Nem kíváncsi Orbánra az Európai Parlament

HírKlikk 2024. július 10. 21:05 2024. júl. 10. 21:05

Az Európai Parlament vezetői megakadályozták, hogy Orbán Viktor a soros elnökséget átvevő tagállam kormányfőjeként az újonnan megválasztott testület előtt a szokásos módon beszédet mondjon. Az indoklás szerint nem találtak időt erre az első plenáris ülés napirendjében – közölte az Euronews az ügyet ismerő két forrásra hivatkozva.

Nagy múltú hagyomány, hogy a soros elnökség átvételekor az adott ország miniszterelnöke lehetőséget kap, hogy bemutassa a parlamentnek a hat hónapra szóló terveit, és válaszoljon a képviselők kérdéseire. Az Euronews által idézett források elmondták: Orbán Viktor maga jelezte a parlamentnek, hogy július 16-án, vagy 17-én tudna elmenni, hogy bemutassa a magyar elképzeléseket, amelyeknek szlogenje: „Tegyük újra naggyá Európát”. Ám az úgynevezett Elnökök Konferenciája – a napirendet meghatározó politikai csoportok vezetői –, úgy foglalt állást, hogy a megadott időpontban nem tud időt biztosítani a magyar miniszterelnöknek.

Az egyik forrás hozzátette: a parlament napirendje zsúfoltabb a szokásosnál, mert az európai választást figyelmeztetések ellenére túl későre tűzték ki. A csütörtöki napot arra tartják fenn, hogy a parlament megerősítse Ursula von der Leyen újbóli megbízását, a péntek viszont Orbán Viktornak nem felelt meg. Az egyik szóvivő szerint utolsó pillanatban még születhet megoldás. Egy szóvivő azonban megerősítette: a júliusi plenáris ülést a parlament megalakulására és az EU Bizottsága elnökének megválasztására tartják fenn, bár az utóbbi még az Elnökök Konferenciájának csütörtöki jóváhagyásától függ.

Az Euronews mindezzel kapcsolatban kérdéseket tett fel a magyar kormánynak is, de nem kapott választ.

Forrás: Euronews


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom