Nyár óta nem talált semmi gyanúsat az Integritás Hatóság
Prémium irodaházba költözött az Integritás Hatóság, de nyár óta onnan sem talált semmi gyanúsat az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban.
Addig sem voltak éppen túl aktívak: tavaly november 19-e óta létezik a Fidesz korrupció elleni intézménye, de lassan egy év alatt mindössze három lezárt vizsgálatukról tudni. Ellenben a szervezet szépen bővül és sorra köti a különböző szerződéseit – írja az mfor.hu.
Az IH legutóbb július 27-én tette közzé, hogy költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása gyanújával tettek feljelentést a szálkai polgármester uniós pénzből fizetett magánberuházása miatt. A hatóság a Tolna vármegyei Szálka községben több olyan gyanús uniós beruházást is megvizsgált, amelyek Pálfi János polgármesterhez köthetők. Ezek közül az egyik a polgármester családi cége által üzemeltetett strand fejlesztése volt.
Emellett még két IH-vizsgálatról írt a sajtó: az egyik a babócsai Gábor Andor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése volt, amire a Kaposvári Tankerületi Központ európai uniós és hazai forrásokból 2019 és 2022 között több részletben összesen 1,822 milliárd forint támogatást nyert el. Ebből csaknem 1 milliárdot már megkaptak, de a projekt a mai napig sem valósult meg. A másik vizsgált ügy a derecskei önkormányzat konfliktuskezelési tréningjének beszerzése volt, ám mivel ezeket nem EU-s projektben számolták el, az IH nem tett megállapítást.
A Szabad Európa még augusztus végén arról írt, hogy már az IH is figyeli Mészáros Lőrinc egyik cégének beruházását. A testület figyelmét a Püspökladány és Biharkeresztes között zajló vasúti felújítási munkálatok keltették fel. Itt uniós forrásból az R-Kord Kft. és a Strabag Rail Kft. konzorciumban végzi a munkákat fővállalkozóként. Nem tudni, hogy végül találtak-e valami szabálytalanságot.
Mivel a hatóság többek között bejelentés, panasz alapján jár el, ezért jogsértés vagy szabálytalanság észlelése esetén (akár anonim módon) bárki tehet nála bejelentést vagy panaszt. Így tett például az Átlátszó is októberben: több száz közbeszerzést, köztük olyan 58 darab meghívásos tendert vizsgáltak meg a lapnál, amelyeket ugyanaz a hajdúböszörményi cég, a Tömb 2002 Kft. nyert el. A lap szerint az elemzés során korrupciógyanús mintázatokra bukkantak, ezért bejelentést tettek a Közbeszerzési Hatóságnál és az IH-nál is. Az ügyben fejlemény egyelőre nincs.
Abban viszont van fejlemény, hogy eleinte egy Bartók Béla úti épület volt a központja a hatóságnak. Most már viszont a Széchenyi István téren kell őket keresni a prémium minőségű Roosevelt luxus irodaházban. Az IH mintegy 300 millió forintnak megfelelő euróért bérel itt magának területet idén februártól 2024 végéig. A hatóság elérhető szerződéseiből az is kiderül, hogy egy fejvadász cég is dolgozik nekik: 11 millió forintos keretmegállapodást kötöttek az ISG International Executive Consulting Kft.-vel.
A létszám mindenesetre szépen bővül: idén az első negyedévben 22,7 fő volt az átlagos statisztikai létszám és összesen 105 millió forint illetményt, illetve munkabért fizettek ki. Június végére viszont már 56,1 fő lett a létszám és 245,6 millió forint ment el a bérekre. Az IH azok után jött létre, hogy az EU részben befagyasztotta a forrásokat a kirívóan magas hazai korrupció miatt. Hatáskörrel rendelkezik különösen az Európai Uniótól részben vagy egészben pénzügyi támogatásában részesülő tervezett, folyamatban lévő vagy korábbi intézkedések vagy projektek tekintetében.