Novemberben másodfokon folytatódik az Orbán kontra Hírklikk per
A Fővárosi Ítélőtábla november 26.-ára tűzte ki az Orbán Viktor által a Hírklikk ellen indított sajtó-helyreigazítási per másodfokú tárgyalását, miután a miniszterelnök korábban fellebbezett. Orbán magánszemélyként számos médiumot beperelt amiatt, hogy lehozták a SPAR-konszern vezetőjének a nyilatkozatát. Egyetlen – eddig csak az első fokig eljutott per kivételével – a bíróságok ellene ítéltek, ám – úgy tudjuk – Orbán csak a Hírklikk elleni per döntését fellebbezte meg. A kormány első embere ráadásul csak idehaza harciaskodott: mint a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely beismerte, tudomása szerint a SPAR vezérigazgatójának a nyilatkozata miatt nem indítottak pert a kormány részéről. Igaz, a sajtópereket is Orbán indította, mégpedig magánszemélyként, de csak tudnánk arról, ha a SPAR-t is beperelte volna.
November 26.-án délelőtt tartják a Fővárosi Ítélőtáblán az Orbán Viktor kontra Hírklikk per másodfokú tárgyalását. Június végén, elsőfokon a kormányfő veszített, az ítéletet megfellebbezte. Az akkori ítélet értelmében Orbánnak perköltség címén közel félmillió forintot kellett volna kifizetnie a Hírklikknek, s a bíróság emellett kötelezte le nem rótt bírság kifizetésére is. Érdekességént: ugyanebben a témában a Pécsi Stop ellen indított perben elsőfokon veszített Orbán, majd az ez ellen benyújtott fellebbezését júniusban elutasították, azaz akkor is veszített. Ebbe már belenyugodott, azóta át is utaltatta a bírságként rá kiszabott összeget.
A helyreigazítási pert a Hírklikk ellen az „Orbán megpróbálta beprotezsálni befektetőként egy rokonát a Sparba” címmel március 17-én megjelent cikkünk miatt indította Orbán. Ennek alapja a Hans Reischnek, a Spar Austria csoport vezérigazgatójának az osztrák élelmiszeripari szaklapban, a Lebensmittel Zeitung-ban megjelent nyilatkozata volt. Az olyan értesülésekről számolt be, hogyan próbálják magyar kormányzati nyomásra megszerezni a SPAR érdekeltségeit Magyarországon. A SPAR vezetője úgy fogalmazott: arra, hogy Orbán Viktor különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezéseket hajtott végre. (A témáról többször is írtunk még, mégpedig a VSquare értesülései alapján. Ezeket a cikkeket itt és itt is lehet olvasni.)
Az elsőfokon eljáró bíró az írásbeli indoklásban a többi között leszögezte, hogy „az alperes eljárása jóhiszemű volt és az elvárható mértékű gondosságot tanúsította”. Ugyanis a perbeli cikk címe „nem hatásvadász, túlzó, nem változtat a sérelmezett közlés kontextusán és nem ad annak túlzott jelentőséget sem... nem kelti a közölt tartalom azt a látszatot, mintha az az alperes újságírójának eredeti információja, oknyomozásának eredménye, avagy elemzésének következtetése lenne”, egyértelműen csak beszámol a Spar Austria vezérigazgatója által a nyilvánosság számára mondottakról. A Hírklikkben ismertetett nyilatkozat pedig a lényegét tekintve a gazdaságpolitikához kapcsolódó, és nem a felperes személyes, családi viszonyaihoz tartozó kérdés, s így a sérelmezett kijelentés maga is a közügyek gyakorlásához kapcsolódik, míg a kiemelt közszereplő felperes magánautonómiájának védelme másodlagos szerepet kap ebben az esetben – olvasható az ítéletben, amely szerint ugyanis a sérelmezett közlés közéleti ügynek minősülő témának a része volt, nevezetesen a miniszterelnök által állítólagosan javasolt befektetési mód, részesedés-szerzés ismertetése.
Nem a Hírklikk volt az egyedüli orgánum, amely ellen pert indított Orbán. Ahogy arról folyamatosan mi is beszámoltunk Orbán a SPAR-vezér nyilatkozatát kiszúró és arról elsőként beszámolt Economx mellett sajtó-helyreigazítási perbe fogta az Indexet, a 24.hu-t, a 444-et, a Magyar Narancsot is, továbbá a Klubrádiót, illetve az RTL-t (ez utóbbi ellen kettőt is). Az eredmények érdekesen alakultak, a 444 elleni első – Orbán számára kedvezőtlen – ítéletet megfellebbezte, ám a másodfok előtt mégis el akart tőle állni, de ezt túl későn jelentette be, s végül a perköltséget le kellett perkálnia. A Klubrádió elleni pert első fokon ugyan Orbán megnyerte, ám azt a rádió fellebbezte meg. A többi per másodfokú tárgyalásának a státuszáról, időpontjáról, illetve a fellebbezés fogadtatásáról – a Hírklikk kivételével tehát – egyelőre nem tudni.
Közben kiderült, hogy a SPAR-vezér nyilatkozata miatt a magyar kormány mégsem perelte be az osztrák céget, holott korábban Nagy Márton miniszter ezt kilátásba helyezte. A Kormányinfón az ATV kérdésére Gulyás Gergely – aki hazugságnak nevezte a nyilatkozat tartalmát – kénytelen volt elismerni, hogy ez nem történt meg.
Meglehetősen kelletlenül és nyögvenyelősen mondta el, miszerint nem tudja, hogy a kormányt érintően hangzottak el a hazugságok, bár szerinte nem, s „ha nem a kormányt érintően hangzottak el ilyen hazugságok, akkor a kormánynak nem volt miért ilyen pert indítani”.