Nahalka István: már más a tankönyv funkciója, csak itt még nem vették észre

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár büszkén jelentette be kedden, hogy a közoktatási intézmények első körben 12 millió tankönyvet rendeltek, és szerinte a szeptemberi pótrendeléskor még 1 millióra lesz igény. A megrendelt tankönyvek gyártása a napokban fejeződik be a debreceni Alföldi Nyomdában, a tanévkezdésre pedig minden iskolában ott lesznek a tankönyvek. Ezek alapján lehet állítani, hogy minden rendben van a tankönyvek körül?

Annak, hogy a tankönyvek elkészülnek, és szeptemberben ott lesznek a gyerekek kezében, van esélye. Valószínű, hogy technikailag rendben lesz a dolog, ám az, hogy valóban így lesz-e, most még nem ítélhető meg. Ha azonban a tankönyvek tartalmát nézzük, folyamatosak a kifogások velük szemben. A valamikor kísérletinek nevezett, ma az állam által előállított és az államosított tankönyvkiadás keretében kiadott tankönyvek tartalmilag sok kívánnivalót hagynak maguk után. Nem mindegyik egyformán, természetesen nagy különbségek vannak közöttük, de sok esetben nagyon komoly problémák merülnek fel.  

Milyen problémák ezek?

A legkülönbözőbbek, van köztük pedagógiai, könyvészeti, tartalmi jellegű probléma, de vannak gondok a tankönyvben szereplő tényanyagokkal is. Vagyis ekörül nincs rend, és nem hiszem, hogy ez sokat javult volna az utóbbi időben. Persze, nem láttam még az új tankönyveket. 

Az államtitkár tájékoztatása szerint a választék jelentős, a 2024/2025-ös tanév köznevelési és szakképzési tankönyvjegyzékén 42 kiadó 2278 taneszköze szerepel, ami annak is köszönhető, hogy az Oktatási Hivatal az idén is 198 új kiadványt készített el – ebből 45 új okostankönyv. Valójában a pedagógusok és a szülők is úgy látják, hogy a választék jelentős? 

Én ezt fordítva tudom, úgy, hogy a választék az évek alatt fokozatosan beszűkült. Nem egészen úgy, hogy teljesen lehetetlenné vált az egyéb kiadók által kiadott tankönyvek vásárlása, ez még lehetséges, de az iskolák erre egyszerűen nem kapnak támogatást. Az állami tankönyvkiadás által előállított tankönyveknek erősen nyomott áruk van, azzal versenyezni tulajdonképpen borzasztó nehezen tud egy tankönyvkiadó. Híres tankönyvkiadók profilt váltottak, és már nem állítanak elő egyáltalán tankönyvet, esetleg csak nagyon speciálisakat. Átalakult ez az egész piac. Ha azt nézzük, hogy miket vásárolhatnak meg az iskolák a támogatott tankönyvekből, akkor ott egyáltalán nem széles a kínálat. Természetesen a 10 forintért megvehető tankönyv mellett lehet 1000 forintos másikat is venni – és ezzel nem a valódi árakat mondom, csak az arányokat akarom érzékeltetni –, de senki nem fogja az 1000 forintost megvenni. Az iskolák támogatást kapnak. Az ingyenes tankönyv államilag előállított, a többiért pedig fizetni kell. Nem egyenlők a feltételek és ha így nézzük, akkor már egyáltalán nem olyan széles a kínálat. 

Magyarul a szülők választhatnak, vagy megkapják ingyen az államilag előállított tankönyvet a gyerekek, vagy nagyon sokat kell fizetniük azért, hogy a gyerekeiknek olyan tankönyvük legyen, amiből tanulhatnak is…

Így van. Az esélyegyenlőtlenséget növelő tényezővel egy budapesti, belkerületi iskolában, ahová csupa magas társadalmi státuszú szülő gyereke jár, könnyű eldönteni azt, hogy nem a támogatott központi állami tankönyvet fogják megvásárolni, hanem az „X” kiadó sokkal jobb tankönyvét, ami azonban ennyibe és ennyibe kerül, de ezt a szülők természetesen vállalják, mert a pénztárcájuk bírja. Ez itt működik. De próbálja megtenni mindezt az ember akár más budapesti kerületekben, nem is beszélve az elszegényedett települések általános iskoláiban, vagy a hátrányos helyzetű települések általános iskoláiban…

De miért ragaszkodik a kormány ahhoz a tankönyvhöz, amit ő állít elő? Mi van a háttérben, mi az ok? 

Ezt borzasztóan nehéz megmondani. Tulajdonképpen az összes tényezőre, amelyet a kormány centralizált az oktatásban, föl lehet tenni ezt a kérdést. Sőt, még az oktatáson túlmenően is föl lehet tenni a kérdést, hogy azokon a területeken, ahol a kormány jelentős centralizációt hajtott végre, vajon miért tette. Nyilván van mögötte valami egészen általános „filozófia” arról, hogy ez a hatalom egy központosított állami irányításban hisz, és uralni akarja azokat a terepeket, ahol elég erősen be lehet avatkozni a folyamatokba. Sokszor a korrupció érdekében. Arról, hogy a tankönyv területén van-e korrupció és hogy az milyen mértékű, nekem nincs ismeretem, de félek tőle, hogy ott is előfordulhat. A centralizálásnak nagyon sokszor az a célja, hogy egyszerűen „a kezemben legyen az a terület”, ahol aztán a pénzekkel nagyon sok mindent lehet kezdeni. Azt, hogy ez a tankönyveknél is jelentős tényező-e, azt én egészen pontosan nem tudnám megmondani, de mindenképp felmerül. Ez a kormány soha nem tudott együttműködni a partnerekkel a legkülönbözőbb területeken sem. Egész egyszerűen hiányzik a cselekvési repertoárjából, hogy mondjuk független kiadókkal, a tankönyvszerzőkkel, tankönyv előállításában résztvevő szakmai csoportokkal együttműködjön. Ő be akarja kebelezni, ő maga akarja irányítani ezt az egészet, mert egész egyszerűen mindenben így gondolkodik. Ilyen az államfilozófiája, olyan államot akar felépíteni, ahol ez a centralizálás borzasztó erősen megvan. Egyébként léteznek ilyenek a világban, echte, igazi kapitalista országokban is. A szingapúri iskolarendszert szokás példának említeni, ahol valóban rendkívül centralizált az oktatási rendszer, és nagyon erős központi irányítás van. Igen ám, csakhogy ott értenek ehhez az irányításhoz. Ott magas szakmai színvonal jellemzi a centrális irányítást, de már ők is kezdik szétbontani ezt a központosítást. Ha nem is túl gyorsan teszik, óvatosan bánnak ezzel a dologgal, azt azért Szingapúrban is tudják, hogy ezt a kemény centralizáltságot örökké fenntartani nem lehet. Mi meg futunk bele. 

Magyarországon mindemellett egyfajta ideológiai centralizálás is folyik, tehát csak azt az ideológiát tanítják, amit a kormány képvisel. Gondolom, Szingapúrban azért az oktatás színvonala volt a fontosabb, és nem az ideológia…

Mindenképpen. Nálunk az oktatásban ügyködő szakemberek között – már, ha szakembereknek lehet hívni őket – vannak olyanok, akik nagyon erős ideológiai indíttatással rendelkeznek és nagyon erősen befolyásolják az oktatásban történő dolgokat. Ezek természetesen nem liberális meg baloldali gondolkodású szakemberek. Náluk elég erősen felléphet ez a tényező. Van ideológiai elképzelésük arról, hogy az iskolának mi a feladata, egy indoktrináció (befolyásolt tanítás), egy nagyon erős normativitás érvényesítése: „amit én gondolok, azt kell tanítani az iskolában, úgy kell tanítani, ahogy azt én gondolom, és ezt mindenféle központi eszközön keresztül biztosítani is akarom”. Ehhez tartozik a Nemzeti alaptanterv rendkívül részletes és előíró jellege is, a tankönyvek központi kiadásba vétele és közvetlen felügyelete. Tehát államilag ellenőrzött legyen az, hogy mi van ezekben a tankönyvekben. Igen, ez mindenképpen igaz, a központi hatalom pedig szívesen veszi ezeknek a szakembereknek a közreműködését, mert úgy gondolja, ez a saját érdekeinek is megfelel.

És akkor maradtunk ott, ahol voltunk, a szülőknek vagy van pénze, vagy nincs arra, hogy a gyerekeit normális oktatásban részesítse…

Igen. A tankönyv egyébként elvileg a modern oktatás, vagy mondjuk úgy, hogy a progresszív oktatás keretei között nem játszana annyira centrális szerepet, mint amennyire ma nálunk játszik. Azért azt én nem mondanám, hogy Magyarországon ma progresszív oktatás folyik, sőt… Tehát a progresszív oktatásban a tankönyv nem játszik központi szerepet, mert sokféle tevékenység, sokféle forrás van. Ilyen például az internet, a számítógép, a sok, és nem egy könyv, ezen kívül rengeteg csoportmunka, együttműködés. A modern iskolarendszerekben a tankönyv olyan szerepet kezd betölteni, mint egyfajta ismeretforrás más ismeretforrások mellett, jó szemléltető eszköz, feladatokat lehet benne elhelyezni csoport, páros, vagy egyéni munka számára, jól lehet kitűzni a feladatokat a segítségével. Mi pedig arra használjuk, hogy egyrészt vezérli a pedagógus tevékenységét, vagyis egyik leckéről a másikra megy előre a pedagógus úgy, ahogy az a tankönyvben le van írva. Ez a legborzasztóbb hatása a tankönyvnek. Másrészt pedig kanonizált módon tartalmazza azokat a szövegeket, amiket el kell sajátítaniuk a gyerekeknek. Mert mit jelent a gyerek számára a tanulás? Döntően a tankönyvben lévő leckék elolvasását, bemagolását, és a feleletnél elmondását. Ezen kívül még a lélektelen és szörnyű feladatoknak a gyakorlását is, amit aztán a dolgozatban számon kérnek. A mi oktatási rendszerünkben egy ilyen nagyon hagyományos, többszáz éves funkciója van a tankönyvnek, ezen már rég túl kellene lennünk.