Negyvenegy határon túli ingatlanból csak egyet újított fel az Orbán-kormány

HírKlikk 2026. augusztus 13. 19:00 2026. aug. 13. 19:00

A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány augusztus végével megszűnik, miközben több tucat, nagyrészt romos határon túli ingatlan marad utána. Az alapítvány által megvásárolt épületek közül öt év alatt csak egyet sikerült felújítani.

Az egész Kárpát-medencében ingatlanokat vásárló, 2021-ben alapított Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány (KEOMA) augusztus végével a többi, nem egyetemeket fenntartó alapítvánnyal együtt megszűnik, ám az általa aranyárban vásárolt, többnyire romos épületekkel az új kormánynak kell valamit kezdenie. Ám egyelőre semmilyen koncepció és pénz sincs a költséges feladatra – írja a HVG.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a portálnak elmondta, hogy bár a kekvákat megszüntető törvény az ő tárcájának szignálta ezt az alapítványt, mivel az semmilyen kulturális feladatot nem látott el (csak hatalmas ingatlanvagyont halmozott fel), a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak adták át. A HVG úgy tudja, hogy a kulturális tárca ehhez egy feljegyzést is mellékelt, amelyben az örökségvédelmi szempontból fontos épületek megtartására és fejlesztésére hívta fel a figyelmét. Ám ez a portfoliónak csupán negyede.

A cikk kiemeli, az összességében sok tízmilliárd forintért megvásárolt és még legalább ennyi ráfordítást igénylő ingatlanokat olyan sebességgel vásárolták, hogy a valódi célra, a felújításra és hasznosításra nem futotta sem a pénzből, sem az időből.

A HVG birtokába került hivatalos – körülbelül két évvel ezelőtt összeállított – lista mintegy negyvenegy épületet említ: 26 romániai, 11 szlovákiai, 2 horvátországi, egy-egy szlovéniai és szerbiai ingatlant. Csak Pozsonyban a Nyerges utcai klasszicista épületre (ami 2018-ig magyar nagykövetség volt) és a trencsénteplici egykori elegáns Pannónia szállóra igaz, hogy a „kivitelezés tenderezhető”, a többinél idáig sem jutottak el, „előkészíthető” vagy „tervezhető” fázisban voltak. De a portál talált olyat, ami mellett a „tartalék” kifejezés szerepel, amivel „nincs feladat”. A HVG szerint csupán egyetlen ingatlant sikerült öt év alatt felújítani és tavaly átadni: az egyik első szerzeményt, a szatmárnémeti Pannónia Szállót.

A KEOMA kuratóriumi elnöke egyébként Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese volt.