Nyomoznak Borkai Zsolt fiának ügyében
|
2019. december 10. 21:33
2019. dec. 10. 21:33
Még októberben tett feljelentést Hadházy Ákos hivatali visszaélés, vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Szerinte ugyanis Borkai Ádámnak az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. úgy fizetett évi 12 millió forintos bért, hogy a cégnek nincsen árbevétele és évek óta veszteséges. A volt győri polgármester fia az ügyvezetője a cégnek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupciós és Gazdasági bűnözés elleni főosztálya most a bűnügyek egyesítéséről hozott határozatot, amit Hadházy is megkapott. Így az általa indított üggyel egyesítik a többi feljelentést is. Három hete a Központi Nyomozó Főügyészség már kereste a képviselőt, mert az ügyben feljelentés kiegészítést rendeltek el – írja a hvg.hu.
Hadházy korábban arra ugyancsak felhívta a figyelmet, hogy a 24 éves Borkait más feladatért is fizetik a Győri Audi ETO KC-nál. A klub 2019/2020-as szezonra szóló, tao-támogatás iránt benyújtott kérelmében ugyanis „technikai vezetőként” hivatkoznak rá. Rajta kívül a dokumentum szerint még Bartha Csaba ügyvezető elnök fizetésére kértek támogatást. Kettejük éves bérköltsége a kérelem szerint 21,9 millió forint, ami – ha egyenlően osztják el – nagyjából havi bruttó 900 ezer forintos fizetést jelent.