Nem csak pénzben fizetnek nagy árat a magyarok az egymilliárd eurós kínai hitelért
„Olyan rossz lehet a piaci megítélésünk, hogy a kormány nem merte venni a bátorságot ahhoz, hogy kimenjen a nemzetközi piacra” – mondta Bodnár Zoltán, miután kiderült, Magyarország gigahitelt vett fel Kínától. A Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint minden valószínűség szerint nagy árat fizetünk – nem is csak pénzben – ezért az egy milliárd eurós kölcsönért, hiszen az köztudott, hogy a kínaiak nem adják olcsón pénzt, és mást is szoktak kérni a kamatokon túl, például politikai jóindulatot. Az pedig abszurd, hogy az Állami Adósságkezelő Központ (ÁKK) nem hajlandó minden, a hitellel kapcsolatos részletet elárulni, ugyanis ezek közérdekű információk, a szerződésnek nem lehet olyan része, amire bárki titoktartást kérhet.
A Portfolio robbantotta csütörtökön reggel a bombát, amikor megírta, hogy a magyar állam az idén tavasszal egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól, amit április 19-én teljes összegben le is hívott. A gazdasági szakportál az ÁKK frissített statisztikáiban bukkant ennek a nyomára, s mint aláhúzta: a hitelfelvételről nem találtak kormányzati bejelentést. A Portfolio azt még ki tudta kutatni, hogy a hitelt három évre adta a kínai fél, de a megkeresésére az ÁKK ezen felül csak annyi információt adott a konstrukcióról, hogy a megállapodást a China Development Bank, az Export-Import Bank of China és a Bank of China Limited Magyarországi fióktelepe pénzintézetekkel kötötték, a többi között infrastrukturális és energetikai fejlesztések finanszírozására. Az egymilliárd euróra (mai árfolyamon több mint 393 milliárd forint) a meglévő devizaadósság állományán belül máig a legmagasabb összegű hitel, a második legnagyobb a Budapest-Belgrád vasútvonalra felvett kölcsön (durván 917 millió dollár), amit szintén a Kínai Eximbank nyújtott.
A portál nem igazán érti, hogy miért nem volt teljesen transzparens ez a kínai hitelfelvétel, ugyanis – mint rámutatott – az ilyen jellegű hitelfelvételekről a kormány rendszeresen be szokott számolni, a folyamatok eddig jellemzően jól követhetők voltak. Az ÁKK által adott indokláson túl az sem világos, hogy pontosan milyen céllal történt a hitelfelvétel – mutatott rá a Portfolio.
Tegyük hozzá, az nem meglepetés, hogy a pénz úgy kell a kormánynak, mint egy falat kenyér az éhezőnek. Részint továbbra sem jönnek az uniós pénzek – sőt, a héten napvilágot látott jogállamisági jelentés nyomán még romlottak is a kilátásaink, újabb uniós pénzmegvonás fenyeget a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Nem szólva arról, hogy újabb 240 millió + napi egy millió eurós (migrációs büntetés) befizetésére kapott a kormány fizetési felszólítást az Európai Bizottságtól, az EU Bíróság migrációs ügyben hozott ítéletének végre nem hajtása miatt. Mindeközben a költségvetés katasztrofális helyzetben van, ám a kormány újabb és újabb presztízsberuházásokra – mint a Vodafone felvásárlása, vagy a Liszt Ferenc Repülőtér bekebelezése – költ eszelős összegeket (csak a repülőtérre alapjáraton 2,5 milliárd eurót).
Ezek szerint a nem kötvénykibocsátás keretében felvett hitelek legnagyobbjai Kínából származnak, felmerül tehát a kérdés, hova vezethet ez a nagymértékű eladósodás Kína irányában?
„Semmi jóra” – szól Bodnár Zoltán lakonikus rövidségű válasza. Ezt bővebben kifejtve azt magyarázta, hogy a kínaiak tudvalevően nem adják olcsón a pénzt, ráadásul a kamatokon túl mást is szoktak kérni, például politikai jóindulatot. Ismerve a kínai hitelezés milyenségét, minden valószínűség szerint nagy árat fizetünk ezért a kölcsönért, pénzben és más módokon is. Ez a hitelfelvétel – tette hozzá – önmagában megmutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe dolgozta bele magát a kormány, amely végül a nemzetközi kötvénykibocsátás helyett elkuncsorgott Pekingbe egy kis pénzért. „A piaci megítélésünk ugyanis már olyan mértékben rossz lehet, hogy nem merték venni a bátorságot ahhoz, hogy kimenjenek a nemzetközi piacra” – állapította meg.
Szerinte az pedig már egyenesen abszurdum, hogy az ÁKK nem teszi közzé a kondíciókat. „Mindez ugyanis közérdekű információ, amelyeket nem lehet nem közzétenni, hiszen a szerződésnek nem lehet olyan része, amire bármelyik fél is titoktartást kérhet.”
Mindezek fényében, mi várhat Magyarországra, a magyar gazdaságra? – kérdeztük. Bodnár Zoltán rendkívül rossznak ítéli a kilátásokat. Ennek ellenére – jegyezte meg – sokáig el lehet még menni, belföldről meg lehet oldani a finanszírozást. Ezen túl, a legérzékenyebb pontnak számító devizaadósság kamatainak a fizetésére a jelek szerint egyelőre elegendő a devizataratalékunk. „Ám az is nyilvánvaló, hogy az uniós pénzek nélkül ezt a gazdaságot nem lehet finanszírozni” – húzta alá.
Bodnár fontosnak tartotta megemlíteni a kötvénykibocsátások és a kínai hitel kapcsán is: nagyon magas ennek a hitelfajtának a finanszírozási költsége ahhoz képest, amit az uniós ingyen források vagy az uniós hitelkeret kamatterhe jelentene. „A különbözetet a magyar adófizetők fizetik, köszönhetően annak, hogy Orbán Viktor és a kormánya nem teljesíti az Európai Unió által szabott – semmilyen extraigényt nem tartalmazó – feltételeket, amelyek a korrupciótól kezdve a jogállamiságon át csupa olyan, az uniós alapszerződésből következő kérdések kezelését érintik, amelyek teljesítésére Magyarország a csatlakozáskor kötelezettséget vállalt” – mondta.
„Orbán szerint az EU lényege az, hogy az egy kasszaközösség, holott értékközösség is” – hívta fel a figyelmet a korábbi jegybanki alelnök, hozzátéve: ezekkel az alapértékekkel mi is egyetértettünk a csatlakozásunkkor, s most sem kellene semmi mást tenni, mint megfelelni ezeknek. „Persze egy diktatórikus rendszer nyilvánvalóan ezeket nem teljesíti” – tette hozzá.
Végezetül megkérdeztük azt is, vajon szerinte hol van a lejtőn megállás? „Megállás nincs, ahhoz az kellene, hogy Orbán Viktor kijózanodjon, és belássa: ilyen módon a magyar gazdaság nem finanszírozható tartósan” – válaszolta Bodnár Zoltán.
