Névtelenek maradnak, de van véleményük

Szomorú a magyar oktatás mérlege az elmúlt 12 évben. Míg uniós szinten nőttek, hazánkban összességében csökkentek az oktatásra fordított kiadások, tíz év alatt viszont jelentősen emelkedett az alapkészségek terén gyengén teljesítő 15 évesek aránya. A korai iskolaelhagyást nem sikerült mérsékelni. A pedagógushiány egyre nagyobb, elsősorban a pedagógusok alacsony fizetése és a magas munkateher miatt, de jellemző az „elöregedés” is, 2020-ban a tanárok 46 százaléka 50 éves vagy annál idősebb volt. A pedagógusok fizetése az OECD-országok körében Magyarországon a legalacsonyabb, bérük végzettségi szinttől függően, az egyéb felsőfokú végzettségűek 55-66 százalékát teszi ki. A tanárképzésre beadott jelentkezések száma jelentősen csökkent az elmúlt három évben. Nem jobb a helyzet a felsőoktatásban sem, a felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-34 évesek aránya 2011 és 2021 között ugyan némileg emelkedett, de az EU átlagától még mindig jócskán lemaradt az ország. A magyar oktatás ma rosszabb állapotban van, mint volt 12 évvel ezelőtt.

A kormány pedig mossa kezeit, tárgyalásnak látszó kamu sztrájktárgyalásokkal „szórakoztatja” az oktatás bajai miatt elégedetlenkedő szakszervezeteket, a belügyminiszterre bízza az egész közoktatást, akinek hozzáértéséből annyira futja, hogy fölmond néhány tanárnak, nem törődve azzal, hogy ezzel több tucat érettségizőt, és sok-sok diákot foszt meg szaktanárától, osztályfőnökétől. A pedagógusok a kormánytagok szájából többnyire csak a sikerpropagandát hallhatják, a fideszesektől és a KDNP-s honatyáktól, valamint az Orbán körül sertepertélő, a NER-ből hasznot húzó siserehadtól pedig gúnyos, megalázó, degradáló megjegyzéseket kapnak a munkájukról.

Így nem csoda, hogy már hónapok óta egyre komolyabb és hangosabb tüntetéseket, figyelemfelkeltő akciókat szerveztek országszerte a most már egységfrontba tömörült tanárok, diákok és szülők. Ezekről a nem kormánymédiában sok szó esik, a kormánymédiában szinte semmi. 

Az intézményvezetőkről viszont mindenütt csak nagyon ritkán hallunk. 

Ami persze nem is csoda, mert, ha leszakadt plafonról, a vizet okádó radiátorokról, a nem szakos tanárral tartott órákról, az osztálytermekben didergő diákokról, vagy épp a diákönkorkormányzat vezetőjének fura leváltásáról – akinek az volt a „bűne”, hogy a szünetben lejátszotta a „Grundot” –, szeretnénk kérdezni őket, csak az elutasítás a válasz. És már nem is csak úgy simán. Rég túl vagyunk az „előbb kérjen engedélyt a tankerülettől” sémán. Először jön a „nem tudom, honnan veszi ezeket az információkat”, „ha ilyen mély információi vannak az iskoláról, akkor én azokat sem megerősíteni, sem cáfolni nem fogom, de nem kell mindennek felülni, amiket a Facebookon olvas”. Ám sokkal többször hangzik el, hogy „megtiltom, hogy bármilyen formában az iskolámról írjon, nem járulok hozzá, hogy leírja a nevét.”

Persze, azért van, aki vállalja a beszélgetést, de mindenképpen névtelenül. Még akkor is így – vagy talán épp azért –, mert aggódik az oktatás helyzete miatt. Egyikük azt mondja, helyzet van, óriási a botrány. Egyrészt nagy az elkeseredettség, másrészt a düh a pedagógusok elbocsátása miatt. Sokan vannak, akik nem fognak beállni sztrájkolni, engedetlenkedni, mert egzisztenciális okokból nem merik megtenni. Kell nekik a fizetés, mert különben nem tudnak megélni, és nincs két hónapra elég tartalékuk. Nem kevés ilyen pedagógus van. Ráadásul ez most a 40-es korosztály, amelyik szép lassan elkezd más állást keresni. Másikuknak épp a napokban jelezte három kollégája is, hogy elhagyja a pályát, elmennek biztosítási ügynöknek, adminisztrátornak, bárhová, csak el ebből az egész borzalomból. De az 50+-osok a pályán fognak maradni.

És hány fiatal fog pedagógiai főiskolára jelentkezni ebben a helyzetben? Az is hülye, aki ezt teszi. Nem is fog jönni senki. Az ELTE-n négy végzős tanul kémiát. Az általános iskolák felében pedig tulajdonképpen már nincs fizika- és kémiatanár. Még Budapesten sem.  Az elbocsátásokkal pedig csak azt érik el, hogy felgyorsul az elvándorlás, és a jobbak, a bátrabbak, azok, akik újítani szeretnének, keresik a helyüket. Ezzel a lépéssel az oktatás még tovább amortizálódik. 

A következő iskolaigazgató arról beszélt, két okot látnak az elbocsátásokra. Az egyik, hogy a kormány elterelje a figyelmet a nehéz gazdasági helyzetről, az EU-s pénzek elmaradásáról. Ugyanakkor szerinte jól kielemezték, megnézték, melyik gimnáziumokból küldjék el a pedagógusokat. Úgy látszik, hogy azokból, ahová a budapesti értelmiségi középosztály gyerekei járnak, akik úgyis külföldre mennének majd továbbtanulni. Így nem kár lefejezni, meggyilkolni ezeket az intézményeket, nem fog a ma uralkodó elit könnyeket ejteni értük. Majd az egyházi iskolák szépen ellátják a feladatukat, a gimnáziumokban pedig még kevesebb hely lesz. Mert már most is nagyon kevés van. Inkább az lehet a cél, hogy ezeknek a gimnáziumoknak kell odacsapni. Azok a szülők, akik a gyereküket jobb gimnáziumba akarják íratni, jó lenne, ha elgondolkodnának azon, hogy hol lesz jobb gimnázium, és lesz-e egyáltalán. Ugyanis bármiféle ellenállás csak a jobb gimnáziumokban fordult elő, azokban, amelyek a legjobb százban is benne vannak. A gyengébb gimikben nem történt semmi. Oda nem olyan gyerekek járnak, akik tennének a közösségért, vagy érvényesíteni akarnák az érdekeiket.  

Megmondom őszintén, minket nem érdekel a tananyag – tromfol rá a harmadik. Higgye el – teszi hozzá –, az intézményvezetők többsége úgy gondolkodik, mint a tüntetők, csak hallgatunk. Nem sztrájkolhatunk. De az igazgatók többsége van annyira bölcs, hogy örül annak, hogy tanára van, nemhogy még beleugasson abba, hogy mit tanít. Eszébe nincs! Talán próbál irányt szabni, de nagyon nehéz úgy, hogy nincsenek pedagógusok. Azt mondja, ez az igazgató, hogy az egyik kolléganője éppen elmegy szülni, helyette egy olyan pedagógus hagyja ott több kerülettel odébb lévő állását, mert az ottani igazgató feltételül szabta, hogy negyedéves beszámolót kell írni az osztályáról. Ebből pedig köszöni szépen, nem kér. „Most már úgy néz ki, hogyha valaki bejön hozzánk, akkor nem ő próbálja magát eladni, hanem az iskola próbálja magát eladni, hogy milyen jók vagyunk, gyere hozzánk tanítani. Itt tartunk.” 

Hogy mi lesz a magyar oktatással, ha minden így folytatódik tovább? „Pár évig még elmegyünk. Szerintem most a háttérben készül egy jelentős intézményösszevonás, ami indokolható is, mert nincs létszám, tehát Budapesten is meg lehet csinálni, vidéken meg pláne. Ez biztos, hogy készül. Ezt elő fogják venni úgy március környékén, és az ott felszabadult tanárokkal akarják megoldani a többi helyen a munkaerőproblémát.” De innováció az nincs ebben.

Szerinte szeptember óta nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a kormány kalkulált. Azt hitték, hogy az első elbocsátásokkal, a fenyegetésekkel vége a dolognak. Fel sem merült bennük, hogy folytatódik az ellenállás. Azt gondolták, elkezdtük a tanévet, aztán minden rendben lesz. Pintér egy kicsit bekeményít, aztán rend lesz. De láthatóan nem ez történt, és most nincs ötletük. „Reményünk sincs, hogy megoldanak bármit is. Most pedig elveszítjük a tanévet.”

Hát, innováció biztos, hogy nincs benne – veszi vissza a szót egyikük. Olyan mértékben nincs, hogy az félelmetes. Amíg pedig a társadalom hagyja, ezt fogják csinálni. Amíg nem lesz még nagyobb a zaj, amíg nem esik a népszerűségük, amíg még mindig csak egy millió főt veszítenek, addig elvannak. Ha a népszerűségük lemegy 2 millió alá, akkor az már gond lesz. Szerintem ők mérik ezt, csak nem tudják pontosan mérni, mert a közvélemény-kutatóknak az emberek már nem nyilatkoznak őszintén. Amúgy pedig, amíg a szülőknek ez jó, addig sem történik semmi. Amíg a társadalom zömének ez jó, addig nem lesz semmi. És nem igaz, hogy a tanárok zöme fideszes, a tanárok zöme Budapesten maximálisan ellenzéki, és vidéken is sokan vannak. Legfeljebb nincs pártpreferenciájuk. Van egy nagyon szűk réteg, amelyik fideszes. Nagyon rosszul is érzik magukat. Már nem mernek vitát kezdeményezni, mert tudják, hogy nem jönnek ki jól belőle. „Nálunk még a fideszes alpolgármester is azt mondta, hogy nem állna ki vitára a közoktatásról, mert nem tudná megvédeni a pártja álláspontját” – teszi hozzá. Azt mondja, a fideszesek gyerekei is lázadnak, mert látják, milyen a helyzet. Az ő gyerekeik is ott álltak a Margit-hídon a hídfoglaláskor, és tapsoltak, ott álltak sorfalat a tankerület-igazgatónak, amikor kivitte a fenyegetőlevelet a pedagógusoknak. De már a fideszes alpolgármester se szól, mert „egzisztenciális igazodás” van, és emiatt nem mer szólni. Különben mit csinálna? Eljönne 250 ezer nettóért tanítani? Nem fog. De kézzelfogható a düh és az elégedetlenség. Ezért az engedetlenség januárban is folytatódni fog, nincs vége. Áprilisban már beiratkozás van.