Nem is voltak gázkamrák…
Hetedik éve készít felmérést a Medián a magyarországi antiszemitizmus állapotáról, mégpedig a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából. A kérdések nagyjából ismétlődnek, elsősorban azért – és ezt már Hann Endre az intézet igazgatója mondta el a Hírklikknek -, hogy lehessen látni a tendenciákat, érzékelhetővé, mi több kimutathatóvá váljanak a változások.
Ennek alapján elmondhatjuk, hogy vannak olyan témák, amelyekben nincs különösebb elmozdulás, és vannak olyanok, amelyekben kifejezetten drámainak nevezhető a romlás. Az egyik fontos megállapítás a felmérés alapján az, hogy hazánkban nem nőtt az antiszemitizmus, igaz nem is csökkent, annak ellenére sem, hogy a kormány, vagy annak feje nulla toleranciát hirdetett az antiszemita gondolatokkal szemben. (A felmérés szerint csak nagyon keveseknek jut eszébe Sorosról a zsidóság, vagy a zsidóságról Soros.)
Lényegében nem változott azoknak a száma sem, akik úgy gondolják, hogy a holokauszt témáját le kellene már venni a napirendről, a megkérdezettek több, mint fele vélekedik így, ami – ha nem is romló adat -, mindenképpen drámainak nevezhető, kivált ha arra gondolunk, hogy az oktatás mekkora súlyt fektet erre a témára. Kijelenthetjük: nagyon keveset, azért is gondolják ilyen sokan, hogy nem kellene erről a borzalomról beszélni. Pedig a holokauszt kutatók épp az ellenkezőjét állítják, ennek igazolásául álljon itt egy idézet:
"A múlt sohasem halott, hiszen amíg jelenünkben is országok, népek, vallási közösségek feszülnek egymásnak, százezrek életét sodorva veszélybe, addig az auschwitz-birkenaui láger égig érő, óriási felkiáltójel marad, ami arra emlékeztet, mire képes az ordas eszméktől fűtött ember a másik ember ellen.” – ezt Szita Szabolcs a Holokauszt Emlékközpont volt igazgatója mondta, még 2017-ben. A jeles kutatótól tudom: a józsefvárosi pályaudvar – utóbb: Sorsok Háza – ötletét is azért vetette fel annak idején a kormányzat számára, hogy egy olyan oktató központot hozzanak létre a diákoknak, amely nem engedi a történelem hamisítást, a relativizálást, az olyan emlékezet-politikát, amely átírja a múltat.
Hogy a Sorsok Házából mi lett, főként Schmidt Mária belépésével, azt tudjuk. És azt is, mi lett a történelem, illetve a soá oktatásával. A Medián felmérése éppen itt mutat drámai változásokat: egyre nő azok száma, akik tagadják a holokausztot. A megkérdezettek 15 százaléka azt állítja: nem is voltak gázkamrák a koncentrációs táborokban, 21 százalék pedig azt, hogy az egész történetet utólag találták ki. És még ennél is magasabb az a szám, amely azon véleményt megfogalmazókat mutatja, akik úgy gondolják (26 százalék), hogy kevesebb volt az áldozatok száma, mint, amit a hivatalos adatokban olvasni lehet.
Az egész kutatás összességében azt mutatja, hogy megnőtt azoknak a száma, aki teljesen tagadják, vagy éppen relativizálják a történelem eme szörnyű időszakát. Hann Endre azt is kihangsúlyozta: olyan világot élünk, amelyben egyre inkább megkérdőjelezik a tényeket, márpedig ennek oka csakis a politikai diskurzus színvonalában rejlik. És a közbeszéd azért is tud egyre mélyebbre süllyedni, mert az oktatás színvonala zuhan, a történelmi eseményeket folyamatosan átrajzolják, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne lehessen tisztán látni sem a múltat, sem a jelent.
Hozzájárul ehhez, hogy egyre kevesebb a túlélő, a kortárs, a hajdani szomszéd; olyan új generációk lépnek be a közéletbe, amelynek tagjai már közvetett élménnyel sem rendelkeznek. Márpedig, ha ez így marad, akkor a Medián által közölt számok tovább fognak romlani, és még azt is igaznak fogják tartani, amit éppen a napokban hallhattam, mégpedig a vidéki zsidóság elhurcolásának 75. évfordulója kapcsán: vannak olyanok, akik azt állítják: többen jöttek vissza, mint ahányan elmentek.
Csak emlékeztetőül: 600 ezer magyar ember maradt ott a koncentrációs táborokban.
