézetei is játszanak bizonyos szerepet. Csakhogy erről a dologról nem szoktunk őszintén beszélni, mert azonnal sok probléma lenne belőle. Gondoljunk csak olyan triviális történelmi példákra, mint, hogy a Szovjetunióban a genetikát burzsoá áltudománynak tekintették, Magyarországon a szociálpszichológia ki volt tiltva az egyetemekről, és hasonlók. Azért ezek nagyon egyértelműen azt jelentették, hogy a társadalmi-politikai folyamatok beavatkoznak a tudományos fejlődésbe. Tulajdonképpen a történelemben ez mindig volt. A tudományelmélettel foglalkozóknak az az álláspontjuk, hogy teljesen nem is kiiktathatók ezek a folyamatok. A tudomány meg a társadalom belső kritikai folyamatai kellenek ahhoz, hogy ezen a viszonyon tisztítani lehessen. Nyilvánossá kell tenni a dolgokat, nyilvános diskurzusokra van hozzá szükség. Ez a lehetséges védekezés a hülyeség teljes elterjedésével szemben, de nem lehet kiiktatni a társadalmi folyamatokat a természettudományok fejlődéséből sem. 

Csakhogy az hová visz, ha most a nevelésügyi kormánybizottság tagja azt közli, hogy konzervatív oktatáspolitikai fordulatra van szükség, és ez a nevelésügyi kormánybizottság tesz is majd arról, hogy így legyen? 

Nem tudom, ez mit jelent. Még egyszer mondom, ez a fordulat megtörtént 2010-ben, és nem tudom, hogy ezen az oktatási rendszeren mit lehet még konzervatívabbá tenni. Biztos lehet, az emberi találékonyság az végtelen, de azért itt egy nagyon konzervatív gondolkodásmódról van szó. Hozzáteszem, nem szeretem a konzervatív szó használatát, mert mindenkinek a politikai vonzata jut róla eszébe először, miközben az, hogy konzervatív, nem egy szitokszó, hanem az egy tisztességes álláspont. Szerintem a jelenlegi hatalom nem konzervatív, mert nem tartom tisztességes álláspontnak azt, amit képvisel. És félek tőle, hogy az oktatási rendszer átalakításában követett politikája sem lesz tisztességes, sok problémát vet fel. Ezért nem szívesen nevezném konzervatív fordulatnak, fordulatnak pedig különösen nem, mert – mint már többször kifejtettem –, 2010-ben ez már bekövetkezett. Jó lenne, ha valaki elmondaná, mi nem konzervatív a mai magyar oktatáspolitikában. 

Ha még konzervatívabb lesz, esetleg még jobban a Horthy-rendszer oktatáspolitikájára fog hasonlítani az egész?

Ha elkezdik mondjuk az esélyegyenlőtlenség problémát is felfejteni, és azt mondani, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”, a szegények, a sajátos nevelési igényűek stb. ebben a társadalmi helyzetben vannak, és kész, nem lehet velük semmit kezdeni, ha teljesen megszűnik az esélyegyenlőtlenségek oktatáspolitikája és a gyakorlata is, az egy nagyon erős szélsőjobboldali fordulat lenne. Én itt szélsőjobboldali fordulatokat tudok elképzelni: lehet József Attilát kirakni a költők közül, és be lehet hozni, nem tudom én kicsodákat, én ezt egy szélsőjobboldali fordulatnak tekinteném. De nem akarok ötleteket adni nekik.