Nem kéne annyit háborúzni – hatéves lett a Fodor János vezette Rádió Bézs

– Rendhagyó, 12 órás maratoni műsorral jelentkeznek a mai évfordulón. Az első kérdés talán szokatlan, de gyakorlatiasnak szánt: egy női adót miért egy férfi irányít?

– Menet közben – bár nem mondanám, hogy nemet váltott, de – nagyon hamar kiderült, hogy ez a rádió mindenkinek szól. Bár többségben vannak a női hallgatók, de a filozófiánk az volt, azt gondoltam, hogy végre nem háborúskodni kellene, nem a kardot kellene előrángatni, mivel a férfiember sajnos hajlamos állandóan hadakozni, hanem inkább a női kompromisszumokra kellene hallgatni. Nők nélkül már nem megy ennek a világnak a megváltoztatása.

– Sőt, szerintem csak úgy érhető el, de ez egy Önt igazoló személyes vélemény. A bézs színét ismerjük – milyen a bézs „hangja”?

– Erre mondhatnám, ami a szlogenünkből is ismert, hogy a lágy hangok vonala, de mind zenei kínálatában, mind hangvételében nem egy kiabálós műfaj a miénk. Nem megyünk bele meccsekbe, nem mondunk híreket, pártpolitikával egyáltalán nem foglalkozunk.  Hogy ez jó vagy sem, a hallgató dönti el.

– Megelőzött, ezt is kérdezni akartam, hogy a régebből ismert közéleti affinitását miként sikerül ilyen észrevétlenül elsimítani a Bézs struktúráján?

– Talán mert rájöttem arra, hogy itt együtt kell élnünk. Ez az ország olyan végletesen megosztott, hogy nem a különbözőségeket kell keresni, hanem amiben egyet tudunk érteni. 

– Mi az, ami csak Önökre jellemző, mit kap, aki kikeresi az interneten?

– Az egyiket már érintettük, a napi politizálástól való távolságtartás. A másik talán, hogy itt értelmes emberek szólnak értelmes emberekhez. Kerüljük a harsányságot, a celebséget, a butaságokat. Nem gondoljuk, hogy mi vagyunk a legokosabbak, de szerintem elég okosan viselkedünk. De nem fordultunk el a közéleti témáktól, például elég markánsan jelen voltunk akkor, amikor a gyerekéhezésről volt szó – abban az értelemben megmaradt bennünk a közéletiség, hogy mindenben az értelmet keressük. Természetese az életünk minden perce politika, de arra ügyeltünk, hogy gyakorló politikust ne hívjunk meg vendégnek, egyik oldalról sem, még ha liberális szellemiségűnek is vagyunk elkönyvelve. Ez persze a kollégák egy részére igaz is, de mindebből semmi sem tükröződik a műsorainkban. 

– Néhány közismert, tapasztalt műsorvezetőt említene a kollégái közül azoknak, akik nem hallottak még Önökről?

– Olyan közösség vagyunk, amiből nem szívesen emelnék ki egy-egy nevet. Érdemes felkeresni a honlapunkat és ott mindenkiről megtalálhatják a fényképpel illusztrált bemutatkozását, a jelenlegi és a volt kollégáinkról egyaránt.

– Akkor egyet én kérdeznék inkább – Szegvári Katalint hogyan sikerült megnyernie?

– Nem volt nehéz.

– Annak ellenére sem, hogy ő elég tudatosan eltávolodott már a szakmától?

– Nézze, a Katival én még a Pacsirta nevű rádiót csináltam ezt megelőzően, ami egy eléggé egyértelműen politikai vállalás volt és ott meg akartuk mutatni, hogy lehet igazat mondani. Azóta tart a munkakapcsolatunk. Azt gondolom, hogy a minőség minőséget vonz. Legalábbis remélem. Ehhez sok jó ember volt és van – szerencsére. Díjat is alapítottunk egy nagyon jó ember és kolléga emlékére: a Kovalik Márta-díj pont arról szól, hogy vannak tisztességes és jó emberek és ez nem feltétlen az ismertséget jelenti, hanem azt, hogy jót tesznek. Akikre azt mondjuk, hogy rendes emberek. És ilyenekből áll a Rádió Bézs.

– Mekkora létszámmal valósítják meg mindezt?

– A hat év alatt körülbelül 200-220 ember dolgozott nálunk, volt, hogy egy időben 50-60 kolléga. És mindenki önkéntes.

– Mire a legbüszkébb az eddigi működésükből?

– Hát hogy még szól a rádió.

– És mi a legnagyobb kudarc?

– A legelején azt gondoltam, hogy a rádió egy eszköz lesz ahhoz, hogy az ország különböző pontjain Bézs-körök létesüljenek, ahol akár különböző világnézetű emberek is le tudnak ülni egymással, hogy szót értsenek. Mert abban például egyet lehet érteni, hogy az öregekre vigyázni kell, a csecsemőket óvni kell – ezer dolog van, amiben egyetértés van. Ezek a Bézs-körök elhaltak, nem volt hozzá kellő energiám és több egyéb tényező is belejátszott – ez kudarc. A rádió viszont túlnőtte magát és az eszközből feladat és cél lett. Ma már elég sok embert elérünk annak ellenére, hogy soha egy fillérünk nem volt. Az ismertségünket nehezebb megállapítani, de a hallgatottságunk különböző következtetések alapján, tízezres nagyságrendű.

– Interneten.

– Igen, így nem kell engedélyt kérnünk senkitől, ez a szabadságunk egyik záloga. Ha nem interneten szólnánk, akkor például híreket kellene mondani, de kinek a híreit kellene mondani...?

– Végül roppant eredeti módon tenném fel a zárókérdést: meg tudná fogalmazni egy (két-három) mondatban a rádió filozófiáját...? Ami feltehetően az Öné.

– Én hiszek abban, hogy érdemes minőségi dolgokat előállítani, hiszek az értékben akkor is, ha ez nehezen eladható. És azt gondolom, nem kéne háborúzni, nem kéne csörtetni, egyfajta kiegyezésre lenne szükség, ami persze tudom, hogy naivitás. De egy háborúban csak vesztesek vannak.