Nem fizették ki a kormány reklámvideóját, bíróság előtt az ügy

HírKlikk 2020. szeptember 5. 14:08 2020. szept. 5. 14:08

Schmidt Máriáéktól 88 millió forintot követel Lajos Tamás producer cége.

Nem született megegyezés, így Lajos Tamás producer 88 millió forintot követelve, pert indított a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ellen, mert az nem fizette ki a kormány nevében megrendelt alig egyperces reklámfilmet. A pénteken indult perről a 444 számolt be. Az ügy érdekessége, hogy Lajos Tamásnak jó kormányzati kapcsolatai vannak, például tagja lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky-féle új kuratóriumának is.

A reklámfilm csupán 56 másodperces és a feladata az lett volna, hogy Nagy Imréék újratemetésének 30. évfordulóján rendezett Szabadságkoncertre csalogassa az embereket. A filmet rövid határidővel forgatták és a szerződésen szereplő összeg meghaladja a 120 millió forintot.

A bíróságon a legfontosabb vitapont – a 444 beszámolója szerint – egy dal volt, Schmidt Mária ugyanis kitalálta, hogy a filmhez jobban passzolna a gyártó által megrendelt zene helyett a Wind of Change a Scorpionstól, ami azonban jelentősen megdobta volna a film költségeit, hiszen meg kellett szerezni a dal felhasználási jogát. A főigazgató több archív anyagot is akart, és azt is, hogy Nagy Feró legyen a végén a narrátor – ez az igény azonban már egy nappal a leadási határidő után vált hivatalossá. A gyártó Szupermodern Stúdió Kft. a klip végén látható grafikai elemet is napokkal később kapta meg a közalapítványtól.

Az alapítvány nemcsak nem akarja kifizetni a leszerződött összeg felét, de még többet is akarnak a gyártótól. A tárgyalás következő napján, októberben Lajos Tamás producer, Goda Krisztina, az eredeti rendező, Schmidt Mária és jobbkeze Tallai Gábor is tanúskodni fog.

Forrás: 444.hu