Orbán csodálója lett a holland EP-választás nagy vesztese

2019. május 24. 11:07

Frans Timmermans pártja, a PVDA (A Munka Pártja) nyerte az európai választást Hollandiában több mint 18 százalékkal. A párt győzelme mindenképpen meglepő a Politico szerint. A második helyen Mark Rutte miniszterelnök kormányzó liberális pártja végzett, 14 százalékkal.

Ez annyit tesz, hogy Timmermans, a szociáldemokraták csúcsjelöltje az EU bizottsági elnöki tisztségére, pártjával nagyobb súlyt képvisel majd az EP-ben, mint Rutte pártja: A Munka Pártja a 26 holland mandátumból ötöt szerzett meg, és a 18 százalék az előző európai választáshoz képest megkétszereződött támogatást jelent.

Az előzetes felmérések a harmadik helyet jósolták a pártnak, vagyis három mandátumot, és arra számítottak, hogy Rutte pártja és Thierry Baudet's nem olyan régen alakult, Európa-szkeptikus Fórum a Demokráciáért pártja (FVD) - amely az exitpoll szerint a negyedik helyre került - lesz közel holtversenyben az első és a második helyen 5-5 mandátummal.

Az exitpoll felmérést az Ipsos végezte egy holland műsorszóró megrendelésére 35 szavazókörzetben, amely az Ipsos szerint jó keresztmetszetet mutat. A felmérés hibahatára egy mandátum, vagy 2 százalékpont. Rutte pártja eddig három mandátummal bírt, most a felmérés szerint néggyel rendelkezik majd. A kereszténydemokraták, akik öt mandátummal eddig a legnagyobb holland párt voltak az EP-ben, most négyet szereztek, a zöldek a korábbinál egy mandátummal többet, hármat kaptak.

A nagy vesztes Geert Wilders pártja, a szélsőjobboldali PVV négyből három mandátumot elvesztett. A miniszterelnök gratulált a győzteseknek. Timmermans megköszönte a támogatást, azzal, hogy a szavazás megmutatta: Hollandiában többségben vannak azok, akik az EU fennmaradását és a megoldásra váró gondok megoldását akarják. Az Európa-szkeptikus FVD listavezetője kijelentette: az ő pártja a legnagyobb győztes, hiszen eddig egyetlen mandátuma sem volt, most pedig három lett. (Az előző európai választás idején a párt még nem létezett.) Az egész EU-ban csak nagy-Britannia és Hollandia tartotta csütörtökön a választást, de a hivatalos eredményeket csak vasárnap éjszaka, a szavazás lezárása után hozzák nyilvánosságra.

Forrás: Hírklikk