Novák Katalin röhejesnek tartotta az ápolónők és a pedagógusok jövedelmét
Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem most ez a véleménye a miniszterségről a napokban lemondott, államelnöki feladataira készülő és koncentráló politikusnak, hanem 12 évvel ezelőtt írt erről a blogjában. Novák akkoriban a németországi Schmitten városában élt a családjával – azért migrált a már akkor is hanyatló Nyugatra, mert gazdasági bevándorlóként foglalkoztatott férje, Veres István, a European Central Banknál dolgozott Frankfurtban.
„Általánosságban tényleg könnyebb az élet Németországban. (...) Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” A 444 találta meg Novák exminiszter, leendő államfő 2010. október 25-én írott, azóta eltávolított bejegyzését. Akkoriban – bár idehaza már győzött a dicsőséges fülkeforradalom, amely a keresztségben nem sokkal később a NER nevet kapta – még más volt a világ, és Novák Katalinnak fogalma sem volt arról, hogy mekkorát fordul az élete, milyen új – mondjuk így –, nagyszerű kihívások várnak rá. 2010 márciusában ugyanis a következőket panaszolta a blogjában: „Nem vagyok – és várhatóan nem is leszek – olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális életem szennyesében kutatva, rám vagy családomra nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki a Schmitten-blogból...”
Kötelező álszerénység, vagy a saját helyzetének téves megítélése? Azóta sem derült ki, mi késztette Novákot, hogy ilyen sorokat kopogjon a szövegszerkesztőjén. A családokért felelős későbbi miniszter tisztánlátását nyilván az sem segítette, hogy időnként terhessé váltak számára a gyerekei, szabadult volna tőlük, persze, csak átmenetileg, napközben. „Már számolom a perceket holnap reggelig, amikor végre néhány órára egyre redukálódik az itthon lévő gyerekek száma...kezdem unni a legózást, az Annapeti-mesélést, a közös főzést, takarítást, hólapátolást”.
Akkor még – Novák Katalinhoz hasonlóan – mi sem sejtettük, mi vár hősünkre, akiből Orbán Viktor kegyelme folytán, májusban köztársasági elnök lehet. De hogy voltak más pálfordulások is az életében, arra itt egy, az előbbieknél frissebb példa. 2020 decemberében a családbarát kormány (akkor még) családügyi minisztere egy propaganda-videóban arról beszélt, hogy a nőknek nem kell mindenben versenyezniük a férfiakkal. „Ne higgyék el, hogy legalább olyan beosztással, legalább akkora fizetéssel kellene rendelkezniük, mint a férfiaknak.” Mindez azért érdekes, mert ugyanez a Novák Katalin (vagy mégsem ugyanő?) tíz évvel korábban, a Terézanyu Hangja pályázatán különdíjat nyert dolgozatában ennek épp az ellenkezőjéről értekezett. Arról, hogy elege van már abból, hogy csak anyaként tud kiteljesedni. „Mintegy húszféle ételt főzök felváltva, a séták közben máshol jár az eszem, sokszor nincs türelmem minden bogárnál, virágnál megállni, lehajolni. Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.”
Novák Katalin mostanában – némiképp érthető módon – nem igazán kíván emlékezni ezekre a gondolatokra, mondatokra. Arra sem, hogy volt idő, amikor még röhejesnek tartotta az ápolónők és a pedagógusok jövedelmét. Amely ugyan most is röhejes, de már miniszterként sem mondta ezt, államfőként pedig szinte kizárt, hogy szóba hozza ezt a társadalmi igazságtalanságot.
