Nyunyóka otthon marad
Müller Cecília állócsillag a magyar televíziózás egén. Olyan celeb, akit nem lehet megunni. Amikor már azt gondoljuk, hogy elegünk van a semmitmondó süketeléséből, hősünk megrázza magát, és megmutatja, hogy őt nem lehet leírni, mert mindig tud valami újat mutatni az érdeklődő nagyközönség okulására és épülésére.
Nem a koronavírusról, mert azzal kapcsolatban jobban tesszük, ha máshonnan tájékozódunk, de olyan életvezetési tanácsokat ad, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elbújhat mögötte. Pedig, utóbbi sem piskóta, láthattuk a minap, amikor azzal hergelte a válság miatt nehéz helyzetbe került magyar családokat, hogy tanuljanak meg gazdálkodni. Vagyis, költsenek kevesebbet, mint amennyi a bevételük, a kettő közötti különbözetet pedig tegyék félre – megtakarításként.
Nos, Müller Cecília még az ilyen magvasságoknál is tud okosabbakat mondani. Ráadásul nem egyetlen alkalommal csillogtatja meg végtelen tudását – mint az ÁSZ elnöke –, hanem gyakorlatilag minden nap. Tőle tudjuk például, hogy jól tesszük, ha gyakran mosunk kezet, és az sem árt, ha időnként kifújjuk az orrunkat.
Tegnap újabb ismeretre tettünk szert. Ezúttal a kisgyerekkel kapcsolatos ismereteink bővültek. Például azzal, hogy csak egészséges gyereket engedjünk óvodába, bölcsődébe, ha beteg a gyerek, maradjon otthon. Az óvónénik és a dadusok pedig jól teszik, ha gyakran szellőztetnek, legalábbis, abban az esetben, ha az ovi, vagy a bölcsi olyan helyen van, ahol jó a levegő. Ahol rossz a levegő, ott inkább ne, vagy csak ritkán szellőztessenek.
Ha jó az idő, mondta Müller Cecília, akkor vigyük ki a gyerekeket a szabadba, de ha esik, vagy hideg szél fúj, a teremben keressünk számukra valamilyen elfoglaltságot. A gyerekek otthoni játékai – mint például a pelus, vagy a nyunyóka – pandémia idején maradjanak otthon. Ne vigyük be ezeket a közösségbe, mert fertőzést hordozhatnak.
Nyunyóka tehát nem megy oviba, sem pedig bölcsibe. És ha tehetjük, mi sem megyünk sehova, mert a tévé előtt ülünk, és lessük, hogy mikor tűnik fel a képernyőn a mi Cecíliánk. Mert ez a kezdetben leharcolt takarítónőre hajazó néni, akit időközben megpróbáltak kikupálni, mára az otthonunk részévé vált. Családtag lett belőle, igaz, egy nem túlságosan kedvelt rokon. Akivel nem mindig értünk egyet, és időnként a hátunk közepére kívánjuk, de mégis a miénk, mert ő jutott nekünk. Jár nekünk, mint a 13. havi nyugdíj, amit négy év alatt visszaépít a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
