Nem Simicska lett hülye, Mészáros Lőrinc pedig okos

- Orbán Viktor a csütörtöki sajtótájékoztatóján félredobta a jobb – és baloldali pártok felosztását, helyette, persze nem először, a bevándorlás ellenes és bevándorláspárti pártokra osztotta a politikai szereplőket. Hogyan lehet ez ellen védekezni?

- Azért induljunk el onnan, hogy a miniszterelnök évente egyszer kegyeskedik a sajtó elé állni, és ott hajlandó esetleg válaszolni néhány, nem általa finanszírozott újságok munkatársainak kérdéseire is. Ilyet tényleg csak Putyintól lehet látni. Ez felháborító. A kormányfő választásokon kapja meg a bizalmat, de a beiktatása után már nem pusztán a rá szavazók miniszterelnöke, nem tehetné meg, hogy felvásárolva a vidéki lapokat, az összesben ugyanazt a vele készített interjút közölteti le, hanem akkor már az ország valamennyi lakójának a miniszterelnöke, azoknak is, akik nem rá szavaztak. Vagyis őket is kellene tájékoztatni, illetve a kellemetlen kérdésekre is válaszolni. Én ezt a magatartást felháborítónak tartom. De, hogy a kérdésére válaszoljak: szerintem az ellenzéki pártok belementek a Fidesz csapdájába. Ugyanis, valójában, nem az a kérdés, amit Orbán Viktor ráerőltet mindenkire. Hanem a kérdés az, hogy jól kezelte-e a migráció kérdését az Orbán-kormány? És erre az a válasz, hogy nem. Kétféle menekült érkezett Magyarországra: jöttek, akik az életüket mentve érkeztek, és persze nem itt akartak megállni, és voltak a gazdasági menekültek. Utóbbiakkal kapcsolatban mérlegelhetjük, hogy szükség van-e közülük néhányra, amennyiben nem, akkor megtagadhatjuk a beléptetést. Aki viszont háborús övezetből jön, az életét menti, azt kutyakötelességünk lenne nyilvántartásba venni, beengedni, ellátni. Mondjuk úgy, hogy itt marad 1250, mert ekkora a ránk vonatkozó kvóta, a többiek meg elmennek abba az országba, ahol még fogadják őket. Orbánnak tehát be kellett volna engednie az ilyen módon érintetteket, és harcolnia a kvótáért. Azzal, hogy mi ennyit tudunk vállalni, a többit oldják meg a gazdagabb országok. Azt állítom tehát, hogy nem azon kellene vitatkozni, hogy bevándorláspárti, vagy ellenes vagyok, hanem azt mondani: én humanista vagyok, és azt gondolom, hogy ha egy ember segítségre szorul, akkor azt kutya kötelességem segíteni is. Azért látjuk, hogy Orbán is megbicsaklik, hiszen a Gruevszkin mégiscsak segített, tehát látszik, hogy van az ő szívének olyan szelete, amely képes az esendő, menekülő, tolvaj miniszterelnököt segíteni. Ez azonban csak egy, mindenki mást elhajtott innen az országból. És lássuk be: a kerítés nem oldott meg semmit, hiába büszke rá Orbán, és hiába erőlteti immár három éve azt a propagandát, hogy megvédte az országot és Európát, valójában nem kellett megvédenie, mert nem akart ide menekülni senki. Egyszerűen csak tisztességes, normális, emberi ellátást akart, ezt viszont mindenkitől megtagadta. Ne álljon elő olyan helyzet, amikor majd tőlünk tagadják meg a segítségnyújtást. Ahogy olvasom egyébként, a bevándorlás a 2013-as szintre esett vissza, miközben Európa nem alkalmazta az embertelen megoldásokat.

- A kampány, mindazok ellenére, amit most elmondtál, arról fog szólni, a Fideszé és a kormányé is, hogy ők a bevándorlás ellenesek, a többiek meg nem. Mit lehet ezzel kezdeni?

- Nézd, én régóta mondom, hogy akinek mindenről az jut az eszébe, hogy Soros, migráns, vagy Brüsszel, az debil. Ha ez a külügyminiszter, akkor ő a debil, ha a belügyminiszter, akkor ő a debil, ha a miniszterelnök, akkor ő a debil. Vissza kellene támadni, nem arról vitatkozni, hogy ki a bevándorláspárti és ki az ellenes. A saját értékrendem szerint kell ítélkezni és kommunikálni, nem pedig a Fidesz értékrendje alapján, hogy ez a párt, vagy annak vezetője mit akar rám oktrojálni. Mondjuk el, hogy nincs az rendben, ahogy bántunk a szerencsétlen emberekkel, utána viszont beszéljünk arról, hogy mi van az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában. Le kell verni a Fidesz kommunikációját, vissza kell támadni. Egyébként ebben az országban van rengeteg jóakaratú ember, segítőkész, tettre kész polgárok. Hozzájuk kell szólni, és mindenütt elmondani, hogy az, amit Orbánék művelnek, színtiszta propaganda. El kell tudni mondani, hogy álproblémával állunk szemben, nem ez a nagy kérdés ma Magyarországon.

- Az a fajta, ma még szerintem gyenge lábakon álló ellenzéki egység, hozhat valamilyen áttörést?

- Jobb napjaimon szeretném remélni, hogy igen. Ám, ha racionálisan gondolkodom, akkor ez még tojáshéjon táncolás. Mert most például együttműködünk, de indítsuk el az előválasztást, ami viszont majd konfliktusokat fog hozni. Működjünk együtt, de azért az uniós parlamenti választáson mérettessünk meg külön. És ennek az lesz a következménye, hogy ugyanúgy, mint áprilisban, elvesznek azoknak a szavazatai, akik a versenyben elbukó pártokra szavaztak. Ha külön-külön indulnak, biztos, hogy bekövetkezik, amiről beszélek, ezért érdemes lenne legalább tömörülni olyan csoportokba, amelyeknek biztosan meglesz az ötszázaléknyi szavazata. Most, amit látunk, az egy nagyon nehezen kiküzdött együttműködés, és vékony jégen járnak egyelőre. Hozzáteszem azonban, hogy most az ellenzék ügyesen mozgott és mozgósított. Ezt kell tennie, hiszen semmilyen beleszólása nincs a lényeges kérdésekbe, semmilyen javaslatát nem fogadják el, még a véleményüket sem engedik elmondani még a parlamenti vitákban sem, ráadásul a véleményük nem tud eljutni a nagyközönséghez. Ezek alapján pedig nincsen más lehetőségük, mint akár a keményebb obstrukció. Ezt tették most is, és ezt igazolta vissza a társadalom is, amikor a hívó szavukra többezren odamentek a parlament elé. Megismétlem: ezt jól csinálták, és ez össze is hozta őket, mármint az ellenzéket, de most már a megoldás keresésén kellene dolgozni.

- Te tudod mi az?

- Azt már többször elmondtam, most is megteszem: meg kell találni azt a vezetőt, aki mindenki számára elfogadható és hiteles, és akit szembe lehet állítani Orbán Viktorral, és akinek a személye kikényszerítené a stabil együttműködést, mert külön-külön esélytelenek vagyunk. Mert, amíg ez nincs meg, és ez, látom, nagyon nehéz dolog, ha nem keresik, addig semmi esély nincs a váltásra.

- Látsz ilyen személyt?

- Hát…látnék, de azért nehéz dolog ez, mert van itt néhány feltétel. Például, hogy az életpályája eladható legyen, hogy nemzetközileg és itthon is ismert legyen valamelyest. Mondom, ismerek ilyeneket, csak ők annyira jól elvannak a maguk komfortzónájában, ráadásul tudják, hogy ha kijönnek a napfényre, a következő pillanatban anyagyilkos, migránspárti, homoszexuális pedofil lesz belőlük, ezért inkább ottmaradnak az árnyékban. Vagyis olyan embert kellene találni, aki mindezek tudatában képes vállalni a harcot, van olyan erős lelkileg, hogy szembeszálljon a karaktergyilkosokkal.

- Te alkalmas vagy egy ilyen feladatra?

- Nem így kell feltenni nekem a kérdést, hanem úgy: elfogadnának-e engem.

- Amit említettél feltételrendszert, annak te megfelelsz, nem?

- A gond az, hogy én az elmúlt húsz évben ott voltam a politika színpadán, és a mai szereplők egy része azt mondja, hogy az ilyenek tűnjenek már el. Másrészt én már egy bizonyos kort megéltem, tehát azoknak nem felelek meg, akik azt mondják: jöjjenek az újak, a fiatalok. Vagyis, ilyen feltételek mellett, nekem nem kell magamon gondolkodnom; felesleges lenne, hogy éppen az az oldal támadjon meg először, amelynek az élére akarnék állni.

- Egyébként, mondod, hogy ismersz alkalmas személyt, de nem említesz nevet, mert félted őt?

- Egyrészt igen, másrészt én nem akarom kívülről megmondani, hogy kiben gondolkodjanak.

- De miért vagy te kívül?

- Azért, mert nem vagyok belül. A politikán kívül vagyok. A gyakorlati politizáláson kívül.

- Nem arról beszélünk mostanában, hogy tömegesíteni, társadalmasítani kellene a politikát? Addig ez az ellenzéki együttműködés sem fog működni, amíg össze nem ér a tömeg, a különböző pártok követői, a nem a pártokban gondolkodók, csak éppen elégedetlenek serege, a vidékiek és a fővárosiak aktív szereplői…

- Ebben igazad van. Én azonban a hivatásos politikusokról beszélek, azokról, akik ott eszik a háromszáz forintos levest. Velük szemben vagyunk mi, akik, igen, szintén politizálunk, de 1500-ért esszük a levest. Akkor osszuk fel így a politizálókat: vannak a háromszáz forintosok, meg az 1500-asok. Most én nem tartozom a háromszázasok közé.

- Abban egyébként egyetértesz, hogy az Orbán-rendszer elleni harcnak akkor lehet sikere, eredménye, ha valóban tömegesíteni tudják a megmozdulásokat?

- Igen ez így van. De nyilván tudod, hogy az ilyen helyzetek teljesen váratlanul szoktak megtörténni. Nem akarok forradalmat, de tömegmozgalmat igen. 1956-ban az egyetemisták párszázan elindultak a Műegyetemtől, és több, mint százezren voltak, mire odaértek a Bem térre. Amikor Szlovákiában az újságírót és a barátnőjét meggyilkolták, akkor hirtelen akkora felháborodás robbant ki, pedig a többség biztos nem olvasta az áldozat cikkeit, hogy az elsöpörte a miniszterelnököt meg a belügyminisztert. A népharagot a sumákolások, hazudozások erősítették fel. A magyar társadalom, szemmel láthatóan, sokkal erősebben kontrollált, épp úgy, mint Oroszországban. Ma Magyarországon a pedagógusok, a sok-sok baj ellenére, nem sztrájkolnak, mert mindegyik állami alkalmazott. A mi időnkben nyugodtan demonstrálhattak, mert nem lett következménye, még akkor sem, ha a polgármester velünk azonos pártban politizált. Az egészségügyben ugyanez a helyzet; akkoriban senki nem állt bosszút a hangadókon. Ellenkezőleg: tárgyalóasztalhoz ültünk, hogy megkeressük a megoldást. Most viszont szó nincs tárgyalásokról, az ilyen bátrabb embereket simán kirúgják a munkahelyükről. De persze, ha a pedagógusok, vagy az egészségügyben dolgozók hetven százaléka megmozdulna, akkor ezt már nem tudná megtenni az Orbán-rendszer. Most azonban még az van, hogy a többség fél, az az egy-kettő, aki mégis vállal szerepet, meg is kapja érte a büntetését. Ez meg példa a többieknek: látod, nem szabad ugrálni. Ugyanez vonatkozik a köztisztviselőkre; ők se mernek megmozdulni. Ezzel ugye a közszféra szereplői el is fogytak. Maradt a versenyszféra; bármit is mondjanak a szakszervezetek, manapság igazában nincsenek már szervezett dolgozók, de ha vannak is: ők is féltik a munkahelyüket. Van, aki nem félti persze, egyszerűen csak jól érzi magát. A munkahelyek jelentős részén azonban totális kiszolgáltatottság van, ezért borzasztó nehéz mozgósítani is. Valami olyannak kell történnie, ami begyújtja a kanócot, aminek következtében hittelen 150-200 ezer ember kimegy az utcára demonstrálni.

- A napokban tűnődtem el éppen az elmúlt időszak botrányain, és bizony hosszan kellett gondolkodnom a listán, mert annyi van belőlük, hogy az egyik elfedi a másikat…

- Ne viccelj, már szerdán nem emlékszem arra, hogy mi történt hétfőn, mert a botrányok naponta követik egymást. És vannak olyan ügyek, amelyek botrányosak, de még csak meg sem hallja a közvélemény. Szerintem például súlyos botrány, hogy Mészáros Lőrinc valamelyik vállalkozását megvásárolja Tiborcz István, mert ez azt mutatja: a stróman kezdi leadogatni a cuccokat, de ez szerdáról csütörtökre már el is tűnik a fejekből, meg a megmaradt hiteles médiából is. A fideszesek meg se hallják az ilyesmit, nekik, ahogy a húgom mondja, burok van a fejük körül, onnan pedig minden információ visszapattan. Ez a burok egyfajta szűrőként működik; az átmegy rajta, hogy Orbán a legjobb miniszterelnök a világon, az azonban, hogy milliárdos magángéppel járkál meccsekre, meg mindenhova, az már nem. Amúgy egyszerűen nem értem, hogy miért nem gondolkodnak el azon az emberek, hogy 2014-ig Simicska Lajos nyert minden pályázatot, utána meg egyet sem, hanem minden pályázatnál Mészáros Lőrinc lesz a befutó. Ez napnál világosabban mutatja a rendszer lényegét, azt, hogy nem agyátültetés történt, minek következtében Simicska hülye lett, a Mészáros meg tündöklően okos. Nem agycsere, hanem korrupciócsere történt. Ez se zavart senkit.

- Az se zavart igazán túl sok embert, hogy az állami tévé székházában országgyűlési képviselőket rángattak, cibáltak, földre vittek. Erről is azt hittem, hogy olyan ügy, amely ellen egy demokráciát kívánó országban tenni kellene…

- És kívánja ez az ország a demokráciát? Tudom, mostanság a politikusi, képviselői szakmát nem jegyzik túl magasan az elismertségi ranglistán, ezért aztán sokan csak megrántják a vállukat: istenem, hát nem történt semmi különös, csak kidobták őket. De van itt egy, ennél az esetnél is súlyosabb másik botrány is. Ezek a fegyveres biztonsági szolgálatok törvény alapján működnek. A felügyeletet a Belügyminisztérium látja el fölöttük. Ami a Kunigunda utcában történt eléggé nyilvánvaló törvénysértés, hiszen a jogszerűen a tévé székházában tartózkodó képviselőt nem lehet kidobni. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy miként fordulhat az elő, hogy az MTVA-ban nem volt egy kompetens ember, aki szóba állt volna a képviselőkkel.) A Belügyminisztériumnak azonnal, hivatalból vizsgálatot kellett volna indítania ebben az ügyben, és nem elsumákolni, hanem rögtön feljelentést is tenni. Ehhez képest semmi nem történik, majd szépen elhúzzák a képviselői feljelentés kivizsgálását, egész addig, amíg el nem alszik az egész ügy. Vagyis azok a szervezetek, amelyeknek ez feladatuk lenne, nem látják el a dolgukat. De ez is csak részkérdés ahhoz képest, hogy az egészségügy csődben van, az oktatás csődben van, a külpolitika csődben van. A Fidesz szinte mindenben az ellenkezőjét csinálja annak, amit 2009-ben ígért, teljes mértékben átverte a választókat, ráadásul szétverte a jogállami kereteket. Ránk lehet azt mondani, hogy rosszul kormányoztunk, de az akkor még egy demokratikus ország volt. És most újra megkérdezem: kinek hiányzik itt a demokrácia?

- A jelek azért azt mutatják, hogy a tömeg már mozdulni szeretne…

- Igen, de ehhez utat kell mutatni, meghatározni a célt, amit el akarunk közösen érni. És ez ma még hiányzik, ez ma még nem jött ki a szónokokból. Nekem Molnár Csaba megszólalása tetszett leginkább, no meg a Donáth Annáé. Donáth Annákra lenne szükség. Meg kellene találni a Donát Annákat, biztos van belőlük sok.