Orbán a bukás szélén?

Török kijelentése jelentős visszhangot váltott ki, feltehetően azért, mert messzebbre ment, mint eleddig bárki, bárki a józan és hiteles értékelést nyújtók közül. Jómagam egyáltalán nem értek egyet vele, legalábbis abból szempontból nem, hogy a felvetésre megérett volna az idő. Több szempontból sem. Egyrészt még elég messze vannak a választások (2026 április), másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a köztársasági elnök (vö: egy szatyor fing) kiírja a választásokat, harmadrészt könnyen lehet, hogy a legnagyobb ellenfelet és annak vezetőjét diszkvalifikálja a Fidesz, negyedrészt azért, mert nem tudhatjuk, hogy kitart-e egyáltalán addig a Tisza lendülete. 

Mégis: kérdés, hogy miért váltott ki jelentős visszhangot Török Gábor bejegyzése. Túl azon persze, hogy – mint említettem – messzebbre ment, mint eddig bárki. Nos, azért, mert pont arra érett meg az idő, hogy immár nyilvánosan és elemzői szinten roncsolódjon Orbán Viktor nimbusza. A gondolat azért ért célba, mert a tizenöt éve regnáló miniszterelnök olyan fázisba kormányozta magát, amikor már nagyon is hihető róla, hogy bukásra áll. Minden hiteles közvélemény-kutató vesztes pozícióba sorolja a Fideszt, sőt, már akad olyan kutatás is, amely szerint Magyar Péter alkalmasabb lenne miniszterelnöknek, a kormánypárti intézetek pedig egyszerűen elhallgattak, nem közölnek eredményeket, noha tudjuk, hogy szinte naponta mérnek. A legmesszebb Lázár János ment a nyilvánosságban: azt nyilatkozta, hogy jelenleg fele-fele arányban esélyes a Fidesz és a Tisza a győzelemre.

A Fidesz egyébként máris bevetette a korábbi csodafegyverét, magát Orbánt; a Vezér hihetetlen aktivitással vetette bele magát a soha ilyen korán el nem indított kampányba, ráadásul olyan szerepet is vállalt, ami mesze nem az ő szerepe. Odaállt Menczer Tamás mellé, kissé – vagy nem is kissé – elmenczeresedve, ami önmagában is több, mint blamázs. És ha innen nézem, akkor már nincs is semmi túlzás Török Gábor szavaiban. Orbán ugyanis azzal, hogy vállalta előbb a Harcosok Klubja spoilerezését, majd a náci-ihletésű rendezvény vezérszónokává vált, ő is lökött egyet saját magán – lefelé. Vagyis a felvetést, hogy hátra kellene lépnie, ő is erősítette, illetve elmélyítette a gondolatot: karrierje a vége felé közelít. Hasonlót fogalmazott meg Tölgyesi Péter is, de kevésbé markánsan, inkább csak azt hangsúlyozva, hogy a spirál lefelé visz és innen nem szoktak visszakapaszkodni.

Török Gábornak nem abban van érdeme, hogy jól látja és elemzi a helyzetet, mert szerintem nem, hanem abban, hogy hozzásegít ahhoz, hogy a miniszterelnök nimbusza teljesen szétrepedjen. Eleddig ugyanis – az elmúlt másfél évtizedben – Orbán mindig kitalált a legnehezebb labirintusokból is, többször megállapítottuk, hogy a szerencsével sem állt hadilábon, meg hát az ellenfelei is mindent megtettek annak érdekében, hogy hatalomban maradjon. Az utóbbi egy, majdnem másfél évben viszont elfogyott a szerencséje. A kegyelmi botrány, majd Magyar Péter felbukkanása nyomán elvesztette iránytűjét, hibát hibára halmozott, és a legendásnak vélt kommunikációs képessége is ellene fordult. Egyre többen gúnyolják, mosolyognak rajta, kinevetik és ebből az állapotból valóban nehéz talpra állni. Az a képessége viszont, hogy legyen ereje hátra lépni egyet, már régen nincs meg, talán azért sem, mert nem pusztán a rendszere – az oligarcha-birodalom, a Fidesz milliárdosainak tápláléklánca – omlik össze nélküle. És ennek a láncnak az elején ő maga áll ott, még akkor is, ha azt állítja: nem foglalkozik üzleti ügyekkel. 

Török Gábor tehát nagyot ütött a miniszterelnökön: ki merte mondani, hogy a király meztelen. És kimondta akkor, amikor már sokan látják ezt a meztelenséget, csak elfordítják a fejüket. 

Most odanéznek.