Néhány óra alatt összedobták a két milliós büntetést Hadházy tisztelői

Kardos Ernő 2020. február 21. 15:17 2020. feb. 21. 15:17

Nem egészen egy nap alatt összejött a 2 millió forint, amivel Kövér László azért akarta megbüntetni Hadházy Ákos képviselőt, hogy elvegye a kedvét, és a parlamentben ne hozza nyilvánosságra a véleményét a táblák segítségével.

Hadházy bűne Kövér László szerint, hogy egy molinó feliratával arra kérte a kormánypárti kétharmadot, hogy legalább a törvényhozásban álljon le a fideszes propagandával. Miután ez megtörtént, a jelek szerint pszichés gondokkal küzdő Kövér rövid időre kitiltotta a független politikust a képviselőházból – amire a rendszerváltás óta egyetlen házelnök sem ragadtatta magát – és információink szerint, büntetésből közel két millió forintot le akart tiltatni a négygyermekes Hadházy fizetéséből.

A kormányzati korrupció leleplezésében kiemelkedő érdemeket szerzett Hadházy Ákos ezután – mások biztatására – a nyilvánossághoz fordult. A Facebookon megjelentette a bankszámla-számát, és arra kérte a szavazóit, segítsenek, ha tudnak. Már az első kommentek után nyilvánvaló volt, hogy a politikus munkájának tisztelői igen rövid időn belül összedobták a büntetés kifizetéséhez elegendő két milliót.

Hadházy meghatottan újságolta portálunknak, hogy néhány óra alatt összejött a teljes összeg. A pénzt átutalók közül sokan szidalmazzák a házmester szerepét magára vállaló Kövér Lászlót, akinek – a kommentek szerint – súlyos bűne, hogy az újságírókat kizárta a parlamentből, illetve a hatalom képviselőinek biztosította, hogy elkerülhessék a nyilvánosságot. Azóta ritkábban lehet látni fideszes honatyákat, akik a riporterek kamerája, mikrofonja elől válaszadás nélkül, szégyenkezve és gyáván elszaladnak.

A Facebookon folyamatosan buzdítják Hadházy Ákost, sőt, a támogatók a következő büntetést is magukra vállalják, csak, hogy folytassa a Fidesz-vezérkar, valamint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, és a többi Fidesz-közeli vállalkozó korrupció-gyanús ügyeinek leleplezését. És ne engedje meg, hogy hatalmi elvakultságában Kövér László „kinyírja” a parlamenti ellenzéket.

Egyébként az egyre nagyobb támogatói tábor tagjai azt írják Hadházy képviselőnek, hogy csak akkor törlessze a jelek szerint kontrollt vesztett Kövér házelnök által kiszabott büntetést, ha majd a kormány a jogerős bírói ítéletet végrehajtva, kifizeti a rabok és a cigányok részére megítélt kárpótlást. Tehát, ha a kormány végrehajtja azt, amit a saját maga által beterjesztett és elfogadott jogszabály előír. Mert amíg a kormány megsérti saját törvényeit, addig bárki más is megteheti.

Sokan még azt is felvetik, hogy a közösség újra vállalja a büntetést, ha Hadházy ismét beviszi a parlamentbe a táblát, amelyen a képviselő azt hirdette Orbánról: MUSZÁJ HAZUDNIA, MERT TÚL SOKAT LOPOTT.

Miután már összejött a két millió – illetve ennél több is – Hadházy Ákos a pénz egy részét átutalja annak a Tisztességes és Igazságos Társadalomért alapítványnak a számlájára, amely a képviselő munkáját segíti a korrupcióellenes harcban.