Nem könnyű most Brüsszelben magyarnak lenni

Ez a kémbotrány tovább ronthatta a magyar kormány és Brüsszel viszonyát?

Azt gondolom, hogy igen. Eddig sem volt jó a kapcsolat, de idáig általában csak bizonyos szakpolitikai álláspontok, vagy a globális politikai kérdésekben kialakult véleménykülönbségek miatt keletkeztek konfliktusok. Már egy jó ideje a magyar kormány játszotta a „fadarab” szerepét az uniós gépezet küllői között, ami eleve nem szült jó vért. Az, hogy még ezen felül hírszerzési módszerekkel is megpróbáltak beépülni a struktúrába, az biztosan nagyon jelentősen rontja mind az országgal, mind pedig a kormánnyal való kooperációs hajlandóságot. 

Milyen politikai következményei lehetnek a későbbiekben a most kirobbant botránynak? 

Kiszámíthatatlanok a következmények. A napokban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megkérdezte a történtekről Várhelyi Olivért, aki azt mondta neki, hogy nem tudott semmiről. Hogy erre az elnök asszony mit válaszolt, azt nem tudjuk, de az az érzésem, később sem fog kiderülni. Akármit is gondolt magában, innentől kezdve, Várhelyi Olivér irodája körül hűvösebb lesz a légkör. 

A magyar biztos pozícióját ez mennyiben érintheti?

Ez majd a napi munkában derül ki. Elvileg akár „nem kívánatos személynek” is tekinthetné, de ennek az uniós alapszerződésben van egy formális menetrendje. A bizottság elnöke nem „mondhat fel” a biztosnak, legfeljebb csak felszólíthatja a lemondásra, amit a biztos köteles lenne megtenni. Így kulturált formában lehetne közölni Várhelyivel, hogy elfogyott körülötte a levegő. Nem tartom valószínűnek, hogy ez megtörténik, noha egy ilyen „javaslatot” nem kell indokolni, politikai értelemben elegendő volna a bizalomvesztésre hivatkozni. Von der Leyen már azért sem lép erre az útra, mert akkor Orbán Viktor kerülne pozícióba. Újabb támadásról beszélhetne, küldhetne egy új jelöltet, ami a magyar miniszterelnöknek feladott labda lehetne. Szóval nem biztos, hogy bölcs megoldás volna most kidobni a magyar biztost. 

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a brüsszeli apparátus magyar munkatársai sem….

Akikkel mostanában tudtam beszélni, azt mondják, megnőtt irántuk a bizalmatlanság. Volt, aki már most tapasztalta, hogy bizonyos témák, ügyek portfóliók tárgyalásakor megpróbálták valamilyen ürüggyel távol tartani, ami eddig szokatlan volt az uniós intézményeknél. Formális szankciókat a személyével szemben – tudtommal – még senki nem tapasztalt. A helyzet mind a két fél számára nagyon szokatlan, a bizottsági apparátus vezetői sem tudnak a történtekkel mit kezdeni. Ilyesmire nincsenek uniós szabályok, mert a szervezet erre nincs felkészülve, a klasszikus elhárításnak sincsenek uniós intézményei.

Pedig voltak már hasonló esetek…

Már jelentkeztek korábban is olyan problémák, amelyekre fel kellett volna figyelni Brüsszelben. Ismerjük az ominózus „KGBéla” ügyet, egy másik botrányos történet, ha nem is kémkedés volt, de emlékezetes: a görög parlamenti alelnök asszony korrupciós botránya. Az Európai Unió ezeknek a kezelésében elég béna. Nincsenek eszközei, s jogszabályi rendelkezések. A tagállamok, amikor megkötötték az alapszerződéseket, a visszaélések kezelésére nem adtak hatásköröket az intézményeknek, csak ilyen-olyan belső szabályozások vannak, amelyek adott esetben ugyan kötelezik az ott dolgozókat, de például büntetőjogi felelősséget, vagy védelmet nem biztosítanak. Amíg minden állam a büntetőjog eszközével védekezik az „ellenséges” hírszerzéssel szemben, a kémkedést bűncselekményként kezeli, addig ilyen büntetőjogi eszközei az Európai Uniónak a saját maga védelmében nincsenek.

Ennek mi lehet az oka?

Az Európai Unió „csak” egy nemzetközi szervezet, nem egy állam. Nincsenek meg az országokra jellemző önvédelmi képességei, mert az alapítók szándékosan nem ruházták fel ezekkel. Hogy miért nem tették? Ez a nagy kérdés. Vajon a tagállamok most egyáltalán akarnák-e ezt pótolni? Nagyon kíváncsi vagyok, a magyar botrány kapcsán mit mondanak majd a tagállamok vezetői? Eszükbe jut-e, hogy pótolni kellene az önvédelmi képességeket? Előterjeszt-e bárki egy olyan alapszerződés módosítást, hogy az EU-nak legyen végre saját elhárítása? Nem nagyon hiszem, mert minden tagállamban ébredezik egyfajta szuverenitás-féltés: nehogy már az EU államként kezdjen működni.

Tisztázni tudja magát egy ilyen súlyos ügyben az ország? 

Szerintem nem igazán. Abból, amennyit most lehet tudni, néhányan a bizottságnál dolgozók közül korábban már jelentették a munkahelyükön a beszervezési kísérleteket. Teljesen életszerű, amit előadtak, az is, ami erről megjelent a híradásokban. Ez egy abszurd, néha már-már vicces, de életszerű történet. Nem lehet megítélni, mennyi ebben az igazság, de a nyilvánosság előtt a magyar állam ebből nagyon nehezen tudja majd kimosni magát. Ha vissza akarnák nyerni a bizalmat, akkor a Brüsszelbe akkreditált diplomaták és a magyar Állandó Képviseleten dolgozók esetében biztosítani kellene a tökéletes átláthatóságot, mondjuk minden kolléga életútja legyen teljesen nyilvános az interneten. Ez elég necces, mert ha valaki megnézi Bóka János egyébként nyilvánosan elérhető életrajzát, akkor abból kiderül, hogy 2009 és 2014 között az Információs Hivatalnál dolgozott.

Érdekes szituáció.

De nem is ez a lényeg. Az államok egy bizonyos mértékig hajlamosak tudomásul venni a hírszerzés tevékenységét, ez benne van a diplomácia elfogadott eszköztárában. Tudja mindegyik a másik országról, hogy milyen beosztású diplomatáknak, milyen feladatai lehetnek, s ez valahol nyílt titok. Vannak módszerek, amikkel lehet kezelni ezeket a dolgokat, és erre most Brüsszelben is ráébredhettek. Azt gondolom, hogy az Európai Unió intézményeinél ezek után jobban figyelnek majd ezekre a „mozgásokra”, és éberebbek lesznek az ott dolgozók is. Az uniós intézményekhez magyarként bekerülni ezek után nagyon nehéz lesz, bár eddig sem volt könnyű.