Növekedési pályára térhet vissza a magyar gazdaság
Az elkövetkező években súlyos növekedési pályára tér vissza a magyar gazdaság – jelentette ki a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Tatabányán, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Country Ride elnevezésű rendezvényén.
Tóth Tibor kiemelte, mértékadó, akár piaci, akár gazdaságpolitikai előrejelzők számait egyetértés van abban, hogy 3 százalékos gazdasági növekedés a jövő évtől kezdve a legrosszabb verziót, figyelembe véve, hogy elérhető.
Hozzátette: ezt a növekedést saját erőből el lehet érni, a tervekben nem számoltak olyan pozitív fejleményekkel, hogy a németek esetleg megtalálják az új irányt a gazdaságpolitikájukban.
A növekedés hajtóereje a belső fogyasztás erősödése, mivel folyamatosan emelkednek az elosztható és a felhasználható jövedelmek. Tavaly szeptember óta a reálbérek is növekedtek – ismertette.
Tóth Tibor rámutatott, a másik pillér a nagy, új beruházások – mint az új BMW-gyár, a BYD üzem és a CATL akkumulátorgyár – beindulása.
Emlékeztetett arra, hogy az adatok szerint a 2008-as válság idején is megfigyelhető volt, hogy a gazdasági szereplők a válság két évében húzták be a féket, inkább megtakarítottak és kevesebbet fogyasztottak. Így most is várható a fogyasztás újraindulása.
„A fogyasztás tekintetében annyit tudunk tenni kormányzati szinten, hogy ezt az óvatossági motívumot csökkentjük, és párhuzamosan az elérhető jövedelmeket, amihez a lakosság hozzáfér, növeljük” – mondta az államtitkár.
Hozzátette, a hároméves bérmegállapodás teszi lehetővé, hogy az elkövetkezendő esztendőben átlagosan növekedjen a minimálbér, és ez a növekedés a kiskereskedelmi forgalomban is megjelenik majd.
„Az elmúlt évek legnagyobb kihívása a háború miatt kirobbanó energiaválság okozta infláció. Ha az inflációt sikerül leszorítani és stabil pályára állítani, akkor visszatér a piaci szereplők bizalma, és újra növekedési pályára lehet állítani a gazdaságot” – fogalmazott.
Emlékeztetett arra, hogy 2023 januárjában a havi adatok alapján az infláció meghaladta a 25 százalékot, majd a kormány bejelentette, hogy mind fiskális, mind monetáris oldalról a cél az egy számjegyű infláció elérése. Mára elértük a 3-4 százalékos sávot és ezt a szintet a közeljövőben is tartani lehet.
Elmondta, a lakosság számára elkölthető plusz jövedelmet jelent a családi adókedvezmény megduplázása, a munkáshitel, valamint a SZÉP-kártyán keresztül adható, havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás.
A 2025-ös költségvetései közül kiemelte: 2010-hez képest 3750 milliárd forinttal többet biztosítanak a családtámogatásokra, 7200 milliárd forint lesz a nyugdíjköltségek összege, a 13. havi nyugdíj megmarad.
Az önkormányzatok támogatása 217 milliárd forinttal növekszik, a költségvetés plusz 500 milliárd forintot tartalmaz a pedagógusok bérének növelésére, hogy elérjék a diplomás átlagbér 80 százalékát – ismertette.
Fábián Ágnes, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke, a Henkel Magyarország ügyvezetője elmondta, a hazai és külföldi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő szövetség több mint 35 éve segíti tagvállalatainak magyarországi működését.
A Country Ride célja, hogy vidéki telephellyel rendelkező vállalkozások bevonásával a régiós nagyvárosokban működő kis-, közép- és nagyvállalatok megismerhessék az adott térséget érintő gazdasági és kormányzati terveket.