Nőtt a dinnye termőterülete, jó évet zárhatnak a termelők

HírKlikk 2024. április 17. 18:50 2024. ápr. 17. 18:50

Jól sikerült a tavalyi év a dinnyetermesztőknek: az április eleji fagyok után a hónap közepétől kiültették a palántákat, attól kezdve az időjárás kedvező volt ahhoz, hogy megfelelő minőségű termés legyen. Azok a gazdák, akik a korai termesztést választották, már július első felében eladták az áruik zömét, így ők kimondottan jó évet zárhattak.

Tavaly, július végén lehűlt az idő, sok eső esett, a nappalok sem voltak elég melegek, ezért akik erre az időszakra várták a termés betakarítását, azoknak nem volt kedvező a bevétel. Augusztus második felére az újra kedvezően alakuló időjárásnak köszönhetően, az export is megindult, így akik a növény termését ekkor szedték le, jó bevételre tehettek szert. A rágcsáló és vadkár azonban nehezítette a munkát.

Idén most kezdődik a dinnyés gazdák számára az egyik leglényegesebb időszak: a palánták nevelése után, azok kiültetése – emlékeztet az Agroinfrom.hu. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az előjelekből ítélve ezt az évet is biztatónak nevezi.

A termelők szinte száz százalékban oltott görögdinnye palántával dolgoznak, ami biztonságot jelenthet a számukra, de a mostani időszak befolyásolja azt, hogy milyen lesz a dinnyeszezon folytatása, ugyanis a jó minőségű palánta sok mindenre lehet garancia.

„Békés vármegyében a gazdák termesztési kedve megmaradt, sőt, növekedett a dinnye termőterülete, ami az exportpiacoknak is jót tesz, ugyanis megfelelő árualap áll majd rendelkezésre. Medgyesegyháza környékén 5-10 százalékkal növekedett a termőterület, a második nagy térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében még ennél is nagyobb a gazdálkodókban a lelkesedés, és az intenzív termesztési módot választva, komoly bevételhez juthatnak, ezért ott akár 25-30 százalékkal is növekedhetnek a területek. Országszerte így 1050 hektárról 1350 hektárra változott a dinnye termőterülete. A másik három, meghatározó területen nem változtak a számok: Baranyában 170 hektáron, Tolna és Fejér vármegyében 250 hektáron és Hevesben 150 hektáron indulnak neki a szezonnak" – nyilatkozta Göcző Mátyás.

Forrás: Agroinform



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom